1987-ben beigazolódott az a szakmai körökben már évek óta emlegetett félelem, hogy a nyírádi bauxitbányászat súlyosan károsítja Magyarország egyik legfőbb természeti kincsét, a Hévízi-tavat. Az már az 1970-es években feltűnt a szakembereknek, hogy a tavat tápláló vízforrások hozama fokozatosan csökken, de első ízben csak 1987-ben tettek róla nyilvánosan említést. A helybeliek által elindított tiltakozássorozatnak köszönhetően 1989-ben végül leállították a nyírádi kitermelést, így sikerült megállítani a vízhozam csökkenését, sőt a 2010-es években már növekedésnek is indult a vízhozam. A tó megmentése a rendszerváltoztatás krónikájának az egyik sikertörténete. 

Magyarország 1945-re szovjet megszállás alá került. Mivel a második világháborúban győztes nagyhatalmak Közép- és Kelet-Európát a Szovjetunió érdekszférájába sorolták, a megszállt országokra Moszkva saját társadalmi rendszerét kényszerítette rá, amelynek alapjait a bolsevikok az 1917-es novemberi puccsal fektették le. 1917 novemberében egy új, kommunista világ született, amely az 1990-es évtized elejéig nem csupán fennmaradt, de a második világháború alatt és után ki is terjesztette a határait. A szovjet kísérlet történetéről 2007-ben szervezett nemzetközi tudományos konferenciát a XX. Század Intézet. A rendezvényen elhangzott előadásokat egy évvel később kötet formájában is kiadta az intézet.

Kónya Imre, az MDF parlamenti frakcióvezetőjének írása a magyarországi médiaviszonyok tarthatatlansága mellett részletesen elemezte a történelmi igazságtétel helyzetét is. 1991 őszén a volt állampárti vezetők felelősségre vonásának a kérdése már elodázhatatlan volt. Kónya Imre dolgozatában a kormánypártok legnagyobb adósságának nevezte a kérdés rendezetlenségét.

Az 1980-as évek végén lezajlott események alapvetően megváltoztatták Magyarország közvetlen és távolabbi, ezzel együtt a biztonsági környezetét is. A Szovjetunió szétesésével együtt a Varsói Szerződés és a KGST sem élte túl a viharos változásokat. A bipoláris struktúrák bomlásával a világ átlépett egy „poszt-bipoláris” korszakba, megszűnt a kölcsönös nukleáris elrettentésre alapozó stabilitás. Ebben az új helyzetben új utakat kellett keresni.

1990 márciusában, három hónappal a Ceaușescu-diktatúrát megdöntő forradalmat követően a marosvásárhelyi magyarság kisebbségi jogai tiszteletben tartásáért vonult utcára. Magyar tannyelvű egyetemet és az anyanyelvi jogok garantálását követelték a demonstrálók. Az esemény kapóra jött a Securitate újjászervezésén dolgozó posztkommunista román politikai elitnek, akik a Vatra Românească nevű soviniszta román szervezeten keresztül magyarellenes pogromot szerveztek a városban. A leitatott, husángokkal felszerelt román csőcseléket végül a környékbeli cigányság segítségével sikerült visszavernie a helyi magyarságnak. A XX. Század Intézet Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen című kiadványa azoknak a roma hősöknek állít emléket, akik saját testi épségüket és a szigorú hatósági elbánást kockáztatva keltek a helyi magyarok védelmére.

1991 koraőszén két fajsúlyos témakör tematizálta a magyarországi közéletet: a történelmi igazságtétel kérdése és a médiaviszonyok teljes egyenlőtlensége. Mindkét probléma meghatározó eleme volt a rendszerváltoztatásnak. A kommunista bűnelkövetők megnevezése és adott esetben bíróság elé állítása társadalmi igény, míg a sajtóviszonyok rendezése – azaz a sajtó kiszabadítása a posztkommunista elit kezéből – a demokratikus berendezkedés egyik alapfeltétele volt. A magyarországi sajtóviszonyok érdemben 1990 után nem változtak. A szerkesztőségekben nemhogy nem zajlott le a rendszerváltoztatás, de a korábbi kommunista propagandisták 1990 után a demokratikus sajtó élharcosaiként ünnepeltették magukat híveikkel. Mindez lehetővé tette a posztkommunista és liberális igényeknek megfelelő félretájékoztatást.