A Magyar Szabadság Éve

30 éve szabadon – rendhagyó kiállítás nyílt a rendszerváltásról Oroszlányban

A kommunizmus bukására és a kelet-európai nemzetek 30 évvel ezelőtti antikommunista forradalmára emlékező kiállítás nyílt a városban.

A június 27-én, hétfőn nyílt kiállítás öt nagyobb egységen keresztül, kronológiai sorrendben mutatja be az ország útját a kommunista diktatúra elnyomásából a rendszerváltozásig. A tizenhárom tabló idézetekkel és fényképekkel jeleníti meg azt a rendszert, amely egészen 1989–90-es összeomlásáig megfosztotta a magyarokat szabadságuktól.

Takács Tímea, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója nyitotta meg az oroszlányi eseményt. Az intézményvezető több szempontból is rendhagyó alkalomra hívta fel a résztvevők figyelmét. Mint mondta, a Szent Borbála tér eddig még nem adott otthont hasonló jellegű rendezvénynek. Másodsorban, a nagy hőségre tekintettel, megváltozott a megnyitó helyszíne, és a szabadtér helyett inkább az intézmény kamaratermében várták az érdeklődőket.

Utazókiállítás zenével és versekkel - A kiállítás a 30 éve Szabadon Emlékbizottság, a Terror Háza Múzeum és a Szentesi Művelődési Központ szervezésében jött létre és járja az egész országot. A szervezők igyekeztek minden érzékszervre hatni, és zenés-irodalmi műsorral is kiegészítették a kommunizmus bukására emlékező kiállítást. Az oroszlányi megnyitón elhangzott többek között Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse, valamint Petri György Örökhétfő című szamizdat publikációja, de Csurka István '89-es beszédének részlete is. Végül Török Ferenc Moszkva tér című filmének vetítésére várták a kamaraterem szép számú érdeklődőjét.

– Korábban hoztuk volna el városukba a kiállítást, de a világjárvány korlátozásai eddig nem tették lehetővé mindezt. A városlakók utolsó mohikánként, július 6-ig  élvezhetik az időutazást – mondta László Bernadett, a Terror Háza Múzeum történésze. Azt már Lazók Zoltán polgármester fejtette ki, hogy a múlt megismerése a jelenkor értékeinek megbecsülésében is segít.

– A mai fiatalok el sem tudják képzelni, milyen volt a világ a kilencvenes években. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a történelem egy szeglete jött el városunkba – hangsúlyozta a városvezető, aki szerint fontos látni a kommunizmus repedésein keresztül hazánkba beszivárgó momentumokat a nyugatból.
 

Forrás: kemma.hu

Szerző: Wágner Zsanett