A Magyar Szabadság Éve

A Pócspetri-ügy – igazságtétel a rendszerváltoztatás idején

1948-ig a Szabolcs megyei Pócspetri átlagos kis magyar falunak számított. Ez az ismeretlenség 1948. június 3-án egy csapásra megváltozott. Attól a naptól fogva a kommunista propaganda „rendőrgyilkos falunak” címezte a települést. Pócspetri lakosainak a rendszerváltoztatásig kellett várniuk, hogy lemoshassák közösségükről a hamis szégyenbélyeget.

1948. június 3-án este a községi Nemzeti Bizottság éppen az elemi iskola államosításáról döntött. Ekkor már országszerte javában zajlott az iskolák elvétele a történelmi egyházaktól, de hogy a kommunisták demokratikus látszatot adjanak a törvénytelen intézkedésnek a helyi Nemzeti Bizottságokkal szavaztatták meg az államosításokat. A falu lakói az esti litániát követően a bizottság épülete (az egykori Irinyi kastély) elé vonultak, hogy tiltakozzanak az államosítás ellen. Az épület őrzésére kirendelt két rendőr egyike figyelmeztető lövésekkel akarta csitítani a tömeget, azonban az egyik lövéssel – máig nem tudni pontosan hogyan – saját magát találta el, sebesülésébe azonnal belehalt. A kommunista államvédelem néhány órával később nagy létszámú fegyveres különítménnyel szállt ki a helyszínre. A falut hermetikusan elzárták a külvilágtól, majd megkezdték a „vizsgálatot”. Ez utóbbi abból állt, hogy a tiltakozáson résztvevőket és családtagjaikat módszeresen összeverték. Közülük több helybelit, akiket a gyilkosság elkövetésével, az arra való felbujtással, vagy a távíró vezetékének elvágásával vádoltak őrizetbe vettek. A falu elleni kommunista terrort Péter Gábor az ÁVH vezetője és Kádár János belügyminiszter személyesen, a helyszínen irányította.

Már ekkor eldőlt, hogy a leendő koncepciós per két fővádlottja Királyfalvi Miklós segédjegyző és Asztalos János plébános lesznek. Királyfalvi „bűne” vitézi címe és az 1945 előtti honvédségben betöltött zászlósi rangja volt. Személyén keresztül a Horthy-korszak nyilvános elítélését vonták be az ügybe. Asztalos János „vétsége” papi hivatásában merült ki. Perbe fogásának célja a kommunisták egyházüldöző politikájának igazolása volt, mondván a vidéki pap bujtogatja a parasztságot az államhatalom, az iskolák államosítása s ezzel az általános műveltségi színvonal emelése ellen. Az egyház nem zárkózott el a vizsgálat lefolytatása elől, de az ügyben illetékes egri érsek megbízottját egész egyszerűen be sem engedték a faluba. A napokkal később megrendezett statáriális eljárás keretében a kommunisták egyszerre indítottak támadást az egyházak és a falu, a vidéki Magyarország ellen. 1948-ban ugyanis nem csak az egyházak üldözése, de a paraszti földbirtokok elvétele, a kényszerkollektivizálás is napirenden volt. Az Olti Vilmos vérbíró vezette bírósági színjáték végén tucatnyi helybelit ítéltek súlyos fegyházbüntetésre. A két fővádlottat halálra ítélték. Asztalos János ítéletét végül életfogytig tartó fegyházbüntetésre változtatták, Királyfalvi ítéletét azonban helybenhagyták, s még aznap, június 11-én felakasztották az ártatlan segédjegyzőt. Testét a 298-as parcellában hantolták el.

A kommunista diktatúra évtizedei alatt Pócspetrit a „rendőrgyilkos falu”, lakosait a „rendőrgyilkos” jelzővel illették. Az események valós lefolyásáról még szűk körben sem volt ajánlatos beszélni. Ezt a hallgatást első ízben Ember Judit filmrendező, a rendszerváltoztatás dokumentumfilmese törte meg 1982-ben forgatott Pócspetri című filmjével. A dokumentumfilmet a Balázs Béla Stúdióval készítette a rendező, aki mivel a perrel kapcsolatos dokumentumokba nem kaphatott betekintést, leutazott a faluba és meginterjúvolta az eseményeket át- (és túl-) élő helybelieket. Ember Juditot nagyon hamar a bizalmába fogadta az érthető okokból zárkózott kisközösség, s részletesen elmesélték megaláztatásuk történetét. A legtöbbször betiltott magyar dokumentumfilmes új alkotását a hatóságok nem meglepő módon azonnal feketelistára tették, a filmet a rendszerváltoztatásig nem láthatta nagyobb közönség.

1989-től egyre több helyen, budapesti mozikban és vidéki művelődési házakban, mutatták be a filmet ami rávilágított a kommunista terrornak a vallásos emberek és a vidéki Magyarország ellen indított hadjáratára. Jogosan merült fel annak az igénye, hogy végre megtörténjen az igazság nyilvános kimondása, a bűnösök megnevezése és az ártatlanok rehabilitásása. 1990. január 18-án, a Fővárosi Bíróság épületének ugyanabban a termében került sor az ügy újratárgyalására és az ítélethozatalra, ahol negyvenkét évvel korábban a törvénytelen ítéletek megszülettek. Ekkor több egykori vádlott – így Királyfalvi Miklós és Asztalos János személye kapcsán – esetében is felmentő ítéletet hozott a bíróság, hatályon kívül helyezve az ellenük hozott ítéleteket. Ugyan az ügyet a többi vádlott felmentése érdekében még további tárgyalások követték, de már ezzel a lépéssel sikerült lemosni a falura ráragasztott több évtizedes kommunista hazugságot.

Pócspetri lakói a rendszerváltoztatás után sem feledkeztek meg a településüket ért csapásról. Királyfalvi Miklós ma a helyi általános iskola névadója. Asztalos János plébánosról közterületet neveztek el a helybéliek, akik nem feledkeztek meg Ember Judit bátorságáról sem, ma a filmrendező nevét viseli az egykori Felszabadulás utca. A legnagyobb arculcsapást azonban attól a nyolc helyi fiataltól kapta a kommunista diktatúra, akik az eset utáni évtizedek során, az üldöztetés ellenére is a papi hivatást választották. Köztük van Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is, aki 2017. július 8-án szülőfalujában szentmisét mutatott be Királyfalvi Miklós lelki üdvéért. A szentmisét követően a Pócspetri temetőjében helyezték örök nyugalomra Királyfalvi Miklós földi maradványait.

A rendszerváltoztatás lehetővé tette, hogy egy több évtizeden át makacs módon ismételgetett hazugságról lehulljon a lepel, s ártatlanul meghurcolt – köztük egy kivégzett ember – ügyében sor kerüljön az igazság kimondására. A pócspetri-ügy tanulmányozása kulcsfontosságú a kommunista diktatúra megértése szempontjából. A kis szabolcsi falu története egyszerre mutatja be az állampárti diktatúra egyházüldözését és a vidéki életforma, a falu ellen indított hadjáratát. Ugyanakkor érzékelteti azt is, hogy bár évtizedek is eltelhetnek az igazságtalanságot követően, a kollektív emlékezet képes volt megőrizni az igazságot, s így a rendszerváltoztatás idején, illetve azt követően igazságot tudott szolgáltatni a meghurcoltaknak, akiknek a mai napig ápolja az emlékét.

Balogh Gábor