A Magyar Szabadság Éve

1991. június 19.

Viktor Silov altábornagy személyében, 31 évvel ezelőtt, 1991. június 19-én hagyta el az utolsó megszálló szovjet katona Magyarország területét. Ezzel véget ért hazánk több mint 46 évig tartó idegen megszállása. Magyarország 1944. március 19-én a német csapatok bevonulásával vesztette el szabadságát és függetlenségét. Ugyanazon év augusztusában a szovjet csapatok is átlépték a magyar államhatárt, Magyarország a két totalitárius diktatúra hadseregeinek kettős megszállása alá került. A szovjet hadsereg megszállása – bár mindvégig ideiglenesnek hirdették – tartósnak bizonyult. Két generációnyi időnek kellett eltelnie a távozásukig.  

 

1991. június 19-én kellemes, napos, kissé szeles idő volt az északkelet-magyarországi Záhony városában. A település határában, amely egyben a Magyarország és a Szovjetunió határátkelőhelye volt, egyenruhás és civil magyarok egy csoportja várakozott. Alig néhány perccel délután három óra előtt két fekete Volga személygépkocsi állt meg a delegáció előtt. Ez a két autónyi szovjet katona volt az utolsó „egysége” a hazánkat több mint 45 éven át megszállva tartó Szovjet Hadseregnek. A rangidős szovjet tiszt, egyben a Déli Hadseregcsoport utolsó főparancsnoka Viktor Silov altábornagy miután kiszállt az autójából, fogadta és viszonozta a Magyar Honvédség jelenlévő katonáinak és elöljáróinak a tisztelgését, majd Annus Antal altábornagyhoz, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárához, a csapatkivonásokért felelős kormánymegbízotthoz lépett.

Silov tábornok a kölcsönös üdvözléseket követően rövid beszédet rögtönzött. Felszólalásában elmondta, hogy a szovjet fél maradéktalanul teljesítette a csapatkivonási egyezményben foglaltakat, ellenben a magyar fél nem így tett, hiszen nem fizetett kártérítést a szovjet csapatoknak. Mindemellett Silov a Déli Hadseregcsoport magyarországi misszióját „sikeresnek” ítélte, véleménye szerint a csapatok teljesítették kötelezettségüket. „Én utolsóként lépek át a határon 15 órakor” – jelentette ki Silov. Ezt követően sok szerencsét kívánt a magyar nemzetnek, majd külön is elköszönt Annus Antal altábornagytól, akit orosz szokás szerint háromszor arcon is csókolt. A búcsút követően visszaült Volgájába, majd az utolsó szovjet katona stábjával együtt elhagyta hazánk területét a záhonyi hídon keresztül. Történelmi pillanat volt ez, 1991. június 19-én, délután három óra egy perckor. Magyarország több mint negyvenhat év idegen megszállás után visszaszerezte szabadságát és függetlenségét.

Silov fentebb említett, kártérítéssel kapcsolatos megjegyzése a két ország kormányzata közötti sikertelen pénzügyi elszámolásokra utalt. A szovjet fél ugyanis ki akarta fizettetni Magyarországgal a megszállás költségeit, úgymint az itt hagyott laktanyák és más katonai objektumok általuk meghatározott árát, egyben szerették volna, ha a magyar fél anyagi segítséget nyújtana a kivonuló szovjet katonáknak. Ezzel a teljesen elképesztő és példa nélküli követeléssel szemben Magyarország első szabadon választott kormánya teljesen jogos igényekkel lépett fel a szovjetek ellenében. A magyar fél kártérítést igényelt a szovjet katonák által a műemlék épületekben okozott károkért, valamint a természetkárosításért. További tételt jelentett a laktanyák közüzemi tartozása, amelyet a megszálló haderő szintén nem egyenlített ki. A tárgyalások tehát az altábornagy távozása után is folytatódtak. Néhány nappal később Silov immár civil ruhában, diplomata útlevéllel tért vissza Magyarországra, hogy folytassa az egyeztetéseket. A tárgyalások egészen 1992 késő őszéig elhúzódtak. Végül 1992. november 11-én, Borisz Jelcin orosz elnök magyarországi látogatása idején került pont a mondat végére. Antall József miniszterelnök és az orosz államfő ekkor államközi megállapodást írtak alá, amelyben a két fél kölcsönösen lemondott anyagi természetű követeléseiről. Ez volt az utolsó még elvarratlan szála Magyarország szovjet megszállásának.

Balogh Gábor