„Betiltott filmeket lehetett csinálni Magyarországon, de írni róluk nem! Mert ha igaz az, hogy amiről nem beszélünk, az nincs, akkor duplán igaz, hogy amiről nem írunk, nem engedünk megjelenni semmit, az nemcsak hogy nincs, de soha nem is létezett.” – Ember Judit filmrendező megrázó és tabudöntögető dokumentumfilmjeivel lett ismert a magyar közönség – és természetesen a kommunista hatalom – számára, s járult hozzá a rendszer bukásához.
Ember Judit, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, 1935. május 16-án, Abádszalókon született zsidó család gyermekeként. Mindössze kilenc éves volt, amikor maga is átélte a háború borzalmait, édesapja nem tért vissza a deportálásból. 1953-ban a Lenin Intézetben tanult, ahonnan 1955-ben eltanácsolták osztályidegen származása, a holokauszt áldozatává vált édesapja ügyvédi foglalkozása miatt, ezután az Egyesült Izzóban dolgozott, mint betanított segédmunkás. 1956-ban felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol magyar-történelem szakon végzett. Ezt követően fordult karrierje a filmek felé, 1964-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, diplomája megszerzése után pedig a Mafilm stúdiójában és a Magyar Televíziónál is dolgozott. A hetvenes években került a Balázs Béla Stúdióhoz – amely a többi intézményhez képest nagyobb szabadsággal bírt a korszakban –, itt készítette azokat a dokumentumfilmeket, amelyek politikai tabutémákat dolgoztak föl, így többet be is tiltottak közülük. 1987-ben ő volt a Fekete Doboz című videófolyóirat egyik alapítója.
A videófolyóirat egy olyan videókészítős csoport volt, amely a magyarországi rendszerváltoztatás egyik legfontosabb filmes hírvivőjévé vált. Ember Judit mellett a szerkesztőgárdát Elbert Márta, Jávor István, Lányi András és Vági Gábor alkotta. A nagyobb ismertséget a 301-es parcella című filmjük hozta el számukra, amelyben dokumentálták az Újköztemetőben lévő parcella sírjainak feltárását. A Civil technikák című filmben nyomon követték a Fiatal Demokraták Szövetségének (FIDESZ) megalakulását. Feldolgozták a Bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer elleni tiltakozások történetét, és végig dokumentálták a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokat.
Alighanem Ember Judit az a filmrendező, aki magáénak tudhatja a legtöbb feketelistára tett filmet. Betiltották többek között a Színpad (1968), a Határozat (1972), a Tantörténet (1976), a Pócspetri (1982) és a Hagyd beszélni a Kutruczot (1985) című filmjeit. Ugyanakkor a Határozat című filmet, amelyet Gazdag Gyulával készített, az American Film Institute Los Angelesben beválasztotta „Minden Idők 100 Legjobb Dokumentumfilmje” közé. A tiltások oka nem véletlen, hiszen műveiben olyan kérdéseket feszeget, amelyek az 1980-as években a magyar kommunista rendszer számára „kínosnak” számítottak, nem lehetett róluk nyíltan beszélni. Munkái éveken keresztül „dobozfilmnek” számítottak, a nyilvánosság csak a rendszerváltoztatás során és azt követően nézhette meg őket. A filmekben egyaránt megjelenik a szabadság, a demokrácia hiánya, a megtört, szétzúzott identitás, s egyféle oknyomozó jelleg, amely a miértekre próbál választ keresni.
1982-ben készítette el Pócspetri című dokumentumfilmjét, amely – nem meglepő módon – azonnal tiltólistára került. 1948-ban a helyi iskola államosítása elleni tiltakozáson az egyik rendőr fegyvere máig tisztázatlan körülmények között elsült, amivel saját magát sebesítette halálra. A kommunista hatóságok az esetet fölhasználva koncepciós pert rendeztek, amelyben halálra ítélték és kivégezték Királyfalvi Miklós segédjegyzőt, míg a felbujtással vádolt Asztalos János plébános halálos ítéletét életfogytig tartó fegyházbüntetésre változtatták. A falut a „vizsgálat” idejére az ÁVH lezárta. Kádár János belügyminiszter és Péter Gábor az ÁVH parancsnoka személyesen vezették a kihallgatásokat. A valóságot hallgatás övezte évtizedeken keresztül, a helybeliek féltek beszélni az eseményekről. A hallgatás indokát mi sem mutatja jobban mint, hogy a segédjegyző testvére még az 1980-as években is félve kérdezte meg a rendezőtől: „Nem lesz ebből nekem valami bajom?” A filmet 1982-ben zártkörű vetítéseken mutatták be, de a nagyközönség csak a rendszerváltoztatás után tekinthette meg a filmet.
Nagy Imre és mártírtársainak 1958-as kivégzése a legnagyobb tabunak számított a kádári diktatúra alatt. Ember Judit már az 1980-as évek elején felkereste a családtagokat, hogy beszéljenek arról, mit éltek át 1956. november 4-től 1958 őszéig, egészen a Romániából való hazatérésükig. A perben kivégzett miniszterelnök és társainak hozzátartozói végül 1987-ben a rendezőnő kamerája elé álltak, ebből készült a Menedékjog című film. A filmet titokban forgatták, több másolat is készült belőle biztosítékként, mivel ekkor még senki sem láthatta előre a hamarosan kibontakozó rendszerváltoztatást. Az újratemetést megelőzően részletekben vetítette a televízió. A rendezőt emiatt rendszeres támadások érték, napokig kapott fenyegető és gyalázkodó telefonhívásokat. 1989 tavaszán megtörtént, amit pár évvel azelőtt senki nem hitt volna: kezdetét vette a rehabilitáció, felkutatták a 301-es parcella sírjait és megkezdődött az 1956-os hősök holttesteinek exhumálása. Ember Judit és a Fekete Doboz videófolyóirat stábja jelen volt az eseményeknél, ebből készült el az Újmagyar siralom című, majd háromórás dokumentumfilm.
Ember Judit alkotásai témájukat tekintve merész vállalkozások voltak, Bikácsy Gergely filmkritikus szavaival élve „minden filmje rendszerváltó”, s ez helytálló kijelentés, hiszen filmjeivel a kommunista diktatúra természetét tárta fel a nézők előtt. Nagy Imre-emlékplakettel és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el, a Szabolcs megyei Pócspetri a dokumentumfilm készítése során végzett munkájáért 1992-ben díszpolgári címmel tüntette ki a rendezőt. A budapesti XIII. kerület szintén díszpolgárai közt tartja számon, 2016-tól emléktábla is őrzi nevét. 2007-ben bekövetkezett halálát követően Pócspetriben utcát neveztek el Ember Judit tiszteletére.
Lakatos Dorina