Bulgáriában a rendszerváltoztatás eseményei során a Bolgár Kommunista Párt (BKP) a térség kommunista erői közül a legerősebb pozíciót birtokolta, emellett társadalmi támogatottsága is magas volt, de a lassan beinduló, egyre aktívabb ellenzéki erők miatt ez a támogatottság folyamatosan csökkent. A bolgár kommunista hatalombirtokosok pozíciójuk további gyengülésének elkerülése érdekében beleegyeztek a lengyel és magyar mintára szervezett kerekasztal-tárgyalások megindításába.

A tárgyalások 1990. január 3-án kezdődhettek meg, nem sokkal azt követően, hogy a szomszédos Romániában forradalom zajlott le. A tárgyalásokra az ellenzéki erőket tömörítő szervezet, a Demokratikus Erők Szövetsége (DESZ) és a Bolgár Kommunista Párt egyenlő számú képviselőt delegált. A média által élőben közvetített tárgyalásokat a DESZ arra használta fel, hogy magát az ország lakosságával megismertesse, róluk addig ugyanis, még csak szűk körben, főleg a városi értelmiségi körökben hallottak. A DESZ azon próbálkozása, hogy kiépítse politikai legitimációját, a tárgyalások első szakaszában politikai szempontból eredménytelenül zárult. A bolgár ellenzék annyit ért el, hogy az állampárt ígéretet tett arra, hogy az ellenzék számára a politikai működéshez szükséges „tárgyi eszközöket” biztosítja: székházhoz és napilaphoz juthatott.

A tárgyalások első szakaszának sajátossága volt, hogy a „harmadik erőnek” számító MJSZ-t – ami a török kisebbség politikai tömörülése volt – kizárták, illetve a DESZ az egész bolgár ellenzék törvényes képviselőjének tekintette magát, amit a BKP vezetése is támogatott. Erre a furcsa taktikára a bolgár kommunista hatalombirtokosoknak azért volt szükségük, hogy egy hiteles antikommunista ellenzékkel állhassanak szemben, amivel a közelgő szabad választásokra a párt szavazóbázisát mobilizálhatta.

Az első tárgyalási forduló során lényegi döntésekre, 1990. január 23-án került sor. Itt az ellenzéknek már sikerült eredményeket is elérnie: a kommunista hatalombirtokosok elfogadták hatalmi monopóliumuk felszámolását, a titkos rendőrség feloszlatását, a minisztériumok, a rendőrség és a hadsereg politikától való semlegesítését. A BKP ezen túl beleegyezett a párt munkahelyi alapszervezeteinek felszámolásába, valamint megszűnt a párt szakszervezetek feletti ellenőrzési joga. Ezzel tulajdonképpen a munkahelyekről a bolgár kommunisták kivonultak. A tárgyalások első szakaszát 1990. március 12-én három fontos egyezmény aláírásával zárták le, amelyek már egy új és szabad politikai rendszer megteremtése felé mutattak. Eszerint Bulgáriában az alapvető emberi és polgári jogokat biztosító parlamentáris demokrácia jött létre, és előírták, hogy az 1990-es év első felének végéig szabad választásokat kell tartani az alkotmányozó Nagy Nemzetgyűlés összehívására, amely azután az ország új alkotmányát kidolgozza. A kommunista Nemzetgyűlést az átmeneti időszakban kötelezték, hogy a kerekasztalon elfogadott alkotmánymódosításokat és törvénytervezeteket törvénybe iktassa. Kidolgozták a párttörvény tervezetét, amely a többpártrendszert volt hivatott életre hívni, de a politikai befolyásgyakorlást a munkahelyeken, az államigazgatásban, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban és a közszolgálati médiában megtiltotta.

A kerekasztal-tárgyalások második fordulójának végére, 1900. március 30-ra az új Nemzetgyűlés felépítését is meghatározták, és az oda bekerülő képviselők számát 400 főben állapították meg (200 egyéni, 200 listás képviselő). A tárgyalások második szakaszának legnehezebb döntése a választások időzítése volt. A bolgár kerekasztal-tárgyalásokon megtörtént az a paradoxon, hogy az ellenzék céljai közt szerepelt az, hogy a választásokat minél később tartsák meg, míg a kommunisták minél előbb kívánták ezt „tető alá hozni”. Bulgáriában nem arról volt szó, hogy a kommunista vezetés egyedüliként nem állta útját a változásoknak, hanem pont az ellenkezője történt. Amíg Lengyelországban, Magyarországon és Csehszlovákiában több éves múltra tekintettek vissza az ellenzéki szervezetek, addig ezek Bulgáriában csak nagyon későn alakultak meg, így az 1989–1990-es év fordulóján országos ismertségük még csak elenyésző volt, és tevékenységük csak a nagyobb városokban volt közismert.

A bolgár kommunista hatalombirtokok ezt a helyzeti előnyt kívánták kihasználni, illetve figyelembe vették, hogy az országban egyre súlyosbodik a gazdasági krízis és a szükséges, ám népszerűtlen válságkezelő kormányzati intézkedések a párt már amúgy is lassan fogyatkozó társadalmi támogatottságát tovább csökkenthetik. Ezzel szemben az ellenzék a szabad választásokat 1990 novemberére szerette volna halasztani, hogy szervezetileg tovább erősödhessen és növelhesse népszerűségét. Végül a DESZ beleegyezett, hogy a kétfordulós választásokat 1990. június 10-én és 17-én bonyolítsák le. Az év első hónapjaiban egyre intenzívebbé váló városi tömegtüntetések az ellenzéki vezetőkben ugyanis azt az illúziót keltették, hogy a választásokat már júniusban meg tudnák nyerni.

A kerekasztal-tárgyalások során fontos döntés volt az is, hogy a köztársasági elnöki pozíciót létrehozták és az Államtanácsot megszüntették. Ez szintén a kommunisták pozícióit erősítette, ugyanis a BKP vezetői a lengyel példához igazodva egy eseteleges ellenzéki választási győzelem esetén az elnöki tisztség birtoklásával hatalmuk egy részét átmenthették. Az elnöki jogköröket ezért nem írták körül pontosan, ami nem okozott volna fennakadást, amíg az elnököt a parlament választja, de az új alkotmány értelmében azt a bolgár nép közvetlenül választotta meg. Az elnöki jogkörök tisztázatlansága miatt ez a vita csak a rendszerváltoztatás után, az 1990-es évtized közepére oldódott meg.

A bolgár Nemzetgyűlés 1990. április 3-án a kerekasztal-tárgyalásokon született megállapodásokat törvényerőre emelte, de ennek eredményei vegyesek voltak. Bulgária hatalmas lépést tett a szabadság felé, de amíg az ország továbbra is súlyos gazdasági problémákkal nézett szembe, addig se a kommunista hatalombirtokosok, se az ellenzéki erők nem rendelkeztek elég legitimációval. A BKP támogatottsága lassan olvadt és a bolgár emberek a kommunisták hatalmának felszámolását követelték, mivel a párton belül továbbra is jelen volt a „zsivkovi örökség”, de a reformkommunista szárny hiányzott. A BKP közép-európai „testvérpártjaihoz” hasonlóan szociáldemokrata köntösbe öltözött és a Bolgár Szocialista Párt néven (BSP) szervezte újra magát. Az ellenzéki erőket tömörítő DESZ viszont közép-európai társaival szemben csak nagyon későn lépett színre és létszámát tekintve is gyenge volt, így 1990 nyarán, az első szabad választások előestéjén, a bolgár rendszerváltoztatásnak közel sem volt vége.

Folytatása következik!

Nagy Gergely