1988. október 7-én az állampárti Országgyűlés támogatásáról biztosította a Bős–nagymarosi beruházás folytatása kapcsán a pártvezetést. A parlamenti szavazás előtt sokan azt gondolták, a képviselőkben talán megszólal a józan ész és nemmel szavaznak a táj- és környezetromboló kommunista gigaberuházásra. Hogy ezt elősegítsék, az ellenzéki szervezetek figyelemfelkeltő akciókkal próbáltak nyomást gyakorolni a képviselőkre. A FIDESZ szeptember 29-én „hallgatásbeszüntető” akciót hirdetett, amelyen mintegy háromezer egyetemi hallgató vett részt, így tiltakozva a vízlépcső megépítése ellen. 1988. október 7-én az állampárti Országgyűlés támogatásáról biztosította a Bős–nagymarosi beruházás folytatása kapcsán a pártvezetést. A parlamenti szavazás előtt sokan azt gondolták, a képviselőkben talán megszólal a józan ész és nemmel szavaznak a táj- és környezetromboló kommunista gigaberuházásra. Hogy ezt elősegítsék, az ellenzéki szervezetek figyelemfelkeltő akciókkal próbáltak nyomást gyakorolni a képviselőkre. A FIDESZ szeptember 29-én „hallgatásbeszüntető” akciót hirdetett, amelyen mintegy háromezer egyetemi hallgató vett részt, így tiltakozva a vízlépcső megépítése ellen.
Szeptember 29-én délelőtt 10 és 12 óra között az ELTE jogász, bölcsész és tanárszakos hallgatói, valamint a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (MKKE) hallgatói közös demonstrációt tartottak a Március 15. téren. Részvételükkel jelképesen bojkottálták két órára az egyetemi oktatásban való részvételt, amit az egyetemek egyes vezetői egyáltalán nem néztek jó szemmel. A tüntetés célja a Bős–nagymarosi vízlépcsőépítés elleni tiltakozás volt. A dátum kiválasztása sem véletlen. Ugyanezen a napon tartott nemzetközi sajtótájékoztatót Budapesten a környezetvédő csoportok akciószövetsége, így az egyetemisták demonstrációja tökéletesen kiegészítette a rendezvényt, ráadásul felhívta a külföldi tudósítók figyelmét arra is, hogy a beruházás leállítása nem csupán egy elszigetelt szűk réteg célja, de azt magukénak vallják az egyetemisták is.
A tüntetésen részt vett Lányi András, filmrendező, a Duna-mozgalom egyik főszervezője is, aki felszólalásában kiemelte: „Elismerem, hogy tévedtünk, amikor azt hittük, hogy a soha nem látott mértékű tiltakozás eltántorítja a kormányt, hogy észérvekkel célt érhetünk a gigantomán terv ellen, amikor azt hittük, elég bebizonyítani, hogy az erőmű gazdaságtalan, korszerűtlen és veszélyes. Tévedtünk, mert kiderült, hogy a politikusok jobban féltik tekintélyüket, mint az ország természeti kincseit, s nincs bátorságuk megváltoztatni a téves döntést. Makacsságuk nem az erő, hanem a gyengeség diadala, még ha ők látszatra nem is tévedtek abban, hogy rendelkeznek folyóinkkal, völgyeinkkel. Napról napra annak elhitetése a cél, hogy most már késő, bele kell törődnünk a megváltoztathatatlanba, s ehhez sietnek kész helyzetet teremteni. Ezt hihetőbbnek tartják itt nálunk, ahol a rossz be szokott következni és mi bele szoktunk nyugodni. A visegrádi gát azonban a politikai kibontakozás útját is elrekeszti majd, s az osztrák gépek egy pogány temetési szertartást celebrálnak a Dunakanyarban. Hatékony demokráciáról, társadalmi ellenőrzésről, százmilliárd forint ésszerű beruházásról szóló reményeink kerülnek itt víz alá, mint egykor Attila koporsója. A tiszta víz, a felső Duna-kanyari táj, a parti erdők. Esztergom – mi vagyunk az utolsók, akiknek erről még emlékük lehet. Egy pofon ez az egész, s ezt mi kapjuk mindannyian.” – olvashatjuk a beszéd szövegét az MKKE Közgazdász című lapjának 1988. október 6-i számában.
Lányi beszédében valamennyi a vízlépcső okozta táj- és környezetkárosításra rávilágított, egyben megállapította, hogy a vízlépcső felépítése egy erőpróba, amelyet a kommunista rendszer próbál sikeresen megvívni saját legitimációjának megerősítése céljából. 1988-ban már egymást érték a vízlépcső elleni tiltakozások. Májusban többezer fős tüntetés zajlott a fővárosban, szeptember 3-án a Duna-kör tartott nemzetközi tudományos konferenciát a dunai duzzasztógátakról, szeptember 12-én közel 30 ezren tiltakoztak az építkezés ellen a Parlament előtt. A FIDESZ-nek sem a hallgatói tüntetés volt az első vízlépcső elleni demonstrációja. Szeptember 17-én a párt női tüntetést szervezett Nagymaroson az építkezés elleni tiltakozás kifejezésére. Egyre inkább egyértelművé vált, hogy a vízlépcső kérdése nem pusztán környezetvédelmi ügy, de a döntésnek politikai súlya van, a beruházás sorsa végső soron a rendszerváltoztatás egyik legfontosabb erőpróbájává vált.
Balogh Gábor
Borítókép: Fortepan / Philipp Tibor