„A FIDESZ választmánya nyilatkozatban állapította meg, hogy a sajtó híradásai szerint gyarapodtak a rendőrség egyes tagjainak brutális fellépései. Tiltakozik a jogtiprások ellen és kijelenti: nem ért egyet azzal, hogy ezek csupán elszigetelt esetek és mindezért a sajtót igyekeznek felelőssé tenni. Ezért azt követeli, hogy mondjon le a belügyminiszter, szüntessék meg a minisztérium MSZMP-irányítását, helyezzék a minisztériumot a parlament ellenőrzése alá, a fegyveres testületek kötelékébe tartozók ne lehessenek politikai szervezetek tagjai.” – tudósított az eseményről a Magyar Nemzet. A nyilatkozatban megállapított követelések egytől-egyig régi igazságtalanságok helyreállításáról szóltak. A Belügyminisztérium és a Rendőrség kommunista pártirányítás alá vétele már 1945-ben megtörtént. Az 1945. novemberi választásokon győztes Független Kisgazdapárt hiába nyerte meg a szavazatok több mint ötven százalékával a megmérettetést, szovjet nyomásra koalícióra kellett lépnie a baloldali pártokkal. A mindig is – de a háború után különösen – kulcsfontosságú belügyi tárcát a Magyar Kommunista Párt kapta meg, Moszkva követelésére. Ezzel az egyetlen működőképes magyar fegyveres erő teljes mértékben a kommunisták kezébe került. A Rendőrség és az Államvédelmi Osztály segítségével végrehajtották a teljes hatalomátvételt, ezt követően mind az ÁVO/ÁVH, mind pedig a Rendőrség feladatátul a kommunista hatalom megőrzését szabták. A diktatúra évtizedei alatt a Rendőrség és az azt irányító Belügyminisztérium nem volt elszámoltatható a bábuként kezelt és párttagokkal valamint társutasokkal feltöltött parlament részéről. A mindenkori belügyminiszter a saját miniszterelnökének (a Minisztertanács elnökének) sem tartozott felelősséggel, de még beszámolási kötelezettséggel sem. A miniszter egyedül a pártnak volt felelős, s az utasítások is, a Politikai Bizottságtól, vagy éppen magától a főtitkártól érkeztek.

A helyzet értelemszerűen az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően sem változott, csupán szervezeti átalakításokra került sor, de a funkció változatlan maradt. Idővel azonban egyre több gondot okozott a Rendőrségnek a fiatalabb korosztályok lázadása és a fokozatosan éledező ellenzéki mozgalmak, valamint a megmozdulások kezelése. Velük szemben egyedül az erőszak eszközével tudtak hatékonyan fellépni. Eszköztáruk részét képezte a gumibot mellett az őrizetbevétel, útlevél vagy személyi igazolvány bevonása, a munkahely értesítése s adott esetben az ebből eredő elbocsátás, fiatalkorúak esetében a szülők felelősségre vonása, bíróság elé állítás stb. Az ellenzéki megmozdulások számának növekedésével párhuzamosan emelkedett a rendőri intézkedések száma, s ezzel az atrocitások mértéke is.

A FIDESZ nem először tiltakozott a rendőri erőszak miatt. Már 1988 novemberében kiadtak egy nyilatkozatot, amikor a párt tagjai, tiltakozásként, hogy november 7. még mindig állami ünnep, valamint azért mert március 15. még ekkor sem volt munkaszüneti nap, a budapesti Vörösmarty téren sepregetéssel hívták fel a visszásságra a járókelők figyelmét. Aznap a rendőrök több aktivistát tettleg bántalmaztak, mind az igazoltatás, mind pedig a rendőrségi kihallgatás során, erre reagált a párt közleménye. Ezzel szemben az 1989. áprilisi tiltakozás már nem csupán egyetlen konkrét eset miatt történt meg, ekkor a FIDESZ önmagában véve a rendőri erőszak miatt adott ki határozott hangvételű közleményt és hirdette meg a három órás ülősztrájkot. A dokumentum történelmi keretekbe ágyazva mutatta be a párt által felvetett problémát: „A problémák gyökere a kommunista párt négy évtizedes diktatórikus hatalomgyakorlásában rejlik. A rendőrség és a Belügyminisztérium 1945 óta máig nem az állampolgárok szolgálatára, a társadalom védelmére szervezett, és annak ellenőrzése alatt működő szervezet, hanem elsősorban az egypárti diktatúra kiépítésének, majd megtartásának legfontosabb eszköze, egyetlen politikai erő kiszolgálására alakult erőszakszervezet. Az állomány tagjainak kiválasztása és nevelése (politikai oktatás címén) szintén ennek jegyében folyt és folyik. Ennek megfelelően a társadalom jelentős részének alapvető élményévé vált a rendőrségnek, illetve a rendőröknek való kiszolgáltatottság, a rendőrség tagjainak gondolkodásában pedig olyan kép alakult ki, amely szerint ők a társadalom fölé rendelt, hatalmi pozícióban levő szervezet tagjai.”

A közlemény értelmében a párt aktivistái 1989. április 27-én délután három órakor pokrócokat terítettek a minisztérium Roosevelt téri (ma Széchenyi István tér) épülete elé, nyakukba transzparenseket aggattak és helyet foglaltak. A transzparenseken az alábbi feliratok voltak olvashatóak: „Szeretni akarjuk a rendőröket!” „Biztosúr? Ön biztos úr?” „Telefonszolgáltatást lehallgatás helyett!” vagy éppen „Találkoztam már kedves rendőrökkel is!” A demonstrálók követelései többek között Horváth István belügyminiszter lemondására, a rendőrségi és minisztériumi pártfelügyelet megszüntetésére, a rendőrök párttagságának megszüntetésére, a katonai bíróságok részrehajló ítéletei ellen valamint a rendőrség működésének törvényekben való részletezésére vonatoztak. A demonstráció este hat órakor ért véget, ezúttal rendőri közbelépés nélkül, ami a nagyszámban megjelent főleg külföldi tudósító jelenlétének is köszönhető volt.

A Rendőrség átszervezése és a rendőrök jogkörének szabályozása csak a rendszerváltoztatást követően kezdődött meg, azonban a régi kommunista főtiszti gárda még sokáig megkeserítette az első szabadon választott kormány életét, erre figyelmeztetett a rendőrség magatartása a taxisblokád idején. A FIDESZ által kiadott közlemény, s a benne foglaltak mindezt előre jelezték, amikor tűpontos leírását adták a rendőri szervek és a Belügyminisztériumban uralkodó állapotok valódi, történelmi okainak.

Balogh Gábor