A Magyar Szabadság Éve

A Magyar Október Párt kampánydala

Krassó György 1956-os szabadságharcos, az antikommunista ellenzék egyik legismertebb és kétségkívül legeredetibb képviselője 1989 nyarán alapította meg társaival a Magyar Október Pártot. Már a párt elnevezése utal arra, hogy tagjai az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek megvalósításában látták a szabadság visszaszerzésének és a demokratikus kibontakozásnak az egyetlen lehetőségét. A párt az egy évvel később lezajlott első szabad választásokon ugyan nem szerzett parlamenti mandátumot, de politikai akcióival, megmozdulásaival sikeresen felhívta magára és az általa jelzett problémákra a figyelmet. 1989-ben Krassó és társai kampánydalt írtak, a népszerű mesefilm-sorozat, a Popeye, a tengerész dallamára, amelyben a párt addigi tevékenységét mutatták be.

„Ez a párt az utca pártja” – olvashatjuk a párt alapító nyilatkozatában. A fenti dalszöveg, amely a kampány során a párt által végrehajtott politikai akciókat sorolja fel – úgymint a csepeli rántott leves és zsíroskenyér osztás, a Münnich Ferenc utca Nádor utcára való visszakeresztelése – alá is támasztja ezt az állítást. Krassó György és a párt tagjai valóban értették és beszélték is az utca hangját. Így egyáltalán nem véletlen az sem, hogy a fenti dalszöveget a korban ismert és sokak által szeretett Popeye, a tengerész című rajzfilm zenéjére szerezték, amelyet sokan ismertek és dúdoltak. A szöveg értelemszerűen elutasítja a kommunista diktatúrát, de a másik világrenddel szemben is éles kritikát tartalmaz („szebb világ nem vár miránk.”).

A dalszövegben olvasható két esemény – amelyekre fentebb már utaltunk – a párt ismert politikai akciói közül lettek beválogatva a dalszövegbe. A Magyar Október Párt, pisztoly helyett levest ránt!– olvashatjuk a második versszakban. A párt tagjai 1989 augusztusában „politikai mozgókonyhát” szerveztek a Csepel Művek egyik bejáratánál. A rendezvény során rántott levest és zsíroskenyeret osztottak a résztvevőknek, egyben megismertették őket a párt programjával. Krassó arra alapozta mozgókonyhás akcióját, hogy 1989-ben sokak számára olyan kilátástalan lett a helyzet, hogy hamarosan zsíroskenyérre és rántott levesre sem fogja futni a jövedelmükből.

Kétségkívül Krassóék legismertebb cselekedete a Münnich Ferenc utca újrakeresztelése volt. Münnich Kádár János jobbkeze volt az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlások kitervezésében és végrehajtásában. Így nem véletlen, hogy a szabadságharcosi múlttal rendelkező Krassó minden lehetőséget megragadott 1989-ben, azért hogy tiltakozzon Münnich kultusza ellen. Ebből a célból 1990. március 21-én Münnich szobrát a lábánál lefűrészelték a talapzatáról. Három hónappal korábban 1989 decemberében a még álló szobor közvetlen környezetében piros festékkel összekent bábukat helyeztek el, s magát a szobor karját is összefestékezték, ezzel utalván Münnich szerepére az 1956 utáni megtorlásokban. A dalszövegben szereplő, utca átnevezésre utaló részlet a belvárosi Münnich Ferenc utca névtáblacseréjére utal. A közterület eredeti neve Nádor utca volt, Krassó egy létra és egy csavarhúzó segítségével, az eredeti utcanevet tartalmazó táblát helyezett el a Münnich nevét tartalmazó tábla alá, amelynek a feliratát fekete vonallal át is húzta.

Krassó György portréja, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Magyar Posta Zrt. által a rendszerváltoztatók előtt tisztelgő 2019-ben kibocsátott bélyegíven

A Magyar Október Párt ugyan nem szerzett mandátumot az első szabad országgyűlési választásokon 1990 tavaszán, de a párt és Krassó által megfogalmazott üzenetek a kampány során meghirdetett rendezvényekkel, kampánytermékeikkel sikeresen hívták fel a figyelmet a társadalom problémáira, s tették mindezt, az „utca nyelvén”, adott esetben a Popeye zenéjére írt kampánydalukkal.

Balogh Gábor

Borítókép: Fortepan / Philipp Tibor