„Recsk legyen fogalom és jelkép!” – fogalmazott Antall József miniszterelnök, 1991. október 25-én a recski kényszermunkatábor egykori területén felállított emlékmű ünnepélyes avatásán. Az 1950 és 1953 között, az ÁVH által működtetett lágerban több mint ezerötszáz embert tartottak fogva és kényszerítettek a helyi kőbányában való megerőltető munkára. Az alkotás az ő áldozatuknak állít emléket, immáron harminc éve.
Az avatóünnepségen résztvevő több száz emlékező között szép számmal voltak a tábor egykori foglyai. Az eseményen a miniszterelnök mellett részt vett Boross Péter belügyminiszter, Balsai István igazságügyi miniszter, Gálszécsy András tárca nélküli miniszter, Kéri Kálmán vezérezredes, a Recski Szövetség elnöke és Zimányi Tibor a szövetség főtitkára is. Az emlékművet – amely Farkas Ádám alkotása – a tábor egykori rabja Tabódy István főesperes áldotta meg és szentelte fel. A két négyzetalakú nyílásokkal tagolt egymásra hajló mészkőtömb tetején egy gránittömb látható. A nyílások a megnyílt börtönajtókat jelképezik. A két tömb hátoldalán a kényszermunkatábor foglyainak névsora olvasható.
Az emlékművet Antall József miniszterelnök adta át. A kormányfő ünnepi beszédében kiemelte, 1950-ben a recski tábor felállításával olyan folyamat indult el Magyarországon, ami nem Közép-Európa, hanem a kommunista Szovjetunió és a náci Németország jellemzője volt. A táborban kizárólag olyan foglyokat tartottak fogva, akik a diktatúra ellenfelei voltak. A miniszterelnök utalva a foglyok pokoli életére és megaláztatására, az alkotást az élni akarás emlékművének nevezte. Kiemelte, hogy a foglyok sorsa, életigenlése példakép a mai generációk számára.
A művész, Farkas Ádám így mesélte el a Kisalföld (1991. október 22.) olvasóinak az emlékmű megalkotásának történetét: „Amint megláttam a helyszínt a hegytetőn, a Mátra Bükk felé eső oldalán, mindjárt megszületett bennem a plasztika terve, és elhelyezésének lehetősége. Azután még számtalan variációt találtam, de mindig visszatértem az eredeti gondolathoz. A recski fogolytábor helyén minden barakkot elbontottak, minden árulkodó nyomot eltüntettek. Az egész területet beültették fenyővel. Ezért is fontos, hogy legyen ott egy jel, egy emlékkő, amely emlékeztet, felidéz és megrázóvá teszi a találkozást.” Végül ennek eredményeképpen jött létre az emlékmű. Ezt megelőzendő születtek más elképzelések is a hely fontosságának kiemelésére. Így például volt olyan gondolat, amely szerint az ország összes Lenin-szobrát elbontása után a recski tábor területére kellett volna szállítani, mintegy mementóul az áldozatok tiszteletére. Ezt végül elvetették.
A recski kényszermunkások emlékművének a felállítása fontos eleme volt a történelmi igazságtétel folyamatának, s azon belül is az áldozatok megnevezésének. Rendkívül feszült politikai légkörben került sor az emlékmű átadására. 1991. október 25-én az ország már túl volt Kónya Imre, az MDF frakcióvezetőjének történelmi igazságtételt szorgalmazó dolgozatának publikálásán, az Országgyűlésben éppen zajlott a Zétényi Zsolt nevével fémjelzett igazságtételi törvény vitája, amelyet a Ház néhány nappal később, november 4-én el is fogadott. Ez a törvényi hely a kommunista diktatúra bűnelkövetőinek felelősségre vonását határozta meg. Az igazságtételnek ugyanis nem csupán az áldozatok előtti tisztelgés, de a bűnösök megnevezése és – ha más nem jelképes – felelősségre vonása is a célja lett volna. Nem sokkal később a törvényt az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Az emlékmű azonban a mai napig hirdeti a recski kényszermunkatábor foglyainak áldozatát.
Balogh Gábor
Borítókép: Wikimedia Commons