A rendszerváltoztatás eseményeinek döntő többsége az utcán zajlott. Tüntetések, felvonulások, aláírásgyűjtések és a megemlékezések nagy száma bizonyítja, hogy a korforduló döntő eseményei az utcán történtek meg. Budapesten több közterület vált a folyamat ikonikus helyszínévé: Hősök tere, Március 15. tér, Batthyány-örökmécses, a zugligeti plébánia kertje vagy éppen a Vörösmarty tér. Írásunkban ez utóbbi helyszín rendszerváltoztató szerepét járjuk körbe.
A főváros V. kerületében található Vörösmarty tér kiemelt szerepet kapott a rendszerváltoztatás során szervezett tüntetések és demonstrációk történetében. Ennek nem csupán a tér központi fekvése és kiváló megközelíthetősége az oka. De emellett a demonstrációk szervezői jól tudták, hogy a Vörösmarty tér és az abból elágazó sétálóutcák kedvelt helyszínei a Magyarországra látogató külföldi – nyugati – turistáknak is, így egy-egy akcióval könnyebben fel tudták hívni akár a külföldi közönség figyelmét is a magyarországi viszonyokra. Mindez meglehetősen kínos volt a rendőri és állambiztonsági szerveknek, ezért kényesen ügyeltek a Vörösmarty tér biztosítására.
A rendszerváltoztatás történetében az első esemény, amely a térhez köthető, a Duna Kör és a Bajcsy Zsilinszky Baráti Társaság szervezésében került megrendezésre. 1988. május 27-én több mint kétezer tüntető gyülekezett a Vörösmarty téren és indult az Osztrák Köztársaság nagykövetsége felé a Benczúr utcába. A demonstráció célja a Bős–nagymarosi vízlépcső felépítése elleni tiltakozás volt, amelynek felépítését a magyar pártállam egy osztrák cégre bízta. A beruházásra az osztrák kormányzat garanciát biztosított. Ebben az esetben a rendőri szervek nem léptek fel erőszakosan a tüntetőkkel szemben, ami nagy valószínűséggel azért volt így, mert történetesen Ausztria külügyminisztere, Alois Mock éppen Budapesten tárgyalt azokban a napokban. A Vörösmarty tér ekkor vált első ízben szimbolikus helyszínévé a rendszerváltoztatás folyamatának.
A következő esemény a FIDESZ Munkáscsoportjához kötődik. A párt közössége 1988. november 7-re szervezett rendhagyó demonstrációt a Vörösmarty térre. A rendszerváltoztató párt 1988-ban petícióban követelte, hogy töröljék el november 7-ét az állami ünnepnapok sorából, s helyette emeljék vissza március 15-ét a nemzeti ünnepek közé. A pártállam természetesen nem reagált a felszólításra, ehelyett megkezdődtek a készületek november 7. központi megünneplésére. Erre reagált a FIDESZ egy csoportja, valamint más ellenzéki szervezetek tagjai, akik november 7-én seprűt és lapátot fogtak, majd transzparensekkel felszerelkezve a Vörösmarty térre vonultak, ahol a járókelők és a külföldi turisták szeme láttára sepregetésbe kezdtek. Az egyik transzparens felirata ennek az okát is meghatározta: „Ma dolgozunk, március 15-én nem dolgozunk!” Így reagáltak a demonstrálók arra, hogy március 15. közönséges munkanap volt Magyarországon, míg november 7. munkaszüneti nap. A rendőrök meglehetősen hamar reagáltak a demonstrációra, de ez is visszafelé sült el. A mindössze 18 főből álló tiltakozó „tömegre” ötvenfős rendőri erőt vezényeltek ki, ami eléggé feltűnő volt a Vörösmarty tér közönsége számára. Ettől függetlenül valamennyi demonstrálót bevittek a kerületi kapitányság épületébe, ahol tettleg bántalmazták és megalázták őket. Végül szabálysértési eljárást indítottak ellenük a Vörösmarty téri söprögetésért.
1988. június 16-án az ellenzéki szervezetek több helyszínt, így a Batthyány örökmécsest és a Magyar Televízió székházát érintve érkeztek meg a Vörösmarty térre. Közben a rendőrség folyamatosan a nyomukban volt, a felszólalók és a szervezők közül sokakat, így például Tamás Gáspár Miklóst is begyűjtötték. A Vörösmarty téren a rendőrök élő bemutatót rendeztek az ott tartózkodó turistáknak a rendőrállam működéséből. A néhány száz fős tömeget a rendőrök gumibottal, gázsprayvel, majd a tömeg közé hajtva motorkerékpárokkal szorították ki a közterületről.
Bő egy évvel később, 1989. augusztus 13-án ismét rendszerváltoztató összejövetelre került sor a Vörösmarty téren. Ezúttal az 1961 augusztusában emelt berlini fal felépítésének 28. évfordulójáról emlékeztek meg a demonstrálók, akik egyben tiltakoztak Európa kettéosztottsága ellen. A tüntetésnek különös aktualitást adott, hogy azon a nyáron tömegesen érkeztek keletnémet polgárok Magyarországra turistavízummal. Utazásuknak azonban nem a szokásos Balaton-parti pihenés volt a célja, hanem az Ausztria felé, a szabad világba való távozás. 1989 augusztusában az NSZK budapesti nagykövetségén 180 menekült tartózkodott, akik csak a keleti blokkból való távozásuk biztosítása mellett voltak hajlandóak elhagyni a követség épületét. A tüntetők a berlini falra, mint Európa megosztottságának jelképére hívták fel a közönség figyelmét. Egyben rávilágítottak az NDK-s menekültek helyzetére, akik a szabadság iránti vágyuk miatt hagyták el az országot. Ekkor még senki – sem a tüntetők, sem pedig a menekültek – nem sejthette, hogy alig három hónap múlva megtörténik a berlini fal lebontása és hamarosan megvalósul Németország újraegyesítése.
A rendszerváltoztatás idején a budapesti Vörösmarty tér számtalan tüntetésnek, összejövetelnek és megemlékezésnek volt a helyszíne. 1956 emlékezete, a nemzeti ünnepnapok visszaállítása, a vízlépcső vagy éppen az Európa megosztása elleni tiltakozás egyaránt napirenden volt Magyarország közterületein, így a Vörösmarty téren is.
Balogh Gábor
Borítókép: Fortepan