Az Andrássy út vége és a Városliget által körbezárt terület időtlen idők óta a főváros és Magyarország egyik legfontosabb közterülete. A Hősök tere és környéke az elmúlt száz évben valamennyi politikai rendszer életébe beírta a történetét. 1919-ben a bolsevik diktatúra idején szobrait „vörös rongyokba” öltöztették, 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszus legjelentősebb eseményei itt zajlottak. 1945 után a kommunista diktatúra ugyan nem állította fel a téren Marx szobrát az 1919-es hagyományoknak megfelelően, de nem messze innen a Városliget szélén állíttatták fel Sztálin gigantikus szobrát, amelyet 1956-ban a forradalmárok ledöntöttek, de a szobor egykori helye a Kádár-diktatúra felvonulásainak fő színtere lett egészen 1988-ig. Ezt követően a Hősök tere lesz a legfontosabb politikai események helyszíne: rendszerváltoztató tüntetések, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak méltó elbúcsúztatása vagy éppen a közös éjféli ima a romániai forradalom áldozataiért egyaránt a tér történetéhez kapcsolódik.
A rendszerváltoztatás talán legfontosabb köztéri helyszíne a Hősök tere volt. A Kádár-diktatúra a szimbolika tekintetében is igyekezett szakítani a Rákosi nevéhez fűződő terroruralommal. Így míg 1956-ig például az április 4-i katonai díszszemlének is a tér adott helyet, a szabadságharc leverése után Kádár és elvtársai átköltöztek a Sztálin-szobor talapzatához és valamennyi felvonulást, nagyobb kommunista ünnepet ott bonyolítottak. Ez alól egyetlen kivétel említendő: az 1957. május 1-i felvonulás, amelyet Kádár és vezetőtársai a térre szerveztek meg. Ez volt az a nevezetes május 1.-i népgyűlés, ahol a szabadságharc leverését követően Kádár először lépett ki a nagyközönség elé. Elképzelhető, hogy tudatos politikai döntés húzódott meg a tér politikai értelemben vett feladása tekintetében, de tény, hogy Kádár-korszakban ezt követően semmi érdemleges nem történt a Hősök terén. A város szívében lévő közterület a kirándulók és a külföldi turisták kedvelt fotóhelyszíneként szolgált.
1988-ban azonban tovább íródott a tértörténet. 1988. június 27-én a rendszerváltoztatás egyik legfontosabb tüntetése zajlott le a téren. Aznap több mint 200 ezren tüntettek az erdélyi falurombolás ellen. A tüntetés jelentőségét az adta, hogy a diktatúra szemben a korábbi megmozdulásokkal ezúttal nem alkalmazott erőszakot a tiltakozókkal szemben, sőt lényegében hozzájárultak a demonstráció megszervezéséhez. A június 27-i tüntetés egyfajta főpróbának is tekinthető a későbbi tiltakozások megrendezése tekintetében és a szervezők jelesre vizsgáztak. Nagy valószínűséggel mindenkit megdöbbentett, hogy a szervezők milyen precízen és felelősségteljesen rendezték meg a tüntetést és mozgatták a kétszázezres tömeget. Tették mindezt úgy, hogy hasonló rendezvények lebonyolításához egyedül a pártállamnak volt meg az eszköztára. A tüntetés méltóságteljesen zajlott le, sikerült felhívni az ország és a szabad világ közvéleményének a figyelmét a Romániában zajló emberellenes politikára.
A rendszerváltoztatás talán leginkább szimbolikus eseménye is a Hősök teréhez köthető. Alig egy évvel az Erdély-tüntetést követően, 1989. június 16-án a rendszerváltoztató pártok közreműködésével a Történelmi Igazságtétel Bizottsága itt ravatalozta fel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett Nagy Imre miniszterelnököt és mártírtársait, valamint egy hatodik, üres koporsóban, szimbolikusan valamennyi a kádári megtorlás alatt kivégzett szabadságharcos hőst. A ravatalt a Műcsarnok lépcsőjén állították fel, előtte a téren és a környező utcákban többszázezres tömeg hömpölygött. Az eseményen elhangzó beszédek közül kiemelkedett a magyar fiatalok nevében felszólaló Orbán Viktor beszéde, amelyben a fiatal politikus a koporsók körül álló állampárti vezetőket ostorozta, egyben felszólította a hatalmat, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a szovjet megszálló csapatok hazánkból való kivonásáról. Hasonlóra 1956 óta nem volt példa. A fiatal politikus lényegében ezzel 1956 két fő követelését mondta ki nyilvánosan: a kommunisták hatalomból való kizárását és a szovjet megszállók távozását.
Egy harmadik, szintén más műfajt képviselő eseményre 1989. augusztus 24-én, Szenteste került sor. Aznap éjjel ökumenikus istentiszteletet tartottak a Hősök terén a romániai forradalom áldozatainak emlékére. „Ameddig a szem ellát: gyertyafény. Tíz- és tízezrek jöttek el ezen a Szentestén a budapesti Hősök terére, örvendezni és gyászolni, imádkozni hitük szerint vagy egyszerűen csak kifejezésre juttatni szívük érzéseit” – olvashatjuk a Magyar Nemzet három nappal később megjelent tudósításában. Az eseményen Kerényi Lajos piarista szerzetes, Roszík Gábor evangélikus lelkész – ekkor már Gödöllő és térsége nem állampárti országgyűlési képviselője – Kardos Péter főrabbi és Németh Géza református lelkész mondtak imát. Az eseményen valamennyi rendszerváltoztató párt vezetői jelen voltak.
Tömegtüntetés, újratemetés, éjféli virrasztás és közös ima. Három különböző esemény ugyanazon a helyszínen, ugyanannak a történelmi korfordulónak az idején. A Hősök tere a 20. század valamennyi politikai rendszerének fennállása alatt különleges jelentőséggel bírt. A Kádár-diktatúra ugyan szándékosan nélkülözte a közterületet saját ünnepségei, hivatalos eseményei koreográfiájából, 1988-tól azonban mégis a rendszerváltoztatás kulcsfontosságú helyszínévé vált a Hősök tere, hasonlóan a Kossuth térhez, vagy éppen a Március 15. térhez. Mindez bizonyítja, hogy a rendszerváltoztatás eseményeinek döntő többsége az utcán zajlott.
Balogh Gábor
Borítókép: Az Erdély-tüntetés a Hősök terén 1988. június 27-én. Fortepan / Gábor Viktor
Előzmények:
A rendszerváltoztatás szimbolikus terei – kicsit másképp
A rendszerváltoztatás szimbolikus helyszínei – Vörösmarty tér