A Magyar Szabadság Éve

A reykjavíki csúcstalálkozó

Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának (SZKP KB) főtitkára személyesen először Genfben ültek tárgyalóasztalhoz. Az 1985-ös találkozó sikere a kapcsolatfelvétel eredményessége volt, de a két szuperhatalom közötti érdemi megállapodás ekkor még elmaradt. Az atomfegyverek csökkentése és a szovjet birodalom visszaszorítása továbbra is Reagan elnök fő céljai között szerepelt, amelyhez csillagháborús programját (SDI) is segítségül hívta. Az új rakétavédelmi rendszer kiépítése azonban még távlati cél volt, így a Szovjetunió vezetőit meg kellett győzni arról, hogy a hidegháborús versenyt és hatalmas, túlterjeszkedett birodalmukat egyszerre nem bírják fenntartani.

A két szuperhatalom részéről a fegyverkezési verseny visszafogására, az atomfegyverek csökkentésére és az emberek szabadságjogainak tiszteletben tartására már a détente korában is számos kezdeményezés született. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1972-ben aláírta a fegyverkezési versenyt csökkentő SALT–1 megállapodást, 1975-ben megrendezték a helsinki csúcstalálkozót, amelynek záróokmánya kimondta az emberi jogok tiszteletben tartását. 1979-ben a SALT–2 megállapodás is megszületett, de az afganisztáni szovjet invázió egyértelművé tette, hogy a megállapodásokat a Brezsnyev vezette Szovjetunió, a kommunista birodalom határainak kiterjesztésére használta fel. A növekvő szovjet túlsúllyal szemben az új elnök, Ronald Reagan aktívan fellépett. Támogatta a nyugat-európai rakétatelepítéseket, majd meghirdette csillagháborús programját, miközben diplomáciai csatornákon keresztül kereste a lehetőséget a szovjetekkel való tanácskozások megindítására.

Ilyen előzmények után Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan Genfben személyes megbeszélést bonyolított le, ám az érdemi kérdések a következő találkozójukra maradtak. Reagan elnök a legtöbb vitás kérdésben kész volt a szovjetekkel való a kétoldalú együttműködésre, de csakis azon az áron, ha a Szovjetunió kész feladni támadó külpolitikáját, birodalmán belül pedig tiszteletben tartja az emberi jogokat. A két vezető közötti újabb tárgyalás helyszínéül a Moszkva és Washington között félúton fekvő Izland fővárosát, Reykjavíkot választották. A tanácskozás végig felemás hangulatban zajlott, amit jól szemléltet, hogy a szovjet vezető amerikai látogatását itt készítették elő, de Reagan az afganisztáni szovjet beavatkozás ügyét végig tárgyalófele szemére vetette.

Gorbacsov számára Reagan a legkellemetlenebb pillanatokat a közép-európai helyzet felemlegetésével okozta. A hivatalos szovjet állásponttal szemben, amely a kommunista birodalmon belüli elnyomás enyhülését, valamint a gorbacsovi peresztrojkát és a glasznosztyot hirdette, az amerikai elnök szovjet kollegáján számonkérte a valóságot. Reagan tisztában volt azzal, hogy a kommunista rendszer a hivatalos retorikával szemben még az 1980-as évtized második felében is a terror eszközeivel hallgattatja el ellenfeleit. Az amerikai elnök pontosan tudta, hogy a híresztelések ellenére a Gulag táborok, Sztálin halálát követően nem szűntek meg, csupán átalakultak. Az 1960-as évektől a táborokba főként a rendszer ellenzékét képviselő „másként gondolkodókat” zárták, de a világ közvéleménye előtt ezt természetesen letagadták.

Reagan elnök 1985-ben egy különleges levelet kapott, amelynek feladói balti származású politikai foglyok voltak. Küldeményüket az egyik mordvai lágerből csempésztek ki, amelyben gratuláltak Reagan elnöknek 1984-es újraválasztásáért, egyben kérték őt, hogy a politikai foglyok szabadon bocsátása mellett továbbra is álljon ki. Bő egy évbe telt, míg a levél kalandos utat bejárva eljutott a Fehér Házig. A szovjetek által megszállva tartott országok ügyére Reagan már elnöksége előtt és első hivatali ciklusában is nagy figyelmet fordított, amelyet a magyar Szent Korona 1978-as ügye, vagy az 1981-es lengyelországi szükségállapotban tanúsított viselkedése is bizonyít. A levél kapcsán is hasonlóan járt el. Az 1986-os reykjavíki csúcstalálkozón, ahol a szovjet főtitkár az egyik tárgyalás szünetében büszkén értekezett arról, hogy a Szovjetunióban már nincsenek politikai foglyok, az elnök Gorbacsov előtt felfedte a levél tartalmát, ami a főtitkárnak kellemetlen pillanatokat okozott.

Gorbacsov a tárgyaláson – szakítva az addigi békülékenyebb politikájával – offenzívén próbált fellépni és radikális leszerelési javaslatokkal állt elő. A megbeszélések bíztatóan haladtak és több fegyverzetkorlátozási témában elvi egyetértésre jutottak: megállapodtak a stratégiai erők öt éven belül végrehajtandó 50 százalékos csökkentésében, valamint az összes ballisztikus rakéta tíz éven belüli felszámolásában. Azonban a történelmi leszerelés terve az utolsó pillanatban a gorbacsovi „taktikaváltás” miatt mégsem valósulhatott meg. Gorbacsov, nem számolt azzal, hogy az egyezkedések során a détente korával ellentétben, már nem a Szovjetunió diktál, hanem az Egyesült Államok. A szovjet vezető megpróbálta a rakéták megsemmisítésének kérdését összekötni Reagan csillagháborús tervének tíz évre való felfüggesztésével. Amikor a dolgot Gorbacsov tovább erőltette, Reagan olyan módon reagált, amiről minden hivatásos külpolitikai szakértő lebeszélte volna: egyszerűen felállt és elhagyta a tárgyalótermet. Gorbacsov egyik tanácsadója, aki a kritikus pillanatban jelen volt, ezt későbbi visszaemlékezésében így összegezte: „Mindenre gondoltunk, csak arra nem, hogy Reagan faképnél hagy bennünket.”

A reykjavíki csúcson Gorbacsov rosszul mérte fel az erőviszonyokat és offenzív taktikájával pont azt érte el, ami a Szovjetunió számára kerülendő lett volna. Reagan csillagháborús terve, harcias antikommunista politikája és a védelmi költségek megemelése ugyanis az Egyesült Államok számára egy olyan alapot adott, amellyel 1986-ra az erő pozíciójából tárgyalhatott. Reagan vallásosságából fakadóan a kölcsönös megegyezés lehetőségét kereste, de ezzel párhuzamosan elérte, hogy a feltételeket az Egyesült Államok diktálhassa. Az elnök elődjeivel szemben érvényre juttatta az elődjei által megkötött fegyverzetkorlátozási szerződéseket, céljául tűzte ki a világ atomfegyverektől való mentesítését, a szovjet stratégiai fölény felszámolását és az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásának kikövetelését.

A reykjavíki csúcs Reagan kivonulása ellenére nem volt eredménytelen, valójában áttörésnek bizonyult szovjet–amerikai kötélhúzásban. Pontosan az teljesült, amit az Egyesült Államok el akart érni. Gorbacsov egy évvel később az Egyesült Államokba látogatott és a megállapodásokat a közepes hatótávolságú és a harcászati-hadműveleti rakéták leszereléséről és megsemmisítéséről, valamint a hadászati támadó fegyverek 50 százalékos csökkentéséről Washingtonban 1987. december 8-án aláírta. Ezek szinte teljesen fedték azokat a megállapodásokat, amelyeket Reykjavíkban a két fél Gorbacsov offenzívája és Reagan kivonulása előtt megbeszélt. Ronald Reagan 35 évvel ezelőtt, a reykjavíki találkozón a tárgyalóasztalnál nyerte meg a hidegháborút, amivel a „jaltai világrend” felszámolása megkezdődhetett, de ennek végrehajtása már utódjára, George H. W. Bushra várt.

Nagy Gergely