Az 1988-as labdarúgó-Európa-bajnokság bajnokaspiránsának tartott „Vörös Hadsereg” bivalyerős játékerőt képviselt és egészen a torna döntőjéig úgy tűnt, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően alakul a végkimenetel. A nyugatnémet bajnok Werder Bremen edzője, Otto Rehhagel így jellemezte a csapatot: „A szovjetek behunyt szemmel is érzik egymást, összhangjuk csodálatos. Ha megszerzik a labdát, azonnal gyorsvonatként robognak előre. A védekezésből a támadásra történő villámgyors váltást tökéletes taktikai fegyverré alakították.”
Selejtezőcsoportjában az élen végzett az együttes, megelőzve az NDK-t és az 1984-es kontinensviadalon győztes francia gárdát. Korabeli elemzések gyakran kihangsúlyozták a csapategységet, nem véletlenül: Valerij Lobanovszkij, az ukrán edzőguru éveken keresztül (több ízben is) egyszerre töltötte be a Dinamo Kijev vezetőedzői és a szövetségi kapitányi posztját. Alakulatának gerincét klubcsapata adta: az 1986-os KEK-győztes és az 1987–1988-as BEK-szezon elődöntőse, a szovjet rekordbajnok Dinamo Kijev 11 játékosa volt a 20 fős keretben. A szovjet válogatottsági- és gólrekorder Oleg Blohin a selejtezőkön még részt vett, de a tornára már nem utazott el. Viszont a csapatban volt Rinat Daszajev, akit Lev Jasin után a legjobb szovjet hálóőrnek tartanak, Igor Bjelanov, 1986 aranylabdása, Olekszij Mihajlicsenko, az első szovjet, aki később nyugaton is sikeres volt, Oleg Protaszov, aki pályafutása során 446 tétmeccsen 214 gólt szerzett és a kárpátaljai születésű balfedezet, Rácz László is, aki 9 évig játszott Kijevben, később pedig a Fradiban fejezte be pályafutását. A felsorolt mezőnyjátékosok egytől-egyig a Dinamo Kijev futballistái voltak 1988-ban.
Az NSZK adott otthont a nyolc csapatos tornának, amelynek B-csoportjában a szovjeteknek a holland, az ír és az angol válogatottal kellett megküzdenie. Első mérkőzésüket a hollandok ellen játszották. A találkozó előtt a holland kapitány, Rinus Michels úgy vélekedett, „amelyik együttes itt győz, az csoportelső lesz”. Lobanovszkij számított arra, hogy egy nehéz, küzdelmes meccsre van kilátás. A holland csapat félelmetes erőt képviselt: a pályán volt az aranylabdás Ruud Gullit illetve ketten a kor legjobb védekező játékosai közül, Frank Rijkaard és Ronald Koeman. A torna gólkirálya, a háromszoros aranylabdás Marco van Basten nem kapott helyet a kezdőcsapatban. Brusztos, kemény csatát láthattak a nézők, az első 45 percben nem is született gól. A második félidő elején megtört a jég, Rácz László kilőtte a bal alsó sarkot, az eredmény a továbbiakban már nem változott. A holland sajtó csalódottságának adott hangot, egy rotterdami lap így elemezte a látottakat: „körülbelül úgy festettünk, mint az egyszeri ember, aki narancscsal akarja áttörni a kőfalat.”
A következő ellenfél az az ír csapat volt, amelyik nagy meglepetésre megverte Angliát az első körben. Az ősi rivális feletti győzelem hatása ezen a meccsen is érződött, az első negyedórában a zöldeknél volt a kezdeményezés. Ezután ugyan kiegyenlítődött a játék, de következett 39. perc és a torna egyik legszebb találata. Ronnie Whelan a Liverpool legendája egy hosszú bedobásból álomszép gólt lőtt az első félidő hajrájában, félollózó kapáslövését Daszajevnek nem volt esélye védeni. A folytatásban a szovjet csapat juttatta érvényre akaratát, Bjelanov esernyője után Protaszov lőtte a labdát a hálóba, ezzel beállítva az 1-1-es végeredményt.
Az utolsó körben a nulla pontos, már biztos kieső Anglia következett. Rémálomszerűen kezdődött a meccs az angolok számára, a harmadik percben Glenn Hoddle mintegy 30 méterre a saját kaputól labdát vesztett, Alejnyikov lecsapott rá és egy szépen meghúzott csel után higgadtan lőtte a labdát a kapu jobb oldalába. Tizenhárom perccel később a háromoroszlánosok még egyenlíteni tudtak egy szabadrúgást követően Tony Adams fejesével, sőt, a vezetést is megszerezhették volna, de Steven fejese a felsőlécről az alapvonalon kívülre pattant. A szovjetek átvették a kezdeményezést, Mihajlicsenko kényszerítő utáni fejesével és Paszulko centerezésével beállították a 3-1-es végeredményt, a Szbornaja (a válogatott oroszul) veretlenül végzett a B-csoport élén.
Az elődöntőben Olaszország válogatottjával csapott össze a Lobanovszkij-csapat. A mester kiemelt figyelemmel készült a találkozóra, okulva egy februári barátságos meccsből, amelyen az azzurri 4-1 arányban legyőzte a szovjeteket. Ezen a találkozón viszont más forgatókönyv valósult meg. A szovjet csapat taktikailag nagyon fegyelmezett volt, ragyogóan kezelték a labdát, 2-3 passzos játékkal, gyors akciókkal folyamatosan nyomás alatt tartották az olasz védelmet, erőnlétükkel pedig egyértelműen felül tudtak emelkedni az azúrkékeken. A második félidőben néhány percen belül kétszer mattolták a Bergomi–Ferri–Baresi–Maldini fémjelezte olasz hátvédsort Litvocsenko szerencsés és Protaszov szép akciót befejező találatával. Több gól már nem született a hármas sípszóig, a Szbornaja a torna döntőjébe jutott. Gianluca Vialli a lefújást követően így nyilatkozott: „a világ legjobb csapatától nem szégyen kikapni”.
A 90 percen keresztül tartó, erőltetett szovjet iram végül megbosszulta magát. A döntőt az elődöntő után három nappal, 1988. június 25-én tartották a müncheni Olimpiai Stadionban, a helyszínen 78 000-en szurkoltak. Nem állt Lobanovszkij rendelkezésére két védő, a két sárga lapot szerző Kuznyecov a védelem tengelyéből, a sérüléssel bajlódó Bezszonov pedig a jobb oldalról hiányzott. A mérkőzés első 30 perce szinte eseménytelenül telt, egyik fél sem kockáztatott. Fél óra elteltével viszont megváltozott az iram, előbb Litvocsenko lövését védte a holland hálóőr, pár perccel később pedig egy szögletet követő kavarodásnál van Basten visszafejeléséből a tisztán érkező Gullit bólintott közelről a kapuba. A játékszünet előtt egyenlíthetett volna a szovjet csapat, de Bjelanov hat méterről a kapu fölé vágta a labdát. Az 54. percben a foci történetének egyik ikonikus pillanata következett: Mühren – aki ekkor játszotta utolsó mérkőzését a tulipánosoknál – ívelt a jobbösszekötő helyére, van Basten pedig megvillantotta klasszisát, kapáslövése hihetetlen szögből száguldott a jobb felső irányába. A 2-0-s állásnál a szovjeteknek 5 perc alatt lett volna lehetősége az egyenlítésre. Bjelanov egy, a tizenhatoson belül eladott labdára csapott le, de lövése levágódott a kapufáról, néhány perccel később pedig 11-esét van Breukelen hárította bravúrral. Az eredmény nem változott, az Oranje két elbukott világbajnoki döntő után megnyerte a kontinenstorna fináléját.
Az Európa-bajnokság döntőjének elbukására gyógyírként hatott, hogy Szöulban aranyérmet szerzett a szovjet olimpiai labdarúgó csapat, megelőzve a Häßlert, Klinsmannt és Riedlet felvonultató nyugatnémet, illetve a Bebetot, Romáriót és Taffarelt sorai közt tudó brazil együttest. Ez volt azonban az utolsó szovjet focisiker: az 1990-es olasz világbajnokságra kijutó alakulat a B-csoportban kikapott Romániától és Argentínától. A csalódást keltő kezdés után csak szépségtapaszt jelentett, hogy az utolsó körben Kamerunt könnyedén legyőzték, az 1-1-es döntetlenre végződő argentin-román találkozó következtében a Szbornaja szégyenszemre csoportutolsóként utazott haza.
Farkas Sebestyén Lőrinc