A kerekasztal-tárgyalások eredményeként Bulgáriában 1990 nyarán szabad választásokat tartottak. Más térségbeli „szocialista” országoktól eltérően a választási kampány itt a hatalmat még mindig szilárdan a kezében tartó Bolgár Szocialista Párt (BSZP) és az ellenzéki erőket tömörítő Demokratikus Erők Szövetsége (DESZ) között zajlott. A kampányt heves indulatok jellemezték. A bolgár „szocialisták” választási stratégiájukat arra építették, hogy előtérbe állították azokat a politikusokat, akik a volt pártfőtitkár, Zsivkov, leváltásában aktívan részt vettek. A kommunistából szocialistává avanzsált szervezet így akart szakítani terhes „zsivkovi” múltjával. Az ellenzék vezető erejének számító DESZ a szabad tulajdonon alapuló piacgazdaság megteremtését és a demokratikus jogállam kiépítését tűzte ki céljául. A választási kampány során a közös program ellenére a DESZ mégsem tudott egységes pártként fellépni. Tagszervezetei egyedül a kommunista párt bűneivel szembeni fellépésben értettek egyet.

A fenti két politikai erőn kívül érdemes még kiemelni a történelmi agrárpártot és a török kisebbséget képviselő Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (MJSZ) pártot. Az agrárpárt programjában az 1944 előtti tulajdonviszonyok helyreállítását, valamint szociális garanciákkal korlátozott piacgazdaságot ígért. Az MJSZ természetesen a volt Bolgár Kommunista Párt törököket és más kisebbségeket sújtó elnyomó politikája ellen kívánt fellépni.

Az 1990. június 10-én és 17-én tartott első szabad választásokon a többi közép- és kelet-európai országhoz képest a részvételi arány igen magas volt: az első fordulóban 90,79 százalék, a másodikban pedig 84,14 százalék. A választásokon a bolgár szocialisták elsöprő, 47,15 százalékos győzelmet arattak és a Nemzetgyűlésben elnyerhető 400 hely több mint a felét, 211 helyet szereztek meg. A DESZ közel 11 százalékponttal lemaradva, összesen 144 mandátumot hódított el. A választásokon a harmadik a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért pártja lett, a választásokon a bulgáriai törökök elsöprő többségének szavazataival 8 százalékot és 23 mandátumot szerzett meg. A voksoláson említésre méltó eredményt ért el 6 százalékkal és 16 mandátummal, a Bolgár Földműves Népi Szövetség. Az elsőre imponálónak tűnő eredményt annak fényében érdemes vizsgálni, hogy történelmi agrárpártként a két világháború közötti politikai élet meghatározó szereplője volt, míg a kommunista uralom után összesen 6 százalékos eredményt tudott elérni. Rajtuk kívül még a szocialistáknál is szélsőbaloldalibb Szülőhaza Front és a Patrióta Munkáspárt, valamint a szintén baloldali és szociáldemokrata Bolgár Szociáldemokraták Pártja tudott mandátumot szerezni 2-1-1 arányban. A Nemzetgyűlésbe emellett két független képviselő jutott be.

A választáson elért győzelem magukat a szocialistákat is meglepte, hiszen Közép- és Kelet-Európában egyedülálló módon sikerült egy volt kommunista erő utódpártjának hatalmát szabad választásokkal átmenteni. A győzelemmel a párton belül a rendszerváltoztatást ellenző ortodox marxista szárny megerősödött, amivel a volt kommunista hatalombirtokosok saját legitimációjukat maguk rombolták le. A választások nagy vesztese a történelmi agrárpárt volt. A török kisebbség pártja viszont az ország muszlimok lakta területeinek szavazatait sikerrel szerezte meg és a bolgár szocialisták valamint a DESZ mellett harmadik erőként a bolgár politikai élet egyik legstabilabb tényezőjévé vált.

A választások eredménye Bulgáriában elhúzódó válságot idézett elő. A szovjet pártvezető, Gorbacsov már Zsivkov bukása idején „levette segítő kezét” Bulgáriáról, a George H. W. Bush vezette nyugati hatalmak pedig a Reagan-doktrína értelmében addig nem voltak hajlandóak segítséget nyújtani, amíg politikai és gazdasági rendszerét Bulgária nem alakítja át. Igaz, a szabad választások megrendezésre kerülhettek, ahol a volt kommunisták győzni tudtak, és az új alkotmány is kidolgozás alatt állt, de a gazdasági reformoktól még mindig elzárkóztak, így a szabad piacgazdaság bevezetése továbbra is váratott magára. A volt kommunista hatalombirtokosok gazdasági pozícióikat megőrizték, amelyet a választási győzelem fényében továbbra sem kellett feladniuk.

Ettől függetlenül a megreformálhatatlan kommunista rendszer miatt az ország gazdasága egyre nagyobb válságba került, az életszínvonal folyamatosan csökkent. A szocialisták el szerették volna kerülni, hogy a népszerűtlen gazdasági reformok végrehajtását a kommunista utódpárt egyedül vállalja. Aleksandar Lilov pártelnök és Andrej Lukanov miniszterelnök egy „nemzeti konszenzuson” alapuló kormány felállítására tett javaslatot az ellenzék vezetőjének Zselju Zselevnek. Ezt az ellenzék vezére elutasította, mert nem hagyta, hogy a kommunista utódpárt az ország gazdasági, politikai és szociális válságának felelősségét átháríthassa. Ezzel egy időben a történelmi agrárpárt is közölte, hogy a szocialistákkal ők sem hajlandóak koalícióra lépni.

Bár az első szabad választást – annak „korai” időzítése miatt – megnyerték, de a bolgár emberek elégedetlensége folyamatosan nőtt, ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ország súlyos állapotáért a volt kommunista hatalombirtokosok felelősek. Már a választások első fordulója után utcai tömegdemonstrációkra került sor. Követelték Petăr Mladenov államfő lemondását, miután az 1989. december 14-i tüntetésről nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen Mladenov közölte: „Legjobb, ha jönnek a tankok.” A vádakat az elnök kezdetben tagadta, de a felvételt a független vizsgálóbizottság valódinak minősítette, aminek hatására saját pártja is kihátrált mögüle, Mladenov pedig 1990. január 6-án beadta lemondását.

A politikai patthelyzetben a kommunista hatalom által okozott válságot Andrej Lukanov miniszterelnök továbbra is az ellenzékre próbálta hárítani. A Nemzetgyűléssel egyik fél sem tudta jelöltjét elnökké választatni, ezért Lukanov és Zselev kompromisszumot kötöttek. Zselevet a szocialisták elfogadták elnöknek, az ellenzék pedig a Nemzetgyűlés törvényhozását nem akadályozta tovább. Az egyezség megvalósítása viszont nem ment könnyen. A szocialisták között még mindig a keményvonalas kommunisták voltak többségben, akik pozícióikból egy „tapodtat” sem engedtek, így az ellenzéknek az elnöki tisztséget sem kívánták átadni. A DESZ antikommunista csoportjai a szocialistákkal mindenféle kompromisszumot elutasítottak, ami az új rendszer keretein belül a kommunista utódpártot legitimálhatta volna.

A tömegtüntetéseknek Zselev elnökké választása és a kompromisszum nem vetett véget. A bolgárok az ún. „Igazság városait” állították fel előbb Szófia, majd a többi nagyváros főterén. A Zsivkov-rezsim bűneinek feltárását, valamint a közterekről a kommunista jelképek eltávolítását követelték a kormánytól. Az állandósult demonstrációk hatására a bolgár törvényhozás úgy határozott, hogy a középületekről és a pártok székházáról a kommunista szimbólumokat le kell venni. A DESZ-t továbbra sem lehetett rábírni arra, hogy csatlakozzon Lukanov 1990. augusztus 29-én újjáalakuló kormányához.

1990 eleje óta a bolgár gazdasági- és szociális válság tovább súlyosbodott. A kommunista utódpárt látszatintézkedései hatástalanok maradtak. 1991-ben a KGST felbomlása Bulgáriát különösen súlyosan érintette. 1991-re az egykori KGST országokba a kivitel 66 százalékkal csökkent, majd 1992-ben további 15–25 százalékkal mérséklődött. 1992-ben az összeomló keleti piac helyett a nyugat-európai államok részvétele a bolgár külkereskedelemben még csak 31 százalékos volt. Mindez a termelés leállásához, áruhiányhoz és növekvő munkanélküliséghez vezetett. 1990 márciusában több alapélelmiszerre jegyrendszert kellett bevezetni, amelyet később az üzemanyagra is kiterjesztettek. Az államadósság visszafizetésének felfüggesztése miatt a külföldi hitelforrások 1990 március végén elapadtak. Az infláció következtében – egyedül 1990 májusában és júniusában 108 százalékos volt – a munkabérek, a nyugdíjak és a lakossági megtakarítások jelentős mértékű értékvesztése ment végbe.

1990 őszére a kormány és a kommunista utódpárt, a szocialisták társadalmi támogatottsága nagymértékben visszaesett, és a DESZ ekkorra már nagyobb népszerűségnek örvendett, mint a kormánypárt. Lukanov miniszterelnök, hogy mentse megmaradt hatalmát, ígéretet tett egy gazdasági „sokkterápia” kidolgozására, ám hiába sikerült ehhez megszerezni a DESZ támogatását, az egyre súlyosbodó válság miatt a miniszterelnök idővel magára maradt. Már nemcsak az ellenzék támadta, hanem reformprogramja miatt saját pártjának szélsőbalos többsége is ellene fordult. Ennek hatására Andrej Lukanov miniszterelnök 1990. november 29-én lemondott hivataláról

A kommunisták görcsös ragaszkodása a régi rendszerhez, a volt kommunista rendszer felszínre kerülő bűnei, az ország egyre súlyosbodó válsága, és a bolgár emberek szabadságvágya olyan súlyos sebeket ejtett a régi rendszeren, lassú agóniát idézve elő, aminek első jele az volt, hogy a választási győzelem ellenére egy éven belül a harmadik volt kommunista vezetőnek sem sikerült hatalmát tartósan stabilizálnia.

Folytatása következik!

Nagy Gergely