Dézsy Zoltán mint újságíró, szerkesztő gyakorlatilag végigdokumentálta a rendszerváltoztatás folyamatát. Már akkor kialakult benne az a meggyőződés, hogy nem mindenki az az ellenzék soraiban, akinek látszik. Amikor megfogalmazódott benne, hogy filmet készít a rendszerváltoztatás egyik legforróbb témájáról az ügynökkérdésről, illetve arról, hogy az egykor az állambiztonság által beszervezettek közül sokan 1990-ben parlamenti mandátumhoz jutottak, először egy dokumentumfilm elkészítésére gondolt. Végül úgy döntött, hogy egy játékfilm segítségével jóval könnyebb lesz érzékeltetni a közönséggel a problémát. Békés Márton történész, a rendezvény házigazdája megemlítette, hogy a „kritika” minden eszközt bevetett a film ellen, azonban ez sem vette el a közönség kedvét, amit jól mutat, hogy 2010-ben a film bemutatását követően folyamatosan telt ház mellett vetítették. Ugyanez jellemezte a Kino Café moziban megrendezett vetítést is, ami jól mutatja, hogy a rendszerváltoztatás nagy kérdései még mindig jelentős közérdeklődésre tartanak számot. Az ún. „demokratikus ellenzék” egykori politikusai természetesen nem nézték jó szemmel a film témáját, így az sem véletlen hogy a negatív kritikák túlnyomó többsége ebből az irányból érkezett.

A film főszereplője Kárász Mátyás, egy fiatal egyetemista, aki pártfunkcionárius családjával Budapest elitnegyedében, a Rózsadombon él. Szülei „előkelő” pártállami múltja miatt a rendszer a tenyerén hordozza a fiatalembert, aki mint egyfajta „koronaherceg” szinte mindent megengedhet magának, amiről a hasonló korabeli átlag magyar fiatalok még csak álmodni sem mertek. Nyugati utak, külföldi tanulmányok, a főszereplő számára mind megannyi magától értetődő dolog, miközben generációk részére tették lehetetlenné a határ átlépését, s mindezt a sokak számára ismerős „kiutazása közérdeket sért” indoklással. A maoizmustól az ellenzékiségig eljutó főszereplőt az 1980-as évek második felében letartóztatják szamizdat folyóiratok birtoklása miatt. A börtönben az állambiztonság egyik vezetője – nem mellesleg szülei jóbarátja, így a főszereplő személyes ismerőre – választás elé állítja: tettéért vagy külföldre távozik, vagy vállalja a „szervekkel” való együttműködést, amelynek a célja Magyarország felkészítése a hamarosan bekövetkező változásra, amelyben neki, azaz Kárásznak kulcsfontosságú szerep jut majd. Már eleve a felkínált két lehetőség sokat elárul arról hogyan viszonyult a diktatúra az ellenzék tagjaihoz. Míg másokat börtönbe zártak, vagy eltiltottak szakmájuk gyakorlásától, esetleg kizárták őket egyetemi tanulmányaikból, addig egy funkcionárius számára a kényelmes külföldi kiutazást, vagy egy fokozatosan előreívelő karrier felépítését ajánlották fel.

Kárász végül az itthon maradás mellett döntött, s szorgalmasan gyártotta az ellenzék tagjairól, többek között saját barátairól a jelentéseket. Eljárt a tartótisztjével megszervezett titkos találkozókra, ahol szóban is informálta a belső elhárítás embereit, így a hatalmuk átmentésén dolgozó állampárti vezetők mindig naprakészek voltak a rendszerváltoztató ellenzék ügyeiben. Közben titkosszolgálati segítséggel építhette a leendő rendszerváltoztató politikus imázsát, nem mellesleg a szervek jóvoltából saját többszobás lakáshoz, telefonvonalhoz és autóhoz is hozzájutott. Csupa olyan dologhoz, amelyre másnak éveket kellett várnia a „gulyáskommunizmus” Magyarországán. A rendszerváltoztatás ugyan elhozza a hőn áhított politikusi karriert Kárásznak, de ennek emberi szemmel nézve óriási ára van: felesége, aki megtalálja férje egyik korábban írt jelentését, elhagyja Kárászt és bejelenti válási szándékát. Mindez azonban úgy tűnik, az újdonsült szabadon választott országgyűlési képviselőt már cseppet sem érdekli.

A film jelenetei valamennyi a rendszerváltoztatás ikonikus eseményére reflektálnak. Szó esik az erdélyi falurombolás elleni tüntetésről, a bős–nagymarosi vízlépcső építése elleni tiltakozásokról, az 1956-os hősök újratemetéséről. Közben megjelenik a színen a kommunizmus Magyarországának szinte valamennyi jellegzetes embertípusa. A rendszer bukásába belenyugodni nem akaró kiöregedett munkásőr, a kocsmapolitikus, az export-import fedőtevékenységből meggazdagodó és karriert építő pártfunkcionáriusok, a belső elhárítás cinikus főtisztje, és megannyi a pártállam története utolsó epizódjának jellegzetes figurája.

Dézsy Zoltán filmje a rendszerváltoztatás egyik legégetőbb kérdését dolgozza fel. Mindenképpen jó döntés volt a rendező részéről, hogy a játékfilm műfaját választotta, mert egy dokumentumfilmben lehetetlen lett volna a téma összképi bemutatása. A téma iránti érdeklődést pedig a vetítőterem szinte teltházas látványa bizonyította.

Balogh Gábor