„Kezdettől nem vállaltuk, hogy tanúk leszünk, vallomástevői annak, hogy körülöttünk lesújtanak kultúránkra, lerombolják műalkotásainkat, meghamisítják múltunkat, misztifikálják mai valóságunkat, gúnyt űznek a vallásból, üldözik a hiteles gondolkodást, a jó embereket zaklatják, elhallgattatják” – így látta hazája helyzetét Doina Cornea költőnő, az egyik legismertebb román antikommunista ellenzéki, aki a maga erejéből mindent megtett azért, hogy a fentebb általa megfogalmazottak végül mégsem következhettek be Romániában.
Romániában az 1980-as évtized volt a kommunista diktatúra legembertelenebb időszaka. A hatalmat a Ceaușescu-házaspár tartotta a kezében, a hírhedt Securitate pedig fellépett minden olyan tevékenységgel szemben, amely veszélyt jelenthetett a diktatúra fennállására. Javában zajlott az ún. „településszisztematizálási program”, közismertebb nevén a falurombolás, amelynek célja a vidéki életforma teljeskörű eltüntetése volt, egyben így próbáltak meg véglegesen leszámolni az erdélyi magyarsággal. Mindemellett a szegénység, a közellátási problémák, a súlyos elnyomás nem csupán a kisebbségi létben élőket, hanem a románokat is a rendszer ellen fordította.
A román antikommunista ellenállás egyik legismertebb személyisége, Doina Cornea 1929-ben született Brassóban, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát, majd ugyanitt tanított tanársegédként. Akárcsak Magyarországon, úgy Romániában is az állami cenzúra kikerülésének leggyakoribb eszköze a szamizdatok kiadása volt, Cornea első írásait is a kolozsvári kötődésű Kiáltó Szó című szamizdat közölte. Ugyanakkor Cornea elsősorban a nyugati rádióadókat használta gondolatainak tolmácsolására, ezekben felszólalt a falusi értékek rombolása, a görögkatolikus egyházat ért sérelmek ellen. Egy interjú során elmondta, nem csupán a politikai helyzet megváltoztatását tartotta fontosnak, hanem az erkölcs kérdését is. Úgy vélte, a politikai és a morális megújulás kéz a kézben járnak, hiszen ha az állam lábbal tiporja az emberi jogokat és a szabadságot, a társadalomnak változnia kell, nem szabad némán tűrnie az elnyomást. 1980-ban készült el az első, általa gyártott szamizdat, amely az Încercarea labirintului (A labirintus próbatétele) címet viselte.
1982 és 1989 között 31 kézzel írott szöveget és tiltakozást juttatott el a Szabad Európa Rádióhoz lánya segítségével, aki ekkor már Franciaországban élt. Első tiltakozólevelében, az Azoknak, akik nem hagyták abba a gondolkodást című írásában a tanárokat szólította meg, mivel ők a felelősek a „nép etikájáért és szellemiségéért”, aminek különösen nagy jelentősége van egy olyan időszakban, amikor a „társadalom kulturális és szellemi leértékelése, a hagyományok megfullasztása” a jellemző. Arra ösztönözte őket, hogy ne a kommunista ideológia követelményeinek megfelelően neveljék a diákokat, ne segítsék „rokkant ifjúság kialakulását”, akik „szolgalelkű, bátorságtól és személyiségtől mentes” fiatalok lesznek. A levelet a Szabad Európában beolvasták, ami súlyos következményeket vont maga után. Cornea tevékenységére felfigyelt a Securitate. 1982 decemberében megkezdődött a költőnőnek a román rendszerváltoztatásig kisebb-nagyobb megszakításokkal tartó zaklatása. Egy évvel később elbocsátották az egyetemről. Állandó megfigyelés alatt élt, a titkosrendőrség tagjainak hada követte minden lépését. Ettől függetlenül folyamatosan írta leveleit, amelyek nagy része el is jutott a Szabad Európa Rádióhoz, ahol rendszeresen be is olvasták Cornea írásait. Dolgozataiban részletesen elemezte és bemutatta a romániai helyzetet. Ez nem csak azért volt fontos, mert így tájékoztatta a nyugati közvéleményt a Ceaușescu-diktatúra valódi arcáról, de fontos üzenet volt a Romániában élőknek is, akik erőt meríthettek a bátor költőnő tevékenységéből. Nem utolsósorban a nyilvánosság biztosította Cornea számára a viszonylagos biztonságot. Azért nem tűnt el nyomtalanul számtalan sorstárához hasonlóan a Securitate börtöneiben, vagy érte „véletlen baleset”, mert a nemzetközi közvélemény már számon tartotta személyét. A párt vezetői azzal szembesültek, hogy külföldi diplomaták, nagykövetek, vagy éppen más államok vezetői rendszeresen rákérdeztek Cornea hogylétére. A nyilvánosság bizonyos tekintetben gúzsba kötötte a Securitate embereinek a kezét a költőnővel szemben.
1987. november 15-én az életkörülmények és a hatósági vegzálások miatt fellázadtak a brassói munkások. Cornea szolidaritásból fia, Leontin Iuhas segítségével röpiratokat terjesztett közöttük. A felkelést a Securitate brutálisan leverte, ezt követően mindkettőjüket letartóztatták. Végül több mint egy hónapnyi nyomozás és fogság után decemberben hazaengedték őket. Innentől kezdve, egészen 1989 decemberéig Cornea háziőrizetben élte a mindennapjait. Látogatókat nem vagy csak szigorú ellenőrzések után fogadhatott. A meglátogatására érkező nyugati diplomatákat rendre elutasították a Securitate őrei. Tényfeltáró írásait azonban ezt követően is legépelte és közülük több a szigorú ellenőrzések dacára is eljutott a Szabad Európa müncheni szerkesztőségébe. Fontos szerepet vállalt annak érdekében, hogy eltöröljék a Görögkatolikus Egyházat törvényen kívül helyező, 1948-ban hozott dekrétumot. Ennek érdekében Szent II. János Pál pápának is levelet írt, amelyben a Szentatya segítségét kérte az önálló egyház visszaállításához, ezt 1988. december 6-án hozták nyilvánosságra.
1989. december 21-én ért véget kényszerű háziőrizete, aznap Cornea is csatlakozott a tüntető tömeghez, amely végül elsöpörte a diktatúrát. A forradalom után sem tétlenkedett, egy évig tagja volt a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának, 1990-ben pedig egyik alapítója volt a romániai Totalitariánusellenes Demokratikus Fórumnak, amelynek utóbb elnökévé választották. Az írással sem hagyott fel, továbbra is publikált különböző folyóiratokban, újságokban. Bár a diktatúra minden eszközzel igyekezett őt ellehetetleníteni és meghurcolni, mégis jóval túlélte annak összeomlását, 2018-ban hunyt el, személye a kommunizmussal való szembenállás egyik jelképévé vált.
Lakatos Dorina
Borítókép: Azopan Fotóarchívum