A kommunista diktatúra egyik legkárosabb hatása talán az volt, hogy sokakból kiölte az egyéni felelősség érzését, a személyes szerepvállalás fontosságába vetett hitet. A „nem számít, úgysem tudunk változtatni sorsunkon” érzése, a helyi kezdeményezéseket semmibe vevő központi pártirányítás ellenére mégis voltak olyan magyar cigányok, akik hittek abban, hogy képesek kezükbe venni saját és közösségük sorsát. Harminc évvel a rendszerváltoztatás után itt az ideje, hogy végre kifejezzük tiszteletünket történelmi teljesítményük előtt.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Magyarország Kormánya megbízásából ezért idén is kampányt indít a „30 éve szabadon” emlékév keretében, hogy bemutassa a magyar cigányközösség azon kiemelkedő tagjait, akik szakmai és közéleti tevékenységükkel már a diktatúra évei alatt is hozzájárultak egy öntudatos és büszke magyar cigány közösség felépítéséhez.

A kampány során a 30 éve szabadon emlékév honlapján és Facebook-oldalán elérhető portréfilmek, és az online-felületeken látható plakátok hívják majd fel a figyelmünket a magyar romák helytállására. (https://www.30eveszabadon.hu/https://www.facebook.com/30eveszabadon/)

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából 2020-ban ismét nyolc magyar cigány élettörténet válhat széles körben ismertté. Voltak köztük, akik iskolát alapítottak vagy művelődésszervezőként dolgoztak, mások világraszóló művészetükkel, a zene, a költészet vagy a nyelvfordítás eszközével segítettek közösséget szervezni, kultúrát létrehozni. Köztük van Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész, Kovács Zoltán iskolaszervező, a roma önszerveződés meghatározó alakja, Hegyesiné Orsós Éva tanár, aki azon dolgozik, hogy tehetséges roma fiatalok utat találjanak a nagyvállalatokhoz. Örömteli, hogy a legfiatalabb nemzedékek is megismerhetik Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, zeneszerzőt, Horváth M. Judit fotóművészt, Hága Antónia tanárt, politikust, Nagy Gusztáv költőt, műfordítót, valamint Szegedi Dezső színművészt is.

ÉLETRAJZOK

Hága Antónia (1959, Debrecen) Tanár, politikus. 1981-ben diplomázott magyar nyelv és irodalom, valamint ének szakon, majd középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1981 és 1989 között általános iskolákban tanított. A ’80-as évek végén került kapcsolatba a roma önszerveződéssel, debreceni küldött volt az első ellenzéki roma szervezet, a Phralipe Független Cigány Szervezet alakuló ülésén. 1992-ig a szervezet ügyvivőjeként dolgozott. Az SZDSZ és a Phralipe választási megállapodása értelmében az SZDSZ országos listáján bejutott a Parlamentbe (két cikluson át volt képviselő, a kulturális és oktatási, valamint az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi állandó bizottság tagja). 1992-ben szervezője a roma gimnáziumot létrehozó Gandhi Alapítványnak, 1994 óta az Ariadne Kulturális Alapítvány elnöke. Ma pedagógus-tréningeket tart, család- és gyermekvédelmi intézményben dolgozik.

Hegyesiné Orsós Éva (1954, Budapest) Tanár, szervező, szociális szakember. 1975-ben tanító, 1978-ban tanári, majd népművelés szakos diplomát szerzett. Dolgozott tanárként, majd az MSZMP VI. kerületi és budapesti pártbizottságán, 1988 és 1990 között a Szociális és Egészségügyi Minisztérium Tájékoztatási és Lakossági Kapcsolatok Osztályát vezette. 1995 és 1998 között a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke. 2002–2003-ban a Szociális és Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára, 2003-tól 2010-ig a Szerencsejáték Zrt. humán igazgatója. 2003 óta a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetségének elnöke. A HBLF Romaster Alapítványának vezetőjeként azon dolgozik, hogy egymásra találjanak a tehetséges roma fiatalok és a legnagyobb vállalatok. 

Horváth M. Judit (1952, Sárvár) Fotóművész. 17 éves korában, a gimnáziumot abbahagyva költözött Budapestre, ahol egy gyerekklinikán helyezkedett el. Több mint egy évtizedet töltött az egészségügyben, közben folyamatosan tanult. Későbbi férje és alkotótársa, Stalter György hatására kezdett fényképezni. A rendszerváltoztatás idején a Heti Budapest című lapnál dolgozott, a romániai forradalom első napjaiban Temesvárról tudósított. Az akkoriban induló Amaro Drom roma folyóirathoz került, amelynek később főszerkesztője lett. Öt évig dolgozott a lapnál, közben rendszeresen fotózott Magyarország cigánytelepein. Férjével együtt 1998-ban gyűjtötték kötetbe itt készült képeiket Más Világ címmel. Azóta is fotózik, felvételeit a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára és a Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjtemény őrzi. Munkásságát a magyar fotográfia egyik legrangosabb díjával, a Balogh Rudolf-díjjal is elismerték.

Kovács Zoltán (1957–1990) Iskolaszervező. Családjával 1958-ban kis Hajdú-Bihar megyei szülőfalujából Budapestre, a csepeli Cigánydombra költözött. Gépipari technikumban érettségizett 1975-ben, majd a Csepel Vas- és Fémművekben öntőként helyezkedett el. Beiratkozott a Gyógypedagógiai Főiskolára, Pestszentlőrincen cigány családgondozó lett. A ’80-as évek közepén az első roma kulturális intézmény, a Nagyidai Sztojka Fardi Cigány Módszertani Bázis módszertani vezetőjeként, a cigány táboroztató mozgalom egyik elindítójaként meghatározó alakja lett a roma önszerveződésnek. Nem volt még 33 éves, amikor egy betegség magával ragadta. 1993-ban emlékére megalakult a Kovács Zoltán Alapítvány és az általa fenntartott óvoda, Csepel legszegényebb roma gyermekei számára.

Nagy Gusztáv (1953, Pusztaföldvár) Költő, műfordító. Hetedik gyermekként, fúrókészítő családba született. Nagybátyja és annak felesége nevelte fel, éveken át nevelőapjával járta nyaranta az országot fúrókat árusítva. Nevelőapja halála nagy törést okozott benne, sok csavargás és egy kudarcos esti gimnáziumi félév után nyomdában, majd a MÁV-nál, végül egy budapesti autóalkatrész-kereskedésben talált munkát. Innen került 1986-ban az akkori egyetlen roma laphoz, a Romano Nyevipéhez. A rendszerváltoztatás után a legtöbb roma lapnál megfordult szerkesztőként, fordítóként. Negyedszázada tanít nyelv- és népismeretet. Kitüntették a Magyar Köztársaság Ezüst-, majd Arany Érdemkeresztjével, Az ember tragédiája cigány fordításáért a Sorbonne és a Cigány Világszövetség által létrehozott Amigo Rom-díjjal.

Szakcsi Lakatos Béla (Budapest, 1943) Zongoraművész és zeneszerző. Kilencévesen kezdett zongorázni, klasszikus zenét tanult, de 16 évesen bárzenésznek szegődött, a Moulin Rouge-ban, a Royal Szállóban, az Astoriában zongorázott. Alig húszéves, amikor már Svédországban, Svájcban, Németországban játszott bárokban. Tíz év után tért haza végleg és indult el jazzkarrierje. 1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként fontos szerepe volt a fúziós zene hazai terjedésében. Tizenkét éven át tanított a zeneművészeti szakközépiskola jazz–zongora szakán. Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicaljét. 2004-ben megjelent Na dara! (ne félj) című albuma, amely a cigány jazz műfajteremtő darabjának tekinthető. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Szegedi Dezső (1953, Miskolc) Színművész. 1982 óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja. A Miskolci Ital- és Vegyicikkgyár munkásaként házi szavalóversenyt nyert, amely után meghívást kapott egy amatőr társulatba, aztán a Miskolci Nemzeti Színházba. Fellépni kezdetben a miskolci, Szondi-telepnek nevezett cigánysor szoba-konyhájából járt. Folyamatosan kapcsolatban állt a roma közélettel, 1989-ben például egyik alapítója volt a miskolci kitelepítések ellen tiltakozó Gettóellenes Bizottságnak. 1988-ban Miskolc Város Nívódíjával, 1990-ben a Miskolci Nemzeti Színház díjával, 1998-ban Déryné-, 2003-ban pedig Jászai-díjjal tüntették ki.

Szentandrássy István (1957–2020) Festőművész. Budapesten született, állami gondozottként nőtt fel. Dolgozott kertészetben, halottszállítóként, építkezéseken. 1979-ben egy barátja meghívására ellátogatott egy cigány olvasótáborba, itt ismerkedett meg későbbi mesterével, Péli Tamással. Első kiállítását is Péli és Kovács József költő rendezte 1982-ben. Műveit számtalan hazai és külföldi kiállításon mutatta be. Alkotásait őrzi a Néprajzi Múzeum, a Magyar Művelődési Intézet, állandó kiállítása volt – annak 2016-os bezárásáig – a Magyarországi Roma Parlamentben. Kiállított többek között Bécsben, New Yorkban, Prágában, Münchenben, a Velencei Biennálén. 1996-ban Pro Urbe Budapest-díjat, 1999-ben Kisebbségekért-díjat, 2012-ben Kossuth-díjat kapott. Az egyik utolsó nagyívű munkája az ’56-os forradalom roma hőseinek megfestése volt, ezek később a Magyar Posta bélyegein is megjelentek. Hosszú évtizedeken át betegeskedett, Budapesten hunyt el, 2020. február 26-án.

Egymásra utalva. Közös múlt, közös haza.