A Magyar Szabadság Éve

Elvásik a vörös csillag

Harminc éve, 1990 január 31-én szerelték le az Országház kupolájáról az internacionalista kommunizmus és a szocialista államiság jelképeként használt, a mai napig a vörösterrort szimbolizáló ötágú csillagot, mely Rákos Mátyás rémuralma óta világította be karmazsin fényével Budapest történelmi épületét.

A szabályos ötágú csillag ősi jelkép, már a bizánci birodalom épületein is feltűnik, de a különféle eredetmagyarázatok ellenére a szóban forgó jelkép nekünk, magyaroknak és a szomszédos országokban élőknek is a kommunizmus elnyomó kegyetlenségét, a „vörösterrort” juttatja eszünkbe. (Ellenben Nyugat-Európában, ahol ma is használják munkásmozgalmi közösségek – minden következmény nélkül.) A kommunizmus jelképeként való nemzetközi használat eredetét egyes történészek Trockijhoz kötik, akit a legenda szerint az eszperantó zöld színű ötágú csillaga ihletett meg; mások egyszerűen csak a Vörös Hadsereg katonáinak, az októberi forradalom során, a másoktól megkülönböztető jelvényeként utalnak rá; és léteznek még egyéb elméletek. De bárhogy is legyen, számunkra az ötágú, vörös színű csillag a XX. századi történelem egyik meghatározó, ugyanakkor ijesztő erejű, szörnyű és rémísztő emlékeket ébresztő torzóvá vált.

Magyarországon a Tanácsköztársaság idején jelent meg, mint a hatalom által is használt internacionalista szimbólum. A Második Világháború után a kommunizmus ideológiájának nemzetközi jelképe lett, mely erőszakosan, profán eszközökkel szorította ki az előtte használt szakrális szimbólumokat  a szocialista világrendszer országainak zászlajából, címeréből; és számos más intézményből, illetve a közterületekről – belevésve kontúrját az emberek elméjébe. Nem véletlen, hogy az 1956-os forradalom felkelői már október 23-ától, az első napoktól kezdve országszerte e jelképet verték le elsőként.

1950 áprilisában, Drahos Lajos az országgyűlés elnöke, az Országos Tervhivataltól 230.000 forintot igényelt a csillag elkészítéséhez és elhelyezéséhez. A parlament csúcsán, 96 méter magasan felállított, több mint tíz mázsa súlyú csillagot végül a Rákos Mátyás Vas- és Fém-művekben öntötték ki és adták át ünnepélyes keretek közt augusztus 20-án.

A vörös csillag, a kupola tetején közel negyven éven keresztül világított, végül 1989 októberében kapcsolták le, de annak végleges eltávolításáig a következő év januárjáig kellett várni.

A rendszerváltoztatás jellegéből adódóan a vörös csillag sorsát nem a népítélet, hanem egy 1989. október 4-i minisztertanácsi határozat pecsételte meg. A vörös csillag, mely mellett már jó néhány éve úgy mentek el a főváros polgárai, hogy fel sem pillantottak, talán észre sem vették vagy éppen – jobb híján – megszokták, ahogy a szocializmust is sokan… A vörös csillag, amelynek eltávolítása is voltaképp a rendszerváltoztatás hangulatát szimbolizálja, azaz a békés átmenetet idézi meg, hisz hajnalban, a nyilvánosságot csak utólag tájékoztatva, néhány „melóssal” és mérnökkel végeztették el a munkát az akkori állampárt vezetői. Nyilván azért, mert a még hatalmon lévő, de már azt szép lassan feladó nómenklatúrának kínos esemény lett volna ennek ünnepélyes bemutatása a választásokra való készülés közben. És persze nem mertek megkockáztatni egy tömegrendezvénnyé duzzadó eseményt sem.

Lukács József, az Országház főépítésze, aki a korabeli képeken is szerepel, s akinek fontos szerepe volt – akkor, mint osztályvezető – a csillag eltávolításában, így mesélt a Pannon Presztízs nevű magazinnak a történtekről: „A csillag leszedésekor a műszaki osztályon dolgoztam. A kupola felújítása még a rendszerváltást megelőző időszakban elkezdődött, mi akkor, mint műszaki dolgozók egymás között már beszéltünk arról, hogy valahogyan jó lenne kezdeményezni azt, hogy ott egy történeti rekonstrukció történjen és mondjuk ennek ürügyén a csillag levételre kerüljön. Aztán a történelem a műszaki ütemtervhez képest sokkal inkább felgyorsult és kvázi lehagyott bennünket, azt kívánva, hogy eltávolítsuk a csillagot. (…) Január 31-e volt és akkora köd, hogy a Kossuth teret alig lehetett látni. Csúszós, jeges állványon kellett felmásznom három fényképezőgéppel a nyakamban. Az egyik a sajátom, a másik a hivatalé, a harmadik pedig az MTI-é volt, merthogy a Távirati Iroda sem jöhetett már fel akkor az állványra.”

És a vörös csillag, a történelmi torzó végre – reményeink szerint végleg – eltűnt az ország templomának tetejéről, Steindl Imre csodálatos álmáról.

Nagy Ervin