Perczel Károly 1913-ban született Budapesten. Már műszaki egyetemi tanulmányai alatt csatlakozott a kommunista mozgalomhoz. 1931-ben letartóztatták, az egyetemről eltanácsolták, így Csehszlovákiában folytatta tanulmányait. A második világháború alatt csatlakozott a francia ellenálláshoz. 1945-ben nyarán tért haza, ezt követően különböző az építésügy területén tevékenykedő hivatalokban dolgozott. 1949-ben „kémkedés” miatt letartóztatták, majd a Rajk-per egyik mellékperében koholt vádakkal életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Fogságából 1954-ben szabadult. Ezt követően folytatta mérnöki munkáját, az Építésügyi Minisztérium szakértőjeként, mint a Településfejlesztési Főosztály vezetője. A vízlépcső építésével kapcsolatos előkészítő munkálatokhoz 1965-ben csatlakozott, 1977-től, mint a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet szakértője vett részt az előkészítő tervek kidolgozásában. Munkája kifejezetten a beruházás által érintett települések rendezésére irányult. Ekkor ismerte meg azokat a szakvéleményeket, amelyek a vízlépcső káros hatásai miatt a beruházás leállítását követelték. Ismerve az építkezés hátterét igazolva látta a félelmeket, amelyeknek egy idő után ő is a szószólójává vált, emiatt elbocsátották állásából.

A tekintélyes kommunista mozgalmi múlttal rendelkező Perczel azt is helyesen látta, hogy a vízlépcső nem más, mint kommunista presztízsberuházás. 1988-ban erről így nyilatkozott az osztrák Profil című lapnak: „Azok a politikusok, az egykori miniszterelnök, Lázár György és a korábbi pártfőtitkár, Kádár János, akik Ausztriával és Csehszlovákiával a szerződéseket megkötötték, ma már nincsenek jelen. Számukra: Gabčikovo–Nagymaros megvalósítása presztízskérdés volt”. A továbbiakban kiemelte: „A terv meghiúsulása 30 évi tervezés után elviselhetetlen presztízsveszteség lenne a bürokrácia számára. Sokan vannak olyanok is, akik ebből a beruházásból élnek, innen kapják a fizetésüket. És vannak olyanok is, akik a természet megfékezésének akarnak emlékművet állítani, ahogy azt Sztálin mondta. Ez egy sztálini terv”.

1988-ban Perczel Észrevételek a Bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerről címmel részletesen megírta szakmai kritikáját a beruházással kapcsolatban. A dolgozatban behatóan elemezte a vízlépcsőépítés valamennyi negatív következményét. Kitért a beruházás környezetvédelmi, vízgazdálkodási és közgazdasági behatásaira is. A fő problémát a szakember abban látta, hogy a az építkezés elveszítette eredeti célkitézését: „A vízenergia-termelés lépett elő első főcéllá, holott a Duna síkvidéki szakaszán ennek mértéke és gazdaságossága viszonylag csekély, de háromszorosára emeli a vízi út kialakításához szükséges költségeket. Végeredményben az energiahasznunk zömét kölcsön fejében külföldnek adjuk át. Az energiatermelés okozza a várható nagy környezeti károsodást, és az annak lehetséges kiküszöböléséhez elkerülhetetlenül nagy költségeket”. Ráadásul, mutat rá szakvéleményében Perczel, a vízlépcső által megtermelt energia „2016-ban, amikor az energiarészesedésünk már valóban a mienk lesz, a vízlépcső hozzájárulása a teljes belföldi energiafelhasználás 5 ezrelékét, vagyis fél százalékát fogja kitenni. És ezért kell beruháznunk – az energetikára részarányként megállapított 63 százalékos beruházási arány alapján – 43 milliárd forintot a vízlépcsőrendszer energiatermelő kapacitásának kiépítésére”. Perczel kiemelte, hogy a vízlépcső által érintett környező lakott területek – közöttük olyan nagy városok, mint Győr, Komárom, Esztergom, Tatabánya – szennyvíztisztító művei vagy nem léteznek, vagy nem állnak készen a fenti települések szennyvizének megtisztítására, amelyek továbbra is tisztítatlanul ömlenek a folyóba. Márpedig a járulékos fejlesztéseket, mutat rá a tanulmány csak évekkel a vízlépcső üzembehelyezését követően akarták megépíteni, illetve befejezni, ami súlyos közegészségügyi problémákat vont volna maga után. Mindemellett arra is rávilágított Perczel, hogy az osztrák hitelből megvalósuló beruházás soha nem fogja behozni az árát, de még a kölcsön elektromos energiával való visszafizetése is kérdéses lesz a téli alacsony vízhozamok miatt.

Perczel Károly nyilvános fellépése a vízlépcső megépítése ellen felkeltette a közvélemény figyelmét, így jelentősége megkérdőjelezhetetlen a beruházás leállítása tekintetében. Perczelt senki sem vádolhatta politikai vagy szakmai elfogultsággal, hiszen ismert volt kommunista mozgalmi múltja, ráadásul a műszaki szakmát képviselte. Mindezt tetézte, hogy másfél évtizeden át ő maga is részt vett a vízlépcső megépítésének előkészítő, tervező munkálataiban. Véleménye az állásába került, ráadásul folyamatosan fenyegették, de ez sem tántorította el attól, hogy nyíltan felvállalja véleményét a beruházás ellenében.

Balogh Gábor

Borítókép: Fortepan / tm