A romániai diktatúra megdöntését, az Erdélyből elindult decemberi forradalom győzelmét és a Ceaușescu házaspár kivégzését követően még hónapokat kellet várni a plurális viszonyok megteremtésére, illetve az alkotmányos átalakulás megvalósulására, de a kissebségi jogok betartása a mai napig a romániai rendszerváltoztatás egyik hiátusa maradt. A demokratizálódást lassító folyamatok egyike volt a felerősödött magyarellenesség, ami mögött az ország „új” vezetésének, a többnyire egykori kommunisták által megalakított Nemzeti Megmentési Front Tanácsának politikai machinációja állt. A választások nélkül ideiglenesen hatalomra jutott politikai elit nagy része másodvonalas állampárti vezető volt, akik nem mutattak hajlandóságot arra, hogy a nemzeti kisebbségektől, a magyaroktól és a székelyektől a kommunista diktatúra idején megtagadott jogokat érvényesítsék. Az Ion Iliescu által vezetett tanács már az év elején a magyar szeparatizmus veszélyéről beszélt azért, hogy elterelje az ország valós gondairól a figyelmet. Az úgynevezett „magyarellenes kártyát” azóta is előszeretettel húzzák elő a sovinizmustól hasznot remélő szélsőséges román politikusok.

A marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar nemzetiségű hallgatói már a véres napokat megelőző hetekben ülősztrájkkal követelték a magyar nyelvű oktatás visszaállítását, az orvosi és gyógyszerész szakokon való anyanyelv használatának jogát, amit a kommunista diktatúra erőszakos asszimilációs kísérlete szüntetett meg. A demonstrációt március 19-én, miután megérkezett a „kormány” delegációja egy rövid időre felfüggesztették, bízva a tárgyalásos megoldásban. A magyar kisebbség vezetőinek azonban csalódniuk kellett, már az első órákban azt tapasztalták, hogy a román politikusok csak az időt akarják húzni, így még aznap békés tüntetésre kérték azokat a magyarokat, székelyeket, szászokat, románokat és cigányokat, akik hajlandók voltak az elnyomás ellen tenni. A város belvárosában este már közel százezres tömeg vonult nyugodtan és követelte a kisebbségi jogok helyreállítását.

A tárgyalások alatt a Vatra nevű szélsőséges soviniszta csoportosulás román parasztokat toborzott a környéken, akiket leitattak és magyarellenes jelszavakkal felhergeltek. Délutánra a buszokkal és teherautókon beszállított feldühödött tömeg leverte a magyar nyelvű táblákat, majd a kisebbségi jogokért békésen felvonulókra támadt. Kikényszerítették, hogy a Nemzeti Megmentési Front megyei alelnöke, Kincses Előd lemondjon, miközben megostromolták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség székházát. Az állami szervek, a rendőrség és a katonaság cinkosan hagyta, hogy idáig fajuljon a román szélsőséges csoport erőszakos fellépése, mert az egykori kommunisták igyekeztek átmenteni a hatalmukat és elterelni a politikájuk csődjéről az ország figyelmét. A volt Securitate mindeközben a háttérben mozgatta a szálakat, szervezte a feldühödött tömeg szállítását és engedte a szélsőséges román szervezeteknek azt, hogy embereket toborozzanak, majd rátámadjanak a magyarokra. Így a zavaros körülmények között bizonyítani szerették volna azt, hogy a rend helyreállításában szükség van rájuk a „demokratizálódó” viszonyok között is.

Az erőszakos események egyik kulcsmozzanata volt, mikor egy padlásra felszorult több tucatnyi magyar kimenekítésére csak órák múlva érkeztek meg a román katonák, akik lecsalták az üldözötteket, majd cinkos módon, karba tett kézzel nézték végig, amint az épületből kilépőket brutálisan összeverik a felhergelt román parasztok. Sütő András író ekkor szenvedett súlyos sérüléseket – a bordatörés mellett elvesztette fél szemét.

Másnap reggel a magyar munkások sztrájkba léptek és a városháza előtt követelték, hogy a katonaság tegyen rendet, állítsák meg a szélsőséges román szervezetek erőszakos fellépését és helyezzék vissza Kincses Elődöt tisztségébe. De – vélhetően a Securitate által is támogatott – Vatra szervezet Görgény völgyéből fejszékkel, dorongokkal és vasvillákkal felfegyverzett ittas román parasztokat szállított ismét a városba, hogy leverjék a tüntetőket, akik a városháza előtti padokat szétszedve deszkákkal próbálták megvédeni magukat. Közben több helyen is részeg román sofőrök hajtottak bele a védtelen tömegbe. Estére már öt halálos áldozatot követelt a véres pogrom és közel háromszázan sérültek meg az összecsapások során.

Késő este azonban magyar nemzetiségű cigányok érkeztek a városba és kiszorították a szélsőséges román szervezetek tagjait és a felhergelt emberek ezreit a településről. Ekkor visszhangzott Marosvásárhelyen a román rendszerváltoztatás egyik legendás jelszava: Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!

A többek közt Puczi Béla által vezetett romák ekkor bizonyították, hogy szabadságszeretetükkel és bátorságukkal képesek és hajlandók arra, hogy a legnehezebb pillanatokban is kiálljanak a kissebségi jogok mellett. De a demokrácia mindezek ellenére még váratott magára, hisz a véres események után a katonaság ugyan rendet rakott, az erőszakos tömeget szétkergették, de a kisebbségi jogokat továbbra is korlátozták. Az átmeneti időre jellemző módon a pogrom felelőseit nem büntették meg, a tömegbe belehajtó sofőröket szabadon engedték, míg számos magyar aktivistát ítéltek letöltendő börtönbüntetésre. A magyarok segítségére szaladó cigányok vezéralakját, Puczi Bélát egy hétig vallatták és kínozták az egykori Securitate, a későbbi Romániai Hírszerző Hivatal pribékjei, bizonyítva azt, hogy az új körülmények között is szükség lesz munkájukra.

A szabadságért kiálló Puczi később menedékjogot kért Magyarországon és Franciaországban, de hányattatott élete során közel tíz évig kellett várnia arra, hogy Budapest befogadja őt, de akkorra már egzisztenciálisan és emberileg is tönkrement, végül hajléktalanként halt meg. A Nyugati pályaudvaron 2017 óta emléktábla őrzi nevét.

A marosvásárhelyi pogrom viszont a mai napig felkiáltójelként áll a közép-kelet-európai országok politikai vezetése előtt – a rendszerváltoztatás a kisebbségi jogok betartása nélkül mit sem ér!

Nagy Ervin