Húsz évvel a második világháború után, 1965 novemberében a lengyel katolikus püspöki kar levelet írt a német katolikus püspökök testületének. A levélben a lengyel főpapok megbocsátottak a német népnek a náci diktatúra alatt Lengyelország ellen elkövetett bűnökért, egyben ők maguk is bocsánatot kértek a németektől a világháború után őket ért igazságtalanságok miatt. A német emberek kitörő örömmel fogadták a lengyel békejobbot, nem így a kommunista országok diktátorai akik felháborodtak a lengyel püspökök bátorságán.
A második világháború és az azt követő évek súlyos sebeket ejtettek mind a lengyel mind pedig a német emberek lelkében. Totális megszállás, terror, holokauszt, kitelepítés, elcsatolás – ezekkel a kulcsszavakkal lehet jellemezni a térség 1939 és 1947 közötti történetét. A helyzetet tovább súlyosbította Európa nagyhatalmi megosztása, amelynek értelmében Lengyelország a szovjet zóna részévé vált. Németország megosztása még tovább bonyolította a körülményeket. 1949-ben létrejött a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) kommunista bábállama, amely elviekben Lengyelország „szövetségesévé” vált. Vele szemben az amerikai megszállási övezetből kialakuló Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) a nyugati tömb idővel legjelentősebb országává vált. A két nagy európai nemzet megbékélésére szinte esély sem kínálkozott. A lengyel kommunista elit, mint országa szovjet helytartói minden lépésükkel Moszkva utasításait teljesítették. S mivel a Szovjetunió ellenségként tekintett az NSZK-ra, Lengyelország is hasonlóan cselekedett. Egyébként ugyanez az állapot jellemezte a Nyugat és az NDK kapcsolatrendszerét. Ilyen keretek között egész egyszerűen lehetetlen volt a kölcsönös sérelmek kibeszéléséről és a megbocsátásról beszélni a politika világában.
1965-ben Bolesław Kominek wrocłavi érsek vetette fel, Stefan Wyszynski bíboros, Lengyelország prímása támogatásával a németekkel való kölcsönös kiengesztelődés lehetőségét püspöktársainak. Ennek eredménye lett az a levél, amelyet 1965 novemberében küldtek meg a német püspöki karnak. A levél megírásában fontos szerepet vállalt Krakkó fiatal érseke Karol Wojtyła (Szent II. János Pál pápa), aki a II. Vatikáni Zsinaton értékes kapcsolatokat épített ki német püspöktársaival. „Megbocsátunk, és bocsánatot kérünk!” – szólt a levél kulcsmondata. Az NSZK-ban nem csak a katolikus közösség, de szinte az egész ország nagy megilletődéssel fogadta a lengyel püspöki kar levelét. Azoktól érkezett békejobb, akiket a náci Németország a kommunista Szovjetunióval együtt 1939-ben eltörölt a térképről, s tették mindezt több millió áldozatot követelve. Igazi kiengesztelődés volt ez a két nép között, egyben rávilágított arra, hogy a lengyel katolikusok a húsz év diktatúra ellenére is megőrizték bátorságukat, függetlenség iránti vágyukat. Mindez jóval több volt, a németség felé, mint egy gesztus.
Kiemelendő, hogy ekkor az NSZK és Lengyelország között még nem létezett diplomáciai kapcsolat, tehát a két ország jogilag el sem ismerte a másik létezését. Míg Nyugaton elismeréssel adóztak a lengyel püspökök bátorságának, a vasfüggöny mögött a kommunista diktátorokat szabályszerűen az őrületbe kergette a lengyel püspökök bátorsága. Gomulka lengyel pártvezető nyilvánosan hazaárulónak nevezte a prímást, akinek egyben megtiltották azt is, hogy a zsinatra Rómába utazzon. A levelet valamennyi kommunista diktatúra elítélte. Magyarországon a Pártélet 1966. október 1-i lapszámában ekképp fogalmazott: „Wyszynski és társai levelükben a nemzet érdekeibe ütköző, egyértelműen állam- és népellenes politikai álláspontot foglaltak el. E kimondottan politikai jellegű dokumentumban teljesen hamis képet adnak e kapcsolatok történelmi múltjáról és jelenlegi állapotáról. Politikai állásfoglalásukra – a lengyelek nemzeti büszkeségét és legnemesebb érzéseit megcsúfolva – a következő szavakkal teszik fel a koronát: »megbocsátunk, és bocsánatot kérünk.« Az általános felebaráti megbocsátás keretében megbocsátanak azoknak is, akik ma is aktív vezető szerepet játszanak a bonni kormány, a nyugatnémet imperializmus revansista politikájában. Bocsánatot kérnek azoktól, akik közül nem egy dicsőítette Hitlert, ma pedig uszít Lengyelország területi integritása ellen. Ami arra utal, hogy nem éreznek erkölcsi és politikai felelősséget hatmillió lengyelnek a II. világháborúban történt elpusztításáért”. Hasonló véleményt tükröznek a blokk más országaiban kiadott hivatalos közlemények is.
A kommunista propaganda ellenére azonban a levél hatására elindult a kiengesztelődési folyamat a két nemzet között, s ugyan a lengyel püspökök kezdeményezése nem eredményezte Európa azonnali újraegyesülését, de intő jel volt a kommunista diktatúrák vezetőinek, hogy az országukban élők nem feltétlenül a „hivatalos vonalnak megfelelően” tekintenek a vasfüggönyön túl élőkre, még akkor sem, ha kapcsolatukat súlyos történelmi örökség terheli.
Balogh Gábor
Borítókép: Kominek érsek szobra Breslauban, alatta a felirat lengyel és német nyelven: „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk”