A Magyar Szabadság Éve

Megnyílt a "30 éve szabadon" vándorkiállítás Kiskunhalason

Megnyílt a Terror Háza Múzeum "30 éve szabadon" című vándorkiállítása Kiskunhalason pénteken. A tárlat március 19-éig látható a Közösségek Házában.

Farkas Sebestyén, a Terror Háza Múzeum történésze elmondta: annak eléréséhez, hogy a fiatalabb generációk "beleszülethessenek a szabadságba", az kellett, hogy az idősebb generációk szavaikkal és tetteikkel lebontsák a Szovjetunió által irányított rendszert.

John Lukacs magyar származású amerikai történészt idézve a történész emlékeztetett: "a Szovjetunió 1945 után bekebelezte a térség államait, de megemészteni már nem volt képes azokat".

Farkas Sebestyén szerint ennek egyik első jele a kelet-német felkelés volt 1953-ban, amelyet a magyar forradalom és szabadságharc követett 1956-ban, ezután pedig Prága (1968), majd Lengyelország (1980) következett.

A történész emlékeztetett a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány három éve azt tűzte ki célul, hogy ezeket az eseményeket egy utazó kiállításon mutassa be.

Kuris László, Kiskunhalas alpolgármestere arról beszélt, hogy Magyarországot számos támadás érte "külső ellenségeitől", valamint meg kellette birkóznia a feszültségek és megosztottságok belülről fakadó, bomlasztó kezdeményezéseivel.

"Hálával tartozunk nemzetépítő elődeinknek és Istennek az ajándékba kapott szabadságért" - jelentette ki.

A Terror Háza Múzeum 2019. június 16-án, Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai újratemetésének 30. évfordulóján nyitotta meg utcai tablókiállítását. A tárlat 2020 végéig hét európai és 35 magyarországi helyszínen járt, és több mint 100 ezer látogatója volt.


Forrás: MTI