A Magyar Szabadság Éve

Mindszenty rehabilitálása

1990. május 18-án, a Legfelsőbb Bíróság kimondta Mindszenty József bíboros ítéletének semmisségét. Nem csupán a jogi- és történelmi igazságtétel szempontjából volt fontos a testület döntése, de annak szimbolikus jelentősége is volt. Mindszenty József 1945-öt követően nyílt sisakkal küzdött a kommunista diktatúra ellen – ahogy korábban a német megszállók és a nyilasok ellen is – emiatt a kezdetektől szálka volt a Rákosi-vezette kommunista párt szemében. Végül 1948 karácsony másnapján került sor a letartóztatására, 1949 februárjában pedig koncepciós perben, koholt vádakkal, életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 

1945. április 2-án Húsvéthétfőn Esztergomban eltemették a Magyar Katolikus Egyház fejét, Serédi Jusztinián hercegprímást. A nyáj pásztor nélkül maradt, egy idegen hatalom által megszállt és teljesen lerombolt országban. Két nappal később a megszálló szovjet szervek, a nemzetközi jogot semmibe véve kiutasították az országból Angelo Rotta pápai nunciust. A herceprímás halálát követően a nuncius érezve közelgő kiutasítását Mindszenty József veszprémi érseket javasolta a Vatikánnak Serédi utódjául: „Senki sem volna érdemesebb és hűségesebb, aki képviselhetné Rómát”. Tapasztalt diplomataként Rotta jól ismerte a magyarországi viszonyokat, azt is tudta, hogy mi vár az országra és valóban jól látta, egy ilyen helyzetben Mindszentyre van szüksége az Egyháznak. 1945. augusztus 16-án XII. Piusz pápa Mindszenty Józsefet nevezte ki esztergomi érsekké. Érdekesség, hogy az egyébként teljesen hiteltelen és semmiféle legitimációval nem rendelkező magyar Ideiglenes Kormány saját „jelöltekben” gondolkodott és próbált javaslatot tenni a Vatikánnak. A kormány tagjai úgy gondolták, hogy joguk van élni a magyar királyokat megillető főkegyúri joggal. Szerencsére Róma ezt másképp gondolta. Mindszenty kinevezésével a legalkalmasabb főpap került a magyar egyház élére.

Mindszenty tisztában volt vele, hogy missziója nem veszélytelen. Esztergomi beiktatásán, homíliájában idézte János evangéliumát: „Akarok jó pásztor lenni, aki ha kell, életét adja juhaiért.” Majd az evangélistát kiegészítve hozzátette: „Egyházáért, hazájáért!” Hivatalából eredő kötelességének tartotta, hogy felszólaljon minden igazságtalanság és hazáját, nemzetét ért sérelem ellen, legyen szó a csehszlovákiai magyarok elleni embertelen bánásmódról, a magyarországi németek kitelepítéséről, a kommunisták sorozatos jogsértéseiről. Közben fáradhatatlanul építette Egyházát. Ha a korszakban végeztek volna közvélemény-kutatást a korabeli magyar közszereplők népszerűségéről, Mindszenty valószínűleg az első helyen végzett volna, felekezetre való tekintet nélkül. Bátor kiállása a diktatúra ellen, a teljes magyar társadalomban szimpátiát keltett.

1948-ra a Magyar Kommunista Párt, majd a szociáldemokraták beolvasztásával a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) „leszalámizta” a parlamenti pártokat, fokozta a magántulajdon felszámolását, megkezdte a kollektivizálást, a terror mindennapossá vált. Mindszenty, mint az ország lelkiismerete folyamatosan tiltakozott a diktatórikus intézkedések, az állami terror ellen. 1948 végén elérkezett a pillanat, amire a kommunisták vártak. Moszkva megadta az engedélyt Mindszenty letartóztatására és bíróság elé állítására. A bíborost heteken át „készítették elő” koncepciós perére, amelyben fantasztikusan őrült vádakkal: hazaárulással, kémkedéssel és valutaüzérkedéssel vádolták. Olti Vilmos vérbíró tanácsa 1949. február 8-án hirdetett ítéletet: Mindszenty Józsefet életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. A Vatikán végig erélyesen tiltakozott a bíborossal szembeni bánásmód miatt, de hiába, Magyarország a Szovjetunió hűbérbirtoka volt. XII. Piusz négy nappal később kiátkozta a bíboros meghurcolásában résztvevőket: Az az egész kultúrvilág által elutasított ítélet, amelyet ott a Duna partján hoztak a római Anyaszentegyház egy kimagasló bíbornoka ellen, itt a Tiberis partján az Örök Városhoz méltó tiltakozó kiáltást váltott ki.”

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idejéig fogvatartott bíboros október 30-án szabadult ki rabságából. November 3-án rádióbeszédet mondott, amelyben többek között kijelentette: „1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén”. Egy nappal később megindult a Szovjet Hadsereg második intervenciója, amely vérbe fojtotta a szabadságharcot. Mindszenty az amerikai nagykövetségre menekült, ahol politikai menedékjogot kapott. Akkor még ő sem sejtette, hogy a követség szabadság téri épülete lesz az otthona az elkövetkező 15 esztendőben. A követséget végül 1971-ben hagyhatta el, Rómába majd onnan Bécsbe távozott. Élete hátralévő négy esztendejében sem tétlenkedett. Sorra látogatta a világon szétszóratásban élő magyar közösségeket, s megkezdte emlékiratai összeállítását, amely a 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb kordokumentuma.

Mindszenty József 1975. május 6-án hunyt el a bécsi Irgalmasok Kórházában. Végakaratában azt kívánta, hogy ideiglenes jelleggel, amíg „a moszkvai hitetlenség csillaga lehull a magyar égboltról”, Mariazellben temessék el. Végakaratát tiszteletben tartva, 1991. május 4-én helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilika altemplomában. Hamvainak hazahozatalát valóságos diadalmenet kísérte, újratemetése méltó epizódja a közben függetlenné váló Magyarország történetének. Másfél hónappal később az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánk területét.

Balogh Gábor