1988 áprilisában a Szovjetunió könyvtáraiban megkezdték a zárolt osztályok felszámolását. Az illetékes szovjet szervek 1988 novemberéig kívánták befejezni a folyamatot, egyben jelezték, hogy egyetlen év alatt négyezer kötetet irányítottak át a „civil” könyvtáraknak feldolgozás céljából. Mindezt a glasznoszty, azaz a „nyíltság” politikájának megfelelően határozták el. Nem véletlen, hogy néhány hónap elteltével Magyarországon is hasonló döntés született.

Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) működő Zárolt Kiadványok Tárának története, lényegében egyidős a diktatúra történetével. A második világháborút követően fölállt egy bizottság amelynek a célja a „fasiszta irodalom” listázása volt. A jegyzékben szereplő írásokat begyűjtötték és bezúzták, azonban az OSZK nemzeti könyvtári feladatainak eleget téve egy-egy példányt begyűjtött és megőrzött a kötetekből. Ezek képezték a későbbi zárt részleg törzsalapját. Egyébiránt zárt részlege valamennyi országos jelentőségű könyvtárnak volt. A diktatúra kiépülésével párhuzamosan egyre több munka került indexre, amelyek forgalmazását a hatóságok nem engedélyezték, kötelespéldányukat pedig a zárt részlegben őrizték.

Az OSZK zárt részlege a könyvtár Pollack Mihály téri épületében működött. A tár 1988-as megnyitásáig összesen több mint kilencezer kötet és ezerháromszáz periodikum került be a gyűjteménybe. Juhász Gyula az OSZK főigazgatója ekképp tudósította a nyitásról a Magyar Nemzet olvasóit: „Ezeknek a kiadványoknak egy része olyan 1919 és 1945 közötti magyar, illetve idegen nyelvű dokumentum, amelyeket még a felszabadulástkövető első hónapokban nyilvánítottak zárt anyaggá, elsősorban fasiszta és jobboldali szemléletük miatt. Más részük – ezek 1945 utáni kiadványok – a felszabadulást követő évtizedek mindenkori társadalmi-politikai felfogásának, ideológiájának alapján minősültek a szélesebb nyilvánosság számára nem kívánatos olvasmányokká. E dokumentumokat az elmúlt időszakban csak azok a tudósok és kutatók használhatták, akik kutatási témájuk pontos megjelölésével, előzőleg intézményünktől engedélyt kaptak”.

A zárt részlegek megnyitásával számtalan korábban egyáltalán nem, vagy csak illegálisan, szamizdatként terjesztett szépirodalmi mű is olvashatóvá vált. Közöttük voltak olyanok, amelyek már évtizedek óta léteztek, de pártutasításra nem lehetett forgalmazni őket, így szinte csak és kizárólag a zárt részlegekben voltak elérhetőek. Az 1980-as évtizedben felgyorsuló szamizdat kiadások részben ízelítőt adtak abból, hogy milyen irodalmi művektől tiltja el az állampárt a magyar embereket. Szamizdatban jelent meg például Arthur Koestler Sötétség délben című kulcsregénye is, amely szerepelt a könyvtár zárt részlegének katalógusában. 1988-ban ugyanakkor már legálisan is kiadták a magyar szerző könyvét. Ebben az évben váratlan bőség keletkezett a magyar könyvtárak kínálatát tekintve. Korábban megírt, de betiltott kötetek váltak szabadon olvashatóvá. Nyomtatásuk után bezúzott műveket adtak ki újra, valamint évtizedeken át csak kéziratban létező munkák kerültek kiadásra.

Mindezzel az Aczél-korszak kultúrpolitikai kategorizálása teljes mértékben megszűnt. A támogatott, tűrt és tiltott kategóriák érvényüket vesztették. Korábban a 3T ízlésdiktatúrája idején minden olyan mű indexre került amelyekről feltételezték, hogy „sérthetik a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi, gazdasági rendjét és külpolitikáját, továbbá idetartoznak a szocialista erkölccsel ellentétesnek minősített, valamint a művelődési miniszter külön intézkedésével zártnak nyilvánított dokumentumok”. A fenti definíció nem csupán a könyvekre, de a filmekre, kiállításokra, zenére és minden más kulturális termékre egyaránt vonatkozott. A „szocialista törvényesség” betartásán cenzorok és pártvezetők sora őrködött nap, mint nap. A diktatúra rendszeresen tájékoztatta a nomenklatúra kultúra területén dolgozó elvtársait az aktuális „veszélyekről”. Ezt a feladatot évtizedeken át a párt hírhedt Agitációs és Propagandaosztálya látta el. A rendszer jellegzetessége volt, hogy általában nem írásban közölte elvárásait, hanem szóban utasította az illetékeseket, így nem maradt írásos nyoma az utasításoknak.

1988 őszén az Országos Széchényi Könyvtár zárolt részlegének megszüntetésével mindenki számára lehetővé vált a korábban politikai alapon tiltott irodalom olvasása. Ezt követően egyre több, korábban csak a zárt részlegekben külön engedéllyel olvasható mű kiadása történt meg.

Balogh Gábor

Borítókép: Fortepan / UVATERV