A Magyar Szabadság Éve

Rendszerzáró házibuli

Az első szabad választásokat megelőző választási harc kétséget kizáróan legszínesebb jelensége a Fidesz kampánya volt. Az újra-, vagy újonnan alakuló pártoknak menet közben kellett elsajátítaniuk a választási korteskedés „tudományát”. A Fidesz kampánya kreatív, szellemes, érzelmekre ható volt. Gondoljunk csak a „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” szlogenre, vagy éppen a méltán híressé vált „csókolózós” plakátra. A fiatalos, dinamikus elemek a politikai közösség kampányzáró összejövetelét is jellemezték.

A párt kampányzáró rendezvényére 1990. március 21-én, négy nappal az első szabad választásokat megelőzően került sor. Már az esemény elnevezése egyértelművé tette, hogy nem rendhagyó kampányzáró összejövetelre kerül sor. Rendszerzáró házibuli – a szervezők egyértelművé tették, hogy nem csupán a december óta húzódó kampányt, de egyben a kommunista diktatúra történelmének végét is meg kívánják ünnepelni a párt tagjai és a jelen lévő szép számú szimpatizáns. 

Az esemény teljesen új színfoltot vitt a magyar politikai életbe. A rendszer „lezárását” nem unalmas politikai elemekkel teletűzdelt beszédekkel valósították meg a párt vezetői, ehelyett közismert és kedvelt énekeseket, művészeket hívtak meg a rendezvényre, amelynek csúcspontjaként a párt vezetői Nagy Feróval, Vincze Lillával, Pataky Attilával, Ákossal, Vikidál Gyulávak, D. Nagy Lajossal közösen énekelték el az Azok a boldog szép napok… című dalt.

A négy nappal később lezajló választások első fordulójában a párt 439.448 vokssal, a leadott szavazatok 8,95%-át szerezte meg.

Balogh Gábor