„A kánikula kiütéses győzelmet aratott a tegnapi népszavazáson, s ezen igazából nem is csodálkozott senki.” – indította írását a Magyar Nemzet újságírója a lap másnapi számában a 3. oldalon. Önmagában véve ez is sokat elárul a népszavazás érdektelenségéről. Egy ilyen esemény egy demokráciában a legfontosabb történés, amelyen a szavazópolgárok közvetlenül hozhatnak döntést egy fontos kérdésben. Mindennek ellenére Magyarország egyik vezető sajtóorgánuma nem a címoldalon, hanem csak a lap 3. oldalán tárgyalta az előző nap eseményeit.

A népszavazást Király Zoltán független országgyűlési képviselő kezdeményezte, mivel szerinte az MDF–SZDSZ paktum értelmében a liberális pártnak juttatott köztársasági elnöki pozícióval és Göncz Árpád személyével a társadalom jelentős része elégedetlen, így az 1990 augusztusára kitűzött parlamenti szavazás és elnöki eskütétel előtt, ügydöntő népszavazást kezdeményezett a kérdésben. Miután a szükséges aláírás összegyűlt, az Országgyűlés 1990. július 8-án elrendelte a népszavazás kiírását. A kormánypártok és az SZDSZ a lehető legkorábbi időpontban szerették volna lebonyolítani a megítélésük szerint teljesen felesleges referendumot. Volt igazság a véleményükben, hiszen a fenti kérdést más formában, de ugyanilyen tartalommal egyszer már megválaszolták az állampolgárok, 1989. november 26-án, az ún. „négyigenes” népszavazás keretében. Akkor, ugyan csak hajszál híján, de győztek az igenek, amely értelmében a köztársasági elnök megválasztását a szavazók az Országgyűlés jogkörébe utalták. Ugyanabban a kérdésben egy éven belül még egy népszavazást kiírni, ez nemcsak a referendum intézményét, de az új rendszer hitelességét is teljesen aláásta volna, mindenesetre nem éppen a politikai stabilitás látszatát keltette.

Ugyanakkor, mivel a szükséges mennyiségű aláírás időben összegyűlt, a szavazás július 29-én, az év egyik legmelegebb napján megrendezésre került. „Ezen a napon, Magyarországon derült, igen meleg volt az idő, 11–14 órás napsütéssel. A kora hajnali órákra 11, 16 fokig csökkent a hőmérséklet, majd a napkelte után a hőmérséklet gyorsan emelkedett és a kora délutáni órákban a legmagasabb nappali hőmérsékletek 30–35 fok között alakultak. Csapadék sehol sem volt.” A kifogástalan nyári időjárás, és a népszavazás teljes érdektelenségbe fulladó kampánya megtette a hatását, végül a szavazásra jogosultak 14,01%-a járult végül az urnákhoz. Habár a népszavazás iránti állampolgári közönyt a kezdeményezők a nagy parlamenti pártok passzivitására, a lehetetlen nyár közepi időre és a nyaralási szezonra fogták, az igazság inkább ott keresendő, hogy a kérdésben egyszer már született döntés, ráadásul a köztársasági elnök hivatalát, nem ügydöntő pozíciónak szánták a rendszerváltoztatók, hanem inkább reprezentatív szereplőnek, így jogkörének megerősítése nem annyira egy újabb fölösleges népszavazáson, hanem egy esetleges alkotmánymódosításon múlott. Így már érthető, hogy a „strand vonzereje erősebbnek bizonyult a szavazófülkéknél”, ahogy azt a Magyar Nemzet publicistája találóan megfogalmazta. S mindezt jól kiegészítette egyik strandoló interjúalanya véleménye: „Egyszer már szavaztunk erről, akkor se gondolt mást a nép, mint most.” Mindezt a részvételi arány is igazolta.

A referendum és Király Zoltán legkomolyabb támogatója az MSZP volt, részükről teljesen érthető módon, hiszen ők a négyigenes népszavazást megelőző utolsó pillanatig hittek jelöltjük, Pozsgay Imre befutó helyében. A párt lapjában, a Népszabadságban Horn Gyula elemezte a népszavazás eredményét. A pártvezető Királytól eltérően a strand mellett már a hétvégi telkeket is hibáztatta az érdektelenség miatt, ugyanakkor nyilatkozatában megjegyezte, hogy talán „az embereket közvetlenül érintő gondokra összpontosítva” kellene ezentúl politizálnia pártjának. Ebbe pedig, egy nem sokkal korábban már eldöntött kérdés idő előtti újbóli elővétele nem fért bele.

Az érdektelenségbe fulladó népszavazás megmutatta, hogy a rendszerváltoztatásnak ebben a szakaszában már más kérdések voltak elsődlegesek. Az ország új vezetésének az állampárt katasztrofális gazdaságpolitikája következtében a súlyos államadósság nyomasztó kérdését és a gazdaság teljes szerkezetét érintő strukturális problémákat kellett megoldania. Magyarország területén még szovjet csapatok állomásoztak, az ország egyik keleti szomszédja még mindig a Szovjetunió volt, ahol bármikor bekövetkezhetett a politikai visszarendeződés. Magyarországot még mindig a Varsói Szerződés és a KGST abroncsa tartotta szorításában. Ráadásul alig két hónappal az első szabadon választott Országgyűlés és az Antall-kormány eskütétele után adott volt a demokratikus Magyarország működési kereteinek felépítésére vonatkozó feladat elvégzése. Így a szavazólapon megfogalmazott kérdés 1990 nyarán már nem volt időszerű.

Balogh Gábor