A Magyar Szabadság Éve

Együtt, szabadon - Bogdán János, a Gandhi Gimnázium alapítója.

Bogdán János mert nagyot álmodni: esztergályosból a világ első cigány gimnáziumát hozta létre. János szegény család hatodik gyermekeként született a somogyi Görgeteg szőlőhegyén. Esztergályosnak tanult, majd magyar-történelem, később filozófia szakot végzett. 1990-től Orsós Annával, Derdák Tiborral és Vörös Istvánnal négyesben kitalálják és megszervezik a Gandhi Gimnáziumot, ahol tehetséges cigány gyerekek tanulhatnak és mehetnek tovább egyetemre. A Kádár-rendszer többé-kevésbé arról szólt, hogy ’ezeknek a roma embereknek olyanoknak kéne lennie, amilyenek mi magunk vagyunk”. Maximum vasárnap valamilyen folklór tevékenység folyjék, táncoljanak, énekeljenek, danolásszanak, ahogy ugye, a vérükben benne lenne. Mi viszont azt gondoljuk, hogy ez egy élő kultúra, amit művelni kell" - mondta el egy korabeli felvételen. 1998-ban hívták a nagypolitikába, de Jánosnak a cigányság volt a szívügye, a helyi kisebbségi választáson mérettette meg magát. 1998-ban Solt Ottília díjat kapott. 1999-ben autóbalesetben vesztette életét, négy fiút hagyva maga után. A Gandhiban azóta sok száz cigány fiatal szerzett érettségit.

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából – harminc évvel 1989 után – olyan magyar romák sorstörténetét mutatjuk be kampányunkban, akik személyes helytállásukkal egész nemzetünknek példát mutattak.