A Magyar Szabadság Éve

Erdélyi menekültek Magyarországon

1988-ban a Romániából Magyarországra menekült erdélyiek összlétszámát közel 20 ezer főre becsülték. Egy ilyen mértékű népességmozgás példátlan volt két kommunista diktatúra között. A főként erdélyi magyarokból és románokból álló menekültáradat, a román kommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu terrorpolitikája, s különösen a falurombolási program miatt hagyta el a lakóhelyét. A megelőző évtizedekkel ellentétben 1988-ban a pártvezetés már nem tehetett úgy, mintha a kérdés nem létezne. A menekültekről rendszeresen tudósított a szabad világ sajtója, napirenden tartva a kérdést, ugyanakkor a román diktatúra Magyarországot támadta a menekültek befogadása miatt. A magyar pártvezetés politikáját azonban inkább a rögtönzés jellemezte 1988-ban a kérdés kapcsán, helyette az egyházak és a formálódó rendszerváltoztató pártok vállaltak főszerepet az erdélyi menekültek megsegítésében.

1988-ban még bevett szokás volt a magyar hatóságok részéről, hogy a határon átmenekülő erdélyi menekülteket egész egyszerűen visszatoloncolták Romániába. Ezekben az esetekben a magyar határőrök szemtanúi lehettek annak, hogy az illegális határátlépőket a román határőrök és a Securitate szervei már az átkelőhelyen „kezelésbe vették”. Mindezt a közvélemény elől a pártszervek sokáig sikeresen titkolták. Egész egyszerűen nem akarták lejáratni a „testvéri” Romániát, ami még 1988-ban is fontosabb volt, mint az erdélyi magyarság sorsa. Ugyanakkor nem hivatalos forrásokon keresztül egyre többen szereztek tudomást a magyar–román államhatáron lezajló eseményekről. A Beszélő 1989-ben kronologikusan sorolta fel az 1987–1988-as esztendőben történt menekült „visszaadásokat”. 1989. január 11-én, Bánffy György független parlamenti képviselő (1990 után az MDF országgyűlési képviselője) az Országgyűlés előtt szólalt fel az erdélyi menekültek érdekében: „Mindaz, ami az elmúlt hónapokban a magyar–román határon történt, joggal foglalkoztatja a magyarságot, éljenek bár a Föld bármely országában. Kötelességünk tehát megtenni annyit, hogy magyar hatóságok döntése következtében visszatoloncolt egyetlen embert se hurcolhassanak meg, vagy koncoljanak fel odaát, bármi legyen az anyanyelve.”

Az államhatár magyar oldalán fekvő Nagylétánál 1988. augusztus 19-én kelt át egy hetvenkét fős csoport. A határőrök jobb híján a helyi mozi épületébe zárták be ideiglenesen a nagy létszámú menekültet. Közülük másnap 32 főt megbilincselve a határra vittek és átadták őket a román hatóságoknak. A román határőrök és a Securitate jelen lévő emberei a magyar határőrök szeme láttára kezdték verni a szerencsétlenül járt embereket. Az átadott határátlépőkre nem könnyű sors várt a román oldalon. A fizikai bántalmazás mellett rendszeres jelentkezésre kényszerítették őket a Securitatén, ez semmi jót sem jelentett az illető számára. Emellett többeket egy évi kényszermunkára ítéltek, míg másokat drasztikus mértékű fizetésmegvonással sújtottak, ami az amúgy sem bőséges román áruválasztékot tekintve volt tragikus döntés. A nagylétai eset csupán egyetlen kiragadott példa, számtalan más hasonló eseményt lehet felsorolni ezekből az évekből. Az ilyen és ehhez hasonló történések 1988-ban már egyre több fórumra eljutottak. A hivatalos tömegtájékoztatás természetesen egyetlen szóval sem tudósított a Nagylétán történtekről és egyetlen más hasonló esetről sem, holott bőségesen lett volna miről írnia.

Ugyanakkor az éppen létrejövő ellenzéki pártok és más civil szervezetek képviselői bátran hallatták a hangjukat a kérdés kapcsán, így rövid időn belül sikerült a közbeszéd részévé tenni az erdélyi menekültek ügyét. Fentebb láthattuk, hogy 1989 januárjában már a parlamentben is elhangzott interpelláció a menekültek érdekében. A rendszerváltoztató ellenzéki pártok, független szervezetek és a történelmi egyházak megszervezték a menekültek ellátását. A Rákosszentmihályi Református Gyülekezet, a Máltai Lovagrend és más egyházi szervezetek és közösségek szállást, étkezést biztosítottak a rászorulóknak, jogi tanácsadást végeztek, és ahogy tudtak segítették őket munkához jutni. Ezek a szervezetek lényegében az állam feladatát látták el, saját forrásaikra, mindenekelőtt adományokra alapozva tevékenységüket.

1989. március 1-én Magyarország csatlakozott a genfi menekültügyi egyezményhez, ami felülírta a kétoldalú magyar–román kiadatási egyezményeket, így minden Erdélyből érkező menekült politikai menedékjogot kérhetett az anyaországban. Erre egyre nagyobb szükség is volt a romániai helyzet súlyosbodása okán. Mindemellett a genfi konvencióhoz való csatlakozás lehetővé tette a keletnémet menekültek ideiglenes befogadását, majd tovább engedését Ausztria felé.

Balogh Gábor

Borítókép: Fortepan / Gábor Viktor