A Magyar Szabadság Éve

← vissza az eseményhez / back to the event

Ryszard Antoni Legutko

a Jagelló Egyetem filozófiaprofesszora
Fotó

Lengyel filozófus, publicista, jobboldali politikus, a Jagelló Egyetem filozófiaprofesszora. 1949. december 24-én született Krakkóban. A szocializmus idején az Arka című szamizdat folyóirat egyik szerkesztője volt. 1992-ben megalapította az Ośrodek Myśli Politycznej (Centre for Political Thought) nevű konzervatív agytrösztöt, ahol filozófiai, politikaelméleti, történelmi, illetve regionális közpolitikával foglalkozó kutatás zajlik.

2005-2007 között a lengyel Szenátus alelnöke volt, ahová a PiS tagjaként választották be. 2007-ben oktatásügyi miniszterként, 2007-2009 között Lech Kaczyński elnök kancelláriájának államtitkáraként tevékenykedett. Jelenleg az Európai Parlament képviselője, ahol a Külügyi Bizottság tagja. Az ECR-frakció (Európai Konzervatívok és Reformerek) társelnöke, valamint a PiS-delegáció vezetője.

2019. november 13-án nagyívű antikommunista beszédet mondott az Európai Parlamentben a berlini fal lebontása alkalmából, ahol rendre kiáll a nemzeti érdekek mellett és hangosan képviseli a normalitást a globalista politikai erőkkel szemben. Miközben az Európai Néppárt többsége szembeszállt a Fidesszel és a Magyarország által képviselt értékekkel, addig a PiS színeiben politizáló Ryszard Antoni Legutko évek óta azt hangoztatja, hogy a hazánk és Lengyelország által képviselt irányvonal a hosszútávon kifizetődő Európa számára. Mint fogalmazott, a Magyarország elleni támadások mögött az áll, hogy hazánk ellenzi Európa föderalizálását, és a kontinens hagyományos identitását, kulturális örökségét őrizné meg, amelynek a keresztény értékrend az alapja.