A szovjet tankok 1956-ban eltaposták a magyar szabadságharcot, majd megkezdődtek a Kádár-diktatúra évtizedei, amely alatt az 1956-os események tabunak minősültek, „ellenforradalomként” tekintettek rájuk. Több mint harminc év múlva, 1989-ben azonban éppen 1956 két legfontosabb követelése: a nemzeti függetlenség visszaszerzése és a kommunista diktatúra megbuktatása vált a rendszerváltoztatók legfőbb elérendő céljává.
1956. október 23-án a szovjet vezetés számára megdöbbentő események történtek Budapesten: tömegek vonultak az utcákra, hogy függetlenséget, szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonulását követeljék. Debrecenben már a koraesti órákban tüzet nyitottak a felkelőkre, Budapest utcáin pedig a Sztálin-szobor ledöntését követően este a Rádió ostromával vették kezdetüket a fegyveres összecsapások. November 4-én a szovjetek egy újabb, ezúttal elsöprő katonai intervencióval verték le a szabadságharcot. Ezt követően Kádár János került a párt és az ország élére. A kádári diktatúra évtizedei alatt a forradalom és szabadságharc évfordulói minden egyes alkalommal feszült időszakot jelentettek a hatalom számára. Mígnem, a rendszerváltoztatás idején, 1989 januárjában Pozsgay Imre, a párt egyik vezető politikusa nyilvános rádióinterjújában népfelkelésnek minősítette az eseményeket.
1989. október 23-án több tízezer ember gyűlt össze az Országház előtt, a Kossuth téren, amely szintén jelentős helyszíne volt az 1956-os forradalomnak: október 25-én a parlament előtt sortüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre. 33 évvel később Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke kikiáltotta a köztársaságot. Több mint három évtizedet követően ez volt az első alkalom, hogy a magyarok engedélyezett keretek között emlékezhettek meg az 1956-os forradalomról, immár nem kellett tartaniuk a belügyi szervek és a rendőrség erőszakos fellépésétől. Néhány hónappal később, 1990 májusában a szabadon választott Országgyűlés elsőként elfogadott törvényében nemzeti ünneppé nyilvánította október 23-át.
1956 és 1989 azonban összekapcsolódása szintén tetten érhető a rendszerváltoztatás talán legfontosabb eseményében. A szabadságharc leverését követően Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót halálra ítélték és 1958. június 16-án kivégezték. A Nagy Imre és társai ellen zajló per áldozata volt Szilágyi József, a miniszterelnök titkárságvezetője, valamint Losonczy Géza, aki a börtönben halt meg a vizsgálati fogság alatt. A miniszterelnököt és társait ismeretlen, jeltelen sírokba temették az Új köztemető 301-es parcellájában. 1989. június 16-án, kivégzésük évfordulóján a Hősök terén több százezren rótták le kegyeletüket 1956 mártírjai előtt, majd Új köztemető 301-es parcellájában ünnepélyesen újratemették földi maradványaikat. Nagy Imrét, Gimest, Losonczyt, Malétert és Szilágyit 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól. Különös egybeesés, hogy éppen ugyanazon a napon hunyt el Kádár János.
A két történelmi évszám között további fontos párhuzam, hogy az első szabadon választott kormány miniszterelnöke és az ország köztársasági elnöke is rendelkeztek 1956-os múlttal. Antall József 1956-ban az Eötvös Gimnáziumban tanáraként, maga is részt vett a forradalomban. A gimnáziumban a Forradalmi Bizottság élére választották. Sőt, az újjáalakuló Kisgazdapárt tagjaként azt a feladatot kapta Tildy Zoltántól, a Nagy Imre-kormány államminiszterétől, hogy a küszöbön álló fegyverszüneti tárgyalásokra készítsen kibontakozási tervet. Antall a szabadságharc leverése után sem változtatta meg nézeteit, emiatt többször őrizetbe vették, más iskolába küldték tanítani, majd később eltiltották a pedagógusi pálya gyakorlásától. A köztársasági elnök Göncz Árpád négy évig tanult a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, diplomáját azonban nem szerezhette meg, mert 1956-ban eltávolították az intézményből. A forradalom idején a Parasztszövetségben dolgozott, majd november 4-e után bekapcsolódott az ellenállásba. Két évvel később, a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték. A börtönből 1963-ban, amnesztiával szabadult.
A rendszerváltoztatás idején sikerült megvalósítani az 1956-os forradalom és szabadságharc két legfontosabb követelését: a szovjet csapatok távozásával a nemzeti függetlenség visszaszerzését, az állampárt megbuktatásával pedig a kommunista diktatúra megdöntését. A két történelmi esemény éppen ezért számtalan közös ponton metszi egymást, mind a gyakorlati eredmények tekintetében, mind a szimbolikus történések esetében.
Lakatos Dorina
Borítókép: Fortepan / Vészi Ágnes