A Magyar Szabadság Éve

1892. Március 29-én született Magyarország utolsó hercegprímása

„Legyőzve győz!”  - ezt a jelszót választotta magának püspöki kinevezésekor Mindszenty József 1944-ben. E szavak egész életét meghatározták: Magyarország utolsó hercegprímása kérlelhetetlen ellenfele volt mind a nyilas, mind pedig a kommunista diktatúrának. Mindszenty bíboros (születési nevén Pehm József) vasmegyei nemesi családban látta meg a napvilágot 1892. március 29-én.

Mindszenty kompromisszumot nem ismerő védelmezője volt a magyar történelmi alkotmánynak: legitimistaként nem támogatta a Horthy rezsimet, de nem is volt ellenfele. A nyilas üldöztetés idején védelmébe vette a hazai zsidóságot, ezért paptársaival együtt letartóztatták és a sopronkőhidai fegyházba zárták. Apor Vilmos püspök közbenjárására a fegyházbüntetést házi őrizetre enyhítették, melyet Sopronban kellett töltenie. XII. Pius pápa Esztergomi bíborossá nevezi ki 1946-ban. Amikor a fejére helyezte bíborosi kalapját, így szólt hozzá: „A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!”

1948-ban a frissen berendezkedő kommunista karhatalom koholt vádak alapján letartóztatja. Hónapokon át kínozzák fizikai eszközökkel és pszichotróp szerekkel, hogy hamis vallomást csikarjanak ki belőle. A nemzetközi közfelháborodástól tartva a kommunisták nem merik kivégezni. (Egy nem kellőképpen alátámasztott anekdota szerint Franco tábornok megüzente Sztálinnak, hogy amennyiben kivégzik Mindszentyt, akkor ő is kivégzi a felügyelete alatt álló összes kommunista foglyot.) 

1956-ban a népfelkelők kiszabadítják börtönéből, és ő történelmi jelentőségű beszédet mond, mely bejárja a világsajtót. A forradalom leverésekor az amerikai nagykövetségre menekül, ahol 15 évig tartózkodik, 1971-től haláláig pedig a bécsi Pázmáneumban él. 1975-ben temetik el Mariazell-ben. Hamvait 1991. május 4-én helyezték örök nyugalomra Esztergomban, a bazilika altemplomában.

A hercegprímásról a Terror Háza Múzeum készített videó összeállítását itt tekinthetnek meg:

Pogrányi Lovas Miklós