A Magyar Szabadság Éve

30 éve nem kötelező az orosz az iskolákban

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1949 szeptemberében rendelte el az orosz nyelv kötelező oktatását az általános és középiskolákban, majd a felsőoktatásban is, miután megkezdődött Magyarországon a kommunista diktatúra kiépítése. 30 éve ezen a napon jelentették be, hogy negyven év után minden általános iskolában megkezdődhet az orosz nyelv helyett egy másik idegen nyelv kötelező oktatása.

A második világháború befejezése előtt még a középiskolákban még több nyelv közül lehetett választani, és leginkább a német, a francia és részben az angol nyelvet oktatták, illetve a humán műveltség részeként komoly latin nyelvtanítás is folyt. Az oroszt a „szocialista embertípus” kinevelésének érdekében tették kötelezővé 1949-től az általános iskolák felsős osztályaiban, ezenkívül a középfokú oktatás minden iskolatípusában is kötelezővé vált az orosz nyelv oktatása.

A rendszerváltoztatást megelőzően negyven éven át az orosz mint egyetlen kötelezően oktatott idegen nyelv egyben az egyik legnépszerűtlenebb tantárgy is volt. Ebben a politikai motiváció mellett nagy szerepet játszott a nyelvoktatás igen alacsony hatékonysága, a kontraszelektált tanárok nagy aránya, módszertani felkészületlensége, az életidegen tankönyvek és segédanyagok.

Ugyan az orosz nyelv tanulása már a kezdetekkor ellenérzéseket szült a magyar ifjúság körében, de egy diktatúrában ennek nem sok jelét lehetett kimutatni. Az ötvenes évek viszonyai között fel sem vetődhetett az orosz nyelvvel való nyílt szembenállás lehetősége. Az 1956-os év közepén egyre több helyen és különféle formákban fogalmazták meg a véleményüket és a követeléseiket, amelyek végül elvezettek az október 23-ai forradalom kirobbanásához.

1956 novemberében a hatalma megszilárdításán dolgozó Kádár János az idegen nyelvet oktató iskolák számára lehetővé tette a nyelvválasztás lehetőségét, pontosabban valamely más élő nyelv oktatását. Ez ugyanakkor nem maradt sokáig hatályban, 1957 őszétől az orosz nyelv ismét kötelező tantárggyá vált, míg a középiskolákban a többi, miniszteri utasításban felsorolt idegen nyelv rendkívüli tantárgyként, díj ellenében volt tanítható.

A Művelődési Minisztérium 1989. május 31-i tájékoztatása szerint szeptembertől minden általános iskolában indulhat az orosz nyelv helyett egy másik idegen nyelv kötelező oktatása. 1989. június 16-án pedig Glatz Ferenc művelődési miniszter bejelentette, hogy az általános és a középiskolákban szabadon választható lesz az idegen nyelv, ha az iskola megfelelő szaktanárt tud biztosítani.

Ezzel 1989. szeptemberében kezdődő tanévvel megszűnt az orosz nyelv kötelező oktatása, az orosz szakos tanárok jelentős részének további foglalkoztatását átképzésüket követően biztosították.

Deák Dániel