A Magyar Szabadság Éve

A Páneurópai Piknik szervezője – Filep Mária

Az 1989. augusztus 19-én lezajlott Páneurópai piknik óriási hozzájárulás volt az Európát évtizedek óta kettészelő vasfüggöny lebontásában. A sopronpusztai rögtönzött határátkelő mellett megrendezett piknik megszervezésében kiemelkedő szerepet vállalt Filep Mária, a debreceni MDF tagja, aki a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Mol Nyrt. 2014-ben Petőfi-díjjal tüntetett ki, elismerve Filep Máriának a rendszerváltoztatásban betöltött kiemelkedő szerepét.

Filep Mária 1953-ban Debrecenben született, később szülővárosában szerzett építészmérnöki diplomát. Részt vett a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetének megalapításában, amely a városban az első ellenzéki szerveződés volt. Ezekre az időkre úgy emlékezett vissza, hogy akkor már nem tiltotta, de nem is segítette működésüket a hivatalos politika. Az MDF vezetősége hétvégente éttermekben, kocsmákban találkozott, hogy megbeszéléseket tartson, mivel nem állt rendelkezésükre saját épület. 1989. június 30-án egy – hasonló körülmények között, a Régi Vigadó kerthelységében lezajlott – találkozó során merült fel először a Páneurópai Piknik megrendezésének a gondolata.

1989-re az erdélyi magyarság sorsa kilátástalanná vált Ceaușescu szélsőségesen magyarellenes politikája miatt. A román diktátor által meghirdetett falurombolási-program ellehetetlenítette a magyar nemzetiség megmaradását Erdélyben. Romániából nem csupán aggasztó hírek érkeztek, de 1988-tól egyre nagyobb számban menekültek is. Egyre aggasztóbb hírek érkeztek a menekülés közben a román határőrök által elfogott emberek sorsáról. Filep Mária közvetlenül is megtapasztalhatta a román módszereket, amikor pünkösd ünnepén Erdélyben járt. A román hatóságok elkobozták a Bibliákat és a magyar nyelvű mesekönyveket, magát a búcsút betiltották, magyarul megszólalni pedig egyáltalán nem volt célszerű. 1989-ben Magyarország csatlakozott a genfi menekültügyi konvencióhoz, ami lehetővé tette az erdélyi menekültek befogadását és megsegítését. Az egyezményhez való csatlakozás ugyanakkor katalizáló hatással volt egy másik kommunista diktatúrából elinduló menekülthullámra is. Az NDK polgárai 1989-ben tömegesen érkeztek Magyarországra, hogy élve a menedékjoggal mielőbb Nyugatra távozhassanak.  

A rendszerváltoztatás ikonikus eseményei Filep Mária számára is katartikus élménnyel bírtak. 1989 nyarán meghívást kapott a Martonvásáron megrendezett Sorsközösség ’89 táborba. A rendezvény „Sorsközösség, kiútkeresés, közös múltunk és jövőnk Európában” címmel került meghirdetésre, amelyen több közép-európai ellenzéki szervezet is részt vett. A program eredetileg augusztus 20-ig tartott volna, de a résztvevők egy nappal korábban áttelepültek Sopronpusztára, immáron azzal a céllal, hogy részt vesznek a közben szervezés alatt álló Pikniken. Az esemény megszervezése korántsem volt egyszerű: „Mérnökként dolgoztam az ország egyik legnagyobb építőipari vállalatánál. A 3000 főből ketten voltunk tagjai a Magyar Demokrata Fórumnak. Nem volt privát telefonunk, faxunk, irodánk, írógépünk. A munkahelyemről kellett megszerveznem mindent. Sajnos, az irodai telefonvonalról lekapcsolták az interurbán vonalat.” – emlékezett vissza a szervezési nehézségekre Filep Mária. Az ötletet egyébként közvetlen barátai is hitetlenkedve fogadták, hiszen egy tőlük többszáz kilométerre fekvő, ráadásul szigorúan őrzött területen, a határsávban kellett megvalósítani a rendezvényt.

A főszervező két dolgot emelt ki, amelyet elengedhetetlennek tartott a piknik megvalósításához: a megfelelően kiválasztott védnökök és a sajtónyilvánosság. Utóbbi azért volt fontos, mert mind a hazai, mind pedig a külföldi sajtó jelenléte védelmet jelentett számukra. A rendezvény védnökének két személyt kért fel: Habsburg Ottót, valamint Pozsgay Imre államminisztert. Szükséges volt egy határmenti MDF szervezet közreműködése is, így Filep Mária a soproni MDF egyik alapítójának, Magas Lászlónak küldte el felkérőlevelét. A Soproni Ellenzéki Kerekasztal (MDF, SZDSZ, FIDESZ, FKGP) természetesen csatlakozott az elképzeléshez.

Augusztus 19-én végül sikeresen megvalósult a program, igaz nem az eredeti elgondolás szerint. A Magyarországon tartózkodó keletnémet menekültek értesülvén a rövid időre megnyíló magyar–osztrák államhatárról, tömegesen utaztak Sopronpusztára, majd a rendezvény által biztosított lehetőséget kihasználva áttörtek a határon és Ausztriába távoztak. Azt maguk a szervezők – így Filep Mária – sem gondolhatták, hogy bátor kezdeményezésük a magyarországi rendszerváltoztatás és Európa újraegyesülésének szimbolikus eseményévé válik majd.

Lakatos Dorina