„Báró Apor Vilmos győri püspök április 2-án meghalt. Halálát szívszélhüdés okozta” – olvasható a Nemzeti Parasztpárt lapjában, a Szabad Szó 1945. április 7-i számában. A Szabadság című újság ennél már árnyaltabban fogalmazott április 15-én: „Hirtelen bekövetkezett halála felekezetre való tekintet nélkül őszinte részvétet keltett az egész országban”. A Reggel című újság egy héttel később már tragikus körülményekről és mártírhalálról szól. A teljes igazságot egyetlen sajtótermék sem merte leírni. Báró Apor Vilmos 1945. március 30-án, Nagypénteken miközben az ostrom és az erőszakos szovjet hadsereg elől a Püspökvárba menekülő lányokat, asszonyokat védte a rájuk törő szovjet katonáktól, utóbbiak egyike halálosan megsebesítette a bátor püspököt. A három golyó egyike a hasüregét sértette fel, a gyors orvosi beavatkozás ellenére Apor püspök április 2-án, Húsvéthétfőn belehalt sérüléseibe. „Felajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj szegény magyarokért” – hangzott a püspök utolsó imája. 

_{Apor Vilmos szobra Budapest XII. kerületében, a mártír püspökről elnevezett téren}

Halála nem csak Győr városa és a Katolikus Egyház közösségét rázta meg, de az egész ország közvéleménye döbbenettel fogadta a főpap mártírsorsát. Apor nagy megbecsülést vívott ki bátor fellépésével már a háború alatt. Mindig kiállt a nácik által üldözöttekért, nyíltan tiltakozott az esztelen háborús erőfeszítések miatt. Győr ostroma idején minden menekültet befogadott a Püspökvárban, hogy ezzel is óvja életüket a teljesen elvadult szovjet katonák terrorjától. Halálát követően, április 4-én a győri karmelita templom kriptájában temették el, a székesegyház ugyanis az ostrom alatt súlyos károsodást szenvedett, így nem volt lehetséges a székhelyén való örök nyugalomra helyezése. A temetésen csak néhány papja és a hívek egy része vett részt. Egyrészt azért, mert sokan ekkor még nem értesültek a halálhírről, másrészt, akik tudták, életveszélynek tették ki magukat, ha az utcán mutatkoztak a megszállók előtt. A szovjet városparancsnokság ugyan tudott az eseményről, de semmilyen biztosítást nem adott a menetnek. Ahogy a tettesekkel szemben sem jártak el, habár évekkel később született egy legenda, amely szerint az elkövetőket kivégezték, de erre a mai napig semmilyen bizonyíték nincs.

1948-ra sikerült helyreállítani a győri székesegyházat, így elkezdték szervezni a püspök újratemetését, amelynek november 24-én kellett volna megtörténnie. „Apor Vilmos, a győri egyházmegye püspökének holttestét ideiglenes nyugvóhelyéről, a győri karmelita templom kriptájából 1948. november 23-án, kedden délután 5 órakor ünnepélyes gyász-szertartással a Püspökvár Dóczy-kápolnájába viszik” – tudósított az Új Ember, november 21-i számában. Napokkal a szertartás előtt a kommunista hatóságok az ország kül- és belpolitikai érdekeire hivatkozva betiltották az újratemetést. Mivel a hatóságok rettegtek attól, hogy esetlegesen az exhumálás és a szertartás éjjel titokban mégis megtörténik, rendőröket vezényeltek a karmelita templomhoz és környékéhez. November 24-én a belügyi szervek valósággal blokád alá vonták az egész várost. Minden idegent – érkezzen bár vonattal, autóval vagy biciklivel a városba – igazoltattak, megerősítették a helyi rendőrséget és az államvédelem civilruhás tagjait küldték a templom környékére, megakadályozandó a végtisztesség megadását. Papp Kálmán püspök, Apor Vilmos utódja hiába tiltakozott a méltatlan eljárás ellen, újratemetését végül megakadályozták a kommunista hatóságok.

A pártvezetés okkal félt az eseménytől, hiszen addigra az országban és a világban mindenki tudott arról milyen körülmények között és miért kellett meghalnia Győr püspökének. A Rákosi-vezette kommunisták szovjetellenes provokációnak tartották az újratemetés megszervezését, hiszen az 1944 óta gondosan épített mítosz szerint a szovjet katonák egyáltalán nem követtek el kegyetlenségeket az ország megszállása során és azt követően. Apor Vilmos – egy történelmi nevű és múltú magyar család leszármazottja, ráadásul katolikus főpap – halála ennek éppen az ellenkezőjét bizonyította, ezért sem engedélyezték az eseményt, amelyen az előzetes becslések szerint akár százezres tömeg is jelen lehetett volna.

A következő évtizedek során a mártír főpap újratemetése szinte folyamatosan napirenden volt. Az Állami Egyházügyi Hivatal végül 1986-ban engedélyezte az eseményt, de szigorúan kikötötte azt, hogy annak a nyilvánosság kizárása mellett, a lehető legszűkebb egyházi körben kell lezajlania. Ennek megfelelően Apor püspök földi maradványait 1986. május 23-án néhány egyházmegyés pap kíséretében helyezték örök nyugalomra a székesegyház Héderváry-kápolnájában. 41 évvel a püspök halála után Magyarország még mindig a Szovjet Hadsereg megszállása alatt állt. A szovjet katonák által a világháború végén és az azt követő évtizedekben elkövetett erőszakos cselekedetekről tilos volt beszélni. Ezért nem engedélyezték a nyilvános temetést 1986-ban sem, hasonlóan 1948-hoz.

Apor Vilmos püspök nevét a rendszerváltoztatás óta intézmények és közterületek viselik. Emlékét több művészeti alkotás is őrzi. 1997. november 9-én Apor Vilmos püspököt a római Szent Péter téren Szent II. János Pál pápa a boldogok sorába emelte.

Balogh Gábor

Képek forrása: Wikimedia Commons