A Magyar Szabadság Éve

Egészen a 80-as évek végéig csak remény volt a rendszerváltoztatás (VIDEÓ)

Olyan abszurd és nyomasztó dolgok között kellett élnünk, ami mai fejjel szinte fel sem fogható – mondta Páva Zsolt, pécsi rendszerváltó politikus, akivel a rendszerváltoztatásról beszélgettünk. Mint mondta, egészen a 80-as évek végéig még csak fel sem merült az emberekben, hogy egyszer kivonulnak majd a szovjet katonák és Magyarország demokratizálódik.

Őszintén csak a szűk baráti körrel lehetett beszélgetni politikai kérdésekről, más esetben szankciókra számíthatott az ember – mondta Páva Zsolt. Pécs korábbi polgármestere a 80-as évek kapcsán kiemelte, olyan szilárdnak tűnt a kommunista rendszer, hogy sem ő, sem a környezetében nem reménykedett senki abban, hogy belátható időn belül megbukik a kommunista rezsim. Mint fogalmazott, a rendszerváltoztatás egy hirtelen, gyors változásnak tűnt, amely a 1988-ban indult el és pillanatok hozta el a változást.

Pécs gazdasági helyzete kapcsán kifejtette, a város a kommunizmus alatt a bányaipar egyik fellegvára volt, amely más meghatározó cégek 90-es évekbeli bezárásával jelentősen visszavetette Pécs gazdasági erejét. A város ennek következményeitől mind a mai napig szenved, továbbra sem talált igazán magára a kommunista ipar leépülése után. Ennek ellenére egyáltalán nem szabad nosztalgiával visszatekinteni a rendszerváltoztatás előtti időszakra, hiszen összességében nagyon jól járt az ország a változással.

A Fidesz pécsi alapítása kapcsán elmesélte, hogy kezdetben csak szórványos információi voltak a mozgalomról, azonban a többi helyi alapítónak köszönhetően hamar bekerült a vérkeringésbe. Fűtötte őket a tettvágy, több nagyobb eseményt is szerveztek Pécsett, amelynek köszönhetően eséllyel futottak neki az első szabad választásnak. Mint mondta, igen kevés forrásuk volt a kampányolásra, főként tagdíjakból és adományokból tudták finanszírozni magukat.

A Páva Zsolttal készült teljes interjú itt tekinthető meg:

Deák Dániel