Csengey Dénes író, az MDF alapító tagja, aki tragikusan korán, harmincnyolcévesen hunyt el 1991-ben. Ha még közöttünk lenne, és ma, a születésnapján (január 24.) láthatná azt, hogy mi is történt itt az elmúlt harminc évben (a rendszerváltoztatás óta) a rá jellemző módon csóválná a fejét; lenne, amit örömtelinek tartana, mást pedig nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetne – a maga szókimondó, a nemzetét mindörökké szerető ember módjára.
Természetesnek és magától értetődőnek tartaná, hogy Magyarország visszakerült oda, ahová való – Európa szabad világába. Hogy felépítettünk egy demokráciát, hogy megvalósult a pluralizmus, hogy versenyző pártok vannak, sajtószabadság, vallási tolerancia. Hisz ezért (is) harcolt egész életében. Ahogy örömmel állapítaná meg azt is, hogy az ország őrzi szuverenitását és nem hajt fejet semmiféle külső hatalom erő. Mert ő mindig is szenvedélyesen szabadság- és nemzetszerető ember volt. Talán túl szenvedélyesen is írt és cselekedett néhanapján – magasról téve a politikai korrektségre.
Ahogy igencsak megdöbbenne, majd vélhetően rosszallását fejezné ki azért is, hogy létezik még az MSZMP utódszervezete és az elmúlt harminc évből tizenkettőt kormányzati pozícióban töltött; hogy volt pufajkás; egykori III/2-es és egy KISZ vezetőből lett privatizör” vezethette Magyarországot. És persze azért is morgolódna, hogy az ex-kommunisták még mindig velünk élnek – vagy luxus nyugdíjjal vagy pedig még aktívan, az államgépezet, illetve az önkormányzatok valamelyik fogaskerekeként szorgalmaskodnak és reformbaloldalinak mutatják be egykori énjüket. Csengey biztosan napról-napra igyekezne leleplezni őket…
Szenvedélyes ember volt, talán ebből eredt kissé plebejus (nem pejoratív értelemben) szembenállása a kommunista hatalommal. Sokat szenvedett, nélkülözött; a hite és a szabadságért való küzdelme miatt szegénységben és állandó vegzálásban volt része. De szerette nemzetét, szerette a hazáját, ahogy a magyar nyelvet is, melyet nem csupán eszköznek, hanem szakrális közösségi értéknek tartott és varázsolt el vele minket, mint író. Gondolataiból, esszéiből, írásaiból a nemzetéért aggódó, a szuverén Magyarországért tenni akaró, a demokráciában hívő, prófétikus szellemiség áradt. Életének teljessége, az ellenzékiség mozaikszerűségéből, de nem csupán az elmélkedésből és a tollforgatóként való megvívott szellemi harcból, hanem a valódi cselekvések sorozatából rakható össze.
Őszinte, szenvedélyesen antikommunista, szabadságszerető gondolkodó és „mozgalmár” volt. Az ellenzéki törésvonal népnemzeti oldalán foglalt ugyan helyet, de tudta jól azt, hogy az urbánusokkal együtt lehet csak lebontani az állampártot és megszabadulni a szovjet terrortól. Nem élte meg ugyan, de éppen ezért vélhetően élete legnagyobb csalódása lett volna az, mikor a liberális ellenzéki kör, amely hálózat, majd SZDSZ néven politikai közösséget alapított és amivel kapcsolatban komoly fenntartásai voltak amúgy, de ennek ellenére együtt tudott velük küzdeni az elnyomás ellen a nyolcvanas években, szövetségbe lépett a Horn Gyula által fémjelezett utódpárttal.
De igaz az is, hogy írásaiból sugárzik Magyarország jövőjét a rosszabbik magunktól féltő aggodalma. Elek István idézi többször, több helyütt az 1989 karácsonyán íródott – profetikus – Szegényen, szabadon, szeretetben című írásának kulcsmondatait, amit tizenöt év múlva, több rövid esszéjével egy kötetben a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. adott közre: „Jövőre elosztjuk Magyarországot. Ebben csendes kérlelhetetlenséggel egyetértünk. Ez a haza a miénk. Szegénységben, szabadságban. Szeretetben? Nem árt, ha az osztozkodásig magunk között marasztaljuk az angyalt. Kisegíthet minket jó tanáccsal egy-egy szenvedélyes pillanatban. Sok lesz a teríték. Igen hosszadalmasak, igen átfűtöttek lesznek az imák. És nagyon kevés lesz, amin végül megosztozunk. Senki követelései nem fognak teljesülni. Látjuk előre, hogy senki nem fog igazán jóllakni. De azért nem fogunk rárohanni Magyarországra. Nem fogjuk szétmarcangolni. Ugye?”(1989)
Nagy Ervin
***
Csengey Dénes (1953–1991) magyar író, politikus. 1972-ben, a hajózási szakközépiskola elvégzése után autószerelőként, segédmunkásként, képesítés nélküli tanítóként, népművelőként dolgozott. 1978-ban kezdett publikálni. Több műfajban is alkotott, esszéket és drámákat egyaránt jegyzett. 1983-ban jelent meg A cella című monodrámája, ezt követően évente jelentkezett újabb írásokkal. 1990-ben Mezítlábas szabadság címmel adták ki a rendszerváltoztatással kapcsolatos esszéit. 1983-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–történelem szakán szerzett diplomát, ezt követően szabadfoglalkozású író, a Fiatal Írók József Attila Körének titkára. 1985-ben ott volt a monori, 1987-ben pedig a lakiteleki találkozón, majd részt vett a Magyar Demokrata Fórum megalapításában is. 1988 és 1991 között a Hitel című lap munkatársa. Az 1989. március 15-én rendezett ellenzéki megemlékezésen ő foglalta le jelképesen a Magyar Televíziót. 1990-től 1991‑es haláláig az MDF országgyűlési képviselője.
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kezdeményezésére a Magyar Posta Elekes Attila André tervei alapján nyolc bélyegből álló alkalmi bélyegkisívet bocsátott ki a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulójának alkalmából, melyek egyikén Csengey Dénes portréja látható.