A szabad választások első, március 25.-i fordulóját, a szavazatok 24,7%-val a Magyar Demokrata Fórum (MDF) nyerte. Mögötte kevéssel lemaradva, a szavazatok 21,4%-val állt a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ). Az élmezőnyt a Független Kisgazdapárt (FKGP) zárta 11,7%-kal, őket követte a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 10,8 %-kal. Az ötödik helyen a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) végzett 8,9 %-kal, de bőven meglépte a négy százalékos bejutási küszöböt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) is (6,4%). Két következtetés mindenképpen levonhatóvá vált március 25-én este: egyrészt az, hogy kormányt vagy az MDF, vagy az SZDSZ fog alakítani a második fordulót követően, másrészt pedig, hogy az állampárt jogutódja, az MSZP történelmi vereséget szenvedett. A szocialisták hatalmas önbizalommal vágtak bele a választási kampányba. Úgy gondolták, hogy a Németh-kormány teljesítménye, valamint a még mindig több százezer főre rúgó párttagság biztosítani fogja számukra az erős parlamenti képviseletet. Holott Németh Miklós és kormánya 1989 második felében már lényegében az állampárt szándékaival nem éppen egyezően politizált, ráadásul a választásokon, mint független képviselő szerzett mandátumot, már az első fordulóban. A párttagság száma pedig csalóka adat volt, mivel jelentős részük csak a szakmai továbblépés kényszere miatt fizette a tagdíjat a diktatúra évtizedeiben, ráadásul a létszám 1989-ben több százezer fővel csökkent.

A két forduló között folytatódott a kampány, egyben a háttérben megkezdődtek a pártvezetők közötti tárgyalások a lehetséges koalíciókötések okán. Az már a kampányban kiderült, hogy az MDF több embert meg tudott szólítani, mint a rivális SZDSZ. A párt által választott kampánystratégia a békés átmenet folytatását ígérte, ugyanakkor teljesen egyértelművé tették azt, hogy a bukott kommunista diktatúrával végérvényesen szakítani kell. Ezt a kettős üzenetet szimbolizálta a párt „nyugodt erő” jelszava, valamint a „tavaszi nagytakarításra” utaló plakát, illetve az ikonikussá vált „Tovariscsi, konyec!” („Elvtársak, vége!”) feliratú plakátterméke is. Az első fordulót követően, a „nyugodt erő” kampánystratégiája került előtérbe, és ez jó döntésnek bizonyult az MDF vezetői részéről. Már csak azért is, mert március 25-én sikerült tönkreverni az MSZP-t, s ezzel bebizonyosodott, hogy a magyar polgárok nem akarnak visszarendeződést. Jöhettek az új üzenetek a választók megnyerése érdekében, amelynek az elmúlt rendszerrel való szakítás mellett már többről kellett szólnia. Az SZDSZ ezzel szemben továbbra is szinte kizárólag az antikommunista kampányelemeket hangsúlyozta, vereségének ez vált az egyik okává.

Az Antall József vezette MDF számára adódott a hogyan tovább dilemmája. Szinte biztos volt, hogy az ésszerű kampánystratégiával dolgozó párt megnyeri a második fordulót is, csak az volt a kérdés, hogy milyen arányú lesz a győzelem, s ennek fejében kivel kell majd koalíciót kötniük a kormányalakítás céljából? Az már az első forduló után nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy a két nagy párt nem lép egymással koalícióra, semmi esetre sem. A miértre frappáns választ adott Antall József: „MDF–SZDSZ koalíció esetén nem tudnám szavatolni a kormányüléseken a miniszterek testi épségét”. Ugyanakkor az is teljesen egyértelmű volt, hogy szükség lesz egy megegyezésre az SZDSZ-szel, mivel a kétharmados törvények nagy száma miatt, az ország a választásokat követően működésképtelenné válna, a második legnagyobb parlamenti erő támogatása nélkül. Csak egyetlen példa: a kerekasztal-megállapodás a kétharmados törvények körébe sorolta a központi költségvetés elfogadását is, ami az ország működőképességét veszélyeztette. Mindezt figyelembe véve született meg az MDF–SZDSZ paktum, amelyet már megkötését követően is sokan bíráltak, de csak így tudták biztosítani – nagyobb részben – az Országgyűlés és a kormány működőképességét. Bírálói értelmes, kivitelezhető alternatív javaslattal nem tudtak szolgálni. Bár voltak, akik egy esetleges nagykoalíció álmát dédelgették a két forduló között, végül március 31-én az MDF az FKGP-vel és a KDNP-vel lépett együttműködésre, s a választásokat követően ez a három párt alkotta az első szabadon választott kormány koalícióját.

„Bizton állíthatjuk: sorsfordulóként kerül majd be ez a nap a nemzet történelmébe” – olvasható a Magyar Nemzet másnapi, április 9.-i vezércikkének megállapítása. A második forduló valóban az elvárt papírformát hozta. Az MDF óriási győzelmet aratott, 176 egyéni képviselői helyből 114-et tudott megszerezni, míg az SZDSZ összesen 36-ot, az MSZP egyetlen egyéni mandátumot szerzett. Ehhez hozzáadva a területi és országos listás eredményeket (lásd alább) látható, hogy mindez az eredmények arányain nem módosított érdemben.

Parlamenti patkó az 1990-es választások után. Előtérben a május 23-án esküt tett Antall-kormány tagjai. A kép a 30 éve szabadon című kiállítás tablójáról származik. (kép forrása: Terror Háza Múzeum)

Alig egy hónappal később összeült Magyarország szabadon választott Országgyűlése, május 23-án pedig letette az esküt Antall József kormánya. A rendszerváltoztatás folyamata azonban ezzel nem ért véget. Az új kormányra várt a belpolitikai átrendezés mellett, Magyarország függetlenségének visszaszerzése, a megszálló szovjet csapatok kivonulásának levezénylése és az ország kiléptetése a Varsói Szerződésből és a KGST-ből.  

Balogh Gábor