Farkas Vladimir 1945-ben a Szovjetunióból érkezett Magyarországra. Apja Farkas Mihály a csehszlovák kommunista mozgalom egykori tagja, ekkor már a magyar párt vezetőségében tevékenykedett, idővel Rákosi után a párt legfontosabb vezetője, honvédelmi miniszter és az állambiztonság felügyelője lett. Mindez fia karrierjét is megalapozta. Farkas Vladimir a Szovjetunióban egy titkosszolgálati iskolában operatív technikai kiképzést kapott, hazatérését követően tudását itthon „kamatoztathatta” a Magyar Kommunista Párt érdekében. 1946-tól egészen 1955-ig szolgált az államvédelem kötelékében, előbb a már említett operatív technikai területen (értsd: lehallgatások) később mint a határon túli felderítő osztály vezetője. Közben részt vett a Rajk-ügy vizsgálati szakaszában, szerepe volt a szociáldemokraták elleni hatósági eljárásban, vezette a Szücs-testvérek tragikus kimenetelű kihallgatását és más mellett ő is megbízást kapott Kádár János ügyének a vizsgálatában. Utóbbiban való részvétele 1956-öt követően három évtizedre negatív irányban befolyásolta az életét. Az 1950-es években a kommunista és szociáldemokrata vezetők ellen elkövetett bűncselekményekben való részvételért elmarasztalták és börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően különböző vállalatoknál dolgozott nyugdíjazásáig.

A kádári diktatúra szemében Farkas Vladimírnak egyetlen bűne volt csupán, Kádár János kihallgatása, amely köré a pártvezető 1956-ot követően szabályos legendáriumot építettetett ki. E szerint Kádárt az ÁVH-n Farkas bestiális módszerekkel kínoztatta: feltépette a körmeit, a fogait kiverette, majd a szájába vizelt. Mindebből természetesen semmi sem volt igaz, ahogy az is egyértelmű, hogy Kádár János tudta jól, hogy ügyében nem Farkas hozott döntést, hanem a pártvezetés. Ráadásul Kádár maga sem igen lehetett ártatlansága tudatában, hiszen úgy a Rajk-ügyben, mint a szociáldemokraták elleni eljárásokban aktív szerepet vállalt, mint belügyminiszter, s mindez csak a saját „elvtársai” ellen elkövetett bűncselekmények lajstroma. Ez azonban cseppet sem számított, a Kádár-legendáriumban Farkas Vladimírnak a negatív főszereplő karaktere jutott. Vele szemben más ÁVH-s főtisztek igen szép karriert futottak be a kádári diktatúra évei alatt. Berkesi András ÁVH őrnagy, 1956 után évekig a Filmtudományi Intézetet igazgatta, de nem ebbéli szerepkörében, hanem mint a rendszer sztárolt detektívregényírója vált igazán népszerűvé. Segítette Berkesi karrierjét Kardos György ÁVH ezredes, aki a szabadságharc leverését követően a Magvető Könyvkiadó igazgatói székében találta magát. De Komlós János humorista karrierje sem a Mikroszkóp Színpad megalapításával kezdődött, 1947 és 1953 között az ÁVH tisztjeként teljesített szolgálatot. Farkas Vladimir nem volt ilyen szerencsés, mint fenti elvtársai, ráadásul három évtizeden keresztül hallgatnia kellett, ahogy a párt suttogó propagandája Kádár megkínzójaként mutatja be, akinek a „jóságos” pártvezető végül mégis megbocsátott és visszaadta a szabadságát.

1988 májusában Kádár Jánost, a párt országos értekezletén elvtársai Moszkva megbízásából letették főtitkári hivatalából. Farkas ezt jelnek tekintette és igyekezett kilépni a nyilvánosság elé. Ez végül csak hónapokkal később 1988. október 30-án sikerült első ízben, a már említett rádióinterjú kapcsán, két nappal később Szegeden azonban már nyilvános fórumon beszélhetett államvédelmis múltjáról. Mindez megtörte a jeget. 1989-ben egymást követték nyilvános szereplései, ahol nem csupán a saját bűneiről, de az államvédelem működéséről és működtetőiről is részletesen beszélt. Egy évvel később pedig Nincs mentség – Az ÁVH alezredese voltam címmel könyvalakban is megjelentette emlékiratait.

Visszatérve 1988. november 1-i szegedi felszólalásához, a rendezvényen önmagával kapcsolatban kijelentette, hogy a második világháborút követően saját magát hithű sztálinistának tartotta. Ezzel magyarázta azt, hogy nem egy esetben, amikor ő maga is kételkedett egy-egy fogvatartott bűnösségében, mégis végrehajtotta a párt utasításait, hiszen a párt nem tévedhet. A fórumon részletesen beszélt a Rajk-ügyről, a Szücs-testvérek meggyilkolásáról, de természetesen felszólalásának legfontosabb részei a Kádár-üggyel voltak kapcsolatosak. Utóbbival kapcsolatban kijelentette: „A magam tényleges tevékenységéért mindig vállaltam a felelősséget, de belőlem, egy máig anonim ávéhá (sic!) mellett, bűnbakot kreáltak, ez ellen harcolok.” Farkas Vladimir cselekedeteire valóban nincs mentség, de tény, hogy a Kádár-korszakban jószerével minden az ÁVH-n a kommunista és szociáldemokrata letartóztatottakkal szemben elkövetett kegyetlenkedéssel őt vádolták, mintha más nem is szolgált volna a kommunista államvédelemnél. Természetesen a nem párttag, nem baloldali meghurcoltakkal, kivégzettekkel, kitelepítettekkel stb. nem kellett elszámolniuk, erről egészen a rendszerváltoztatásig szó sem volt pártállami körökben.

A hallgatóság közel négy órán át faggatta kérdéseivel az egykori ÁVH-s alezredesét, aki elsőként szólalt meg a rendszerváltoztatás hajnalán az egykori államvédelem bűncselekményei kapcsán. Az éjszakába nyúló beszélgetésről a Magyar Nemzet november 3-i számában részletes tudósítást közölt. Ezt követően egyre többen szólaltak meg nyilvánosan országszerte arról, hogy mit éltek át az ÁVH fogságában. De természetesen olyanok is akadtak, akik még több mint harminc évvel az események után is védték a „mundér becsületét”.

Balogh Gábor