A Magyar Szabadság Éve

Megnyílt a 30 éve szabadon kiállítás Nagykanizsán

A kommunista rendszerek nem maguktól és nem is a nyugati világból érkező segítségtől omlottak össze, hanem a szabadságra, függetlenségre vágyó közép- és kelet-európai országokban élő polgárok milliói döntötték meg azokat - mondta B. Varga Judit, a Terror Háza Múzeum történész-muzeológusa a 30 éve szabadon című vándorkiállítás megnyitóján, a Hevesi Sándor Művelődési Központban Nagykanizsán.

A 30 éve szabadon emlékbizottság által szervezett kiállítás angol és magyar nyelven íródott, korabeli fotó-, újság- és plakátreprodukciók felhasználásával készült 12 tabló segítségével idézi fel a „csodák évét”, a rendszerváltó 1989-et és az azt megelőző 45 esztendőt. A látványos vándorkiállítás azért jött létre, hogy az 1990 után született generációk tagjai is pontosan tudják, hogy mi ellen és hogyan küzdöttek az emberek.

A megnyitón elsőként Balogh László, Nagykanizsa polgármestere köszöntötte a megjelenteket, s elmondta: a Szovjetunióban született, nagyapja a Gulag-on halt meg, ő maga pedig 1968-ban Kárpátalján, a nagymamája falujában még láthatta, ahogy az akkori Csehszlovákia felé dübörögtek a szovjet tankok. Ez egy másik világ volt, olyan világ, amiről nem hitte, hogy még az ő életében megszűnik.

A kiállítást megnyitó B. Varga Judit leszögezte: a rendszerváltás olyan sikertörténete a magyar történelemnek, amelyben vér, kard és Molotov-koktélok nélkül győztünk.

A tárlat január 29-ig tekinthető meg.