1991 nyarán még volt egy halvány remény a szovjet pártvezetés soraiban, hogy talán sikerülhet megmenteni valamit a Szovjetunióból. Gorbacsov néhány tagország vezetőjével egy új szövetségi szerződés megalkotására és aláírására készült, amely a tervek szerint továbbra is biztosította volna Moszkva központi szerepét egy jóval lazább szövetségi rendszerben. A keményvonalas pártvezetők augusztusi puccskísérlete azonban teljesen ellehetetlenítette az új államszövetség létrehozását. Az orosz tagköztársaság elnöke Borisz Jelcin egészen 1991 augusztusáig nem merte megtenni a döntő lépést, a politikai leszámolást Gorbacsovval s ezzel a Szovjetunió felszámolását. A puccskísérletet követően azonban elérkezett a „jelcini pillanat”. Jelcin és tanácsadói jól mérték fel a politikai helyzetet, határozottan állást foglaltak a puccsisták ellen, maga az orosz elnök jelképesen – egy harckocsi tetején – a tüntetők élére állt. Az erőszakos hatalomátvételi kísérlet összeomlott. Ez volt a kommunisták utolsó kísérlete a Szovjetunió megmentésére. Mivel kudarcot vallottak, egyértelművé vált, hogy a szovjet birodalom története ezzel véget ért.

A puccskísérletet követően Jelcin nyilvánosan megalázta Gorbacsovot azzal, hogy felolvastatta az egykori pártfőtitkárral a puccsisták névsorát. Ez a lista számtalan olyan nevet tartalmazott, akinek viselőjét maga a főtitkár juttatta a hatalom csúcsaira, s korábban, amikor figyelmeztették Gorbacsovot az illető személyek puccsot előkészítő tevékenységére, Gorbacsov mindig kiállt mellettük és megvédte őket. A szovjet elnök megalázásának azonban ekkor már nem volt jelentősége, hiszen mindenki tudta, hogy a puccskísérletet Gorbacsov saját emberei hajtották végre, ráadásul az egykori főtitkár foroszi „fogságából” úgy tért vissza a puccskísérlet utolsó napján, hogy politikai értelemben véve már nem volt tényező. Az ezt követő hónapokban Gorbacsov már csak követte, de nem diktálta az eseményeket. Szerepe teljesen eljelentéktelenedett, a politikai döntéseket már Jelcin, valamint az egyes, még éppen függetlenné nem vált tagköztársaságok vezetői hozták.

December 8-án Belovezsszkaja Puscsában a három legnagyobb tagköztársaság Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország vezetői aláírták azt az egyezményt amely kimondta a Szovjetunió megszüntetését. Jelcin és újdonsült államfő kollégái nem voltak magabiztosak ez ügyben. Az egyezség létrehozását szigorúan titkos és konspiratív körülmények között rendezték meg. A szövegezés és az aláírás helyszíne a helybeli erdészlak épülete volt. Annyira rögtönzésszerű volt az egész procedúra, hogy csak a helyszínen derült ki, hogy sem írógépet se pedig gépírót nem biztosítottak a szerződés megírásához. Végül egy helyi gépírónőt szállítottak gyorsan a gépével együtt a helyszínre, aki aznap reggel, de még öt perccel az érte jövők megérkezése előtt sem sejthette, hogy ő lesz az, aki legépeli a Szovjetunió megszüntetéséről szóló okmányt, amelyet aztán a három vezető sorra aláírt. 

A belovezsi egyezményről természetesen már másnap tudomást szerzett a nagyközönség, bár az abban foglaltak nagy meglepetést már nem okoztak senkinek. A három tagállam vezetője kimondta a szovjet állam megszűnését, egyben deklarálták a Független Államok Közösségének létrejöttét. Gorbacsov tiltakozott a megállapodás létrehozásának módja és a benne foglaltak miatt, de ez ekkor már senkit sem érdekelt. Nem maradt más választása, mint hogy bejelentse lemondását, amelyre végül december 25-én került sor. Ugyanekkor a Kremlben levonták a Szovjetunió vörös színű, sarlós-kalapácsos zászlaját, s helyére az orosz trikolórt húzták fel. Másnap Gorbacsov televíziós beszédben köszönt el az emberektől és jelentette be a Szovjetunió megszűnését. Az immáron posztszovjetnek nevezett térségben új időszámítás kezdődött. De egyáltalán nem olyan, amire a történet közel háromszáz millió szereplője vágyott.

Balogh Gábor