A rendszerváltoztatás egyik fontos mozzanata volt az úgynevezett „sarkalatos törvények” elfogadása, amelyekre azért volt szükség, mert a kommunista állampárt egyeduralmának megtartására törekedett. Ennek jegyében a Grósz Károly vezette „szárny” a párt Központi Bizottságának 1988. májusi rendkívüli ülésén puccsal vette át a hatalmat, a pártot az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtása óta 32 éve irányító Kádár Jánostól. Grósz hatalomátvétele totális volt, a pártból ugyanis eltávolították Kádár elvbarátait, így többek között Németh Károlyt és Gáspár Sándort is. Az MSZMP új vezetője gazdasági reformokat hirdetett, de kínai mintára a kommunista állampárt politikai egyeduralma megkérdőjelezhetetlen maradt.

Ennek megelőzése érdekében 1989. március 22-én az előző év novemberében megalakult Független Jogászfórum elnöke, Kónya Imre kezdeményezésére nyolc ellenzéki szervezet, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és megfigyelőként a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája létrehozta az Ellenzéki Kerekasztalt (EKA), amelyhez július 7-én csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárt is. Az Ellenzéki Kerekasztal célja volt, hogy közösen olyan „sarkalatos” célkitűzésekben egyezzenek meg, amelyekkel megakadályozhatják a kommunista állampárt „hatalomátmentési” kísérleteit.

Kádár János az MSZMP-ből 1989. május 9-én történt kizárása után Kónya Imre vezetésével az Ellenzéki Kerekasztal képviselői tárgyalásokat kezdtek az állampárttal, hogy a rendszerváltoztatás békés átmenetét biztosítani tudják. A tárgyalások során az Ellenzéki Kerekasztal képviselői „sarkalatosan” tartották magukat ahhoz az irányelvhez, hogy Magyarországnak többpártrendszerű, parlamentáris demokráciává kell átalakulnia és magyar nép az Országgyűlés képviselőit szabadon választhassa. Az EKA képviselői pontosan tudták, ha az állampártot nem bírják rá a szabad választásokra, akkor Lengyelországhoz hasonlóan a kommunisták Magyarországon is átmenthetik hatalmukat. (Lengyelországban 1989 júniusában tartott választásokon az ellenzéki Szolidaritás elsöprő győzelmet aratott, de a kommunista állampárt, az előzetes megállapodás értelmében, a lengyel törvényhozás alsóházában, a Szejmben megtarthatta többségét).

A Grósz Károly vezette kommunisták a tárgyalások során változatos módszerekkel próbálták meg ellehetetleni az Ellenzéki Kerekasztal törekvéseit, hogy hatalmukat a Jaruzelski tábornok vezette lengyel kommunistákhoz hasonlóan megtarthassák. A kommunisták célja az „ellenzéki erők” megosztása és „felszalámizása” volt, valamint az Ellenzéki Kerekasztal lejáratása. Mindezt bizonyítja, hogy Grósz Károly Ronald Reagan amerikai elnöknél tett washingtoni látogatása során bár a „nyugati világ” első emberének megígérte a demokratikus átmenetet, de később a New York Timesnak adott nyilatkozatában a szabad választások megtartásának időpontját legkorábban 1994-re vagy 1995-re prognosztizálta, mondván: az ellenzéknek nincsen kézzel fogható programja.

Az Ellenzéki Kerekasztal és az állampártot képviselő Pozsgay Imre 1989. június 2-án kötötték meg kompromisszumos megállapodásukat és június 13-án az Országházban megkezdődtek az érdemi tárgyalások az EKA, az MSZMP, valamint a „harmadik oldalként” elfogadott társadalmi szervezetek képviselői között. A tárgyalásokon sikerült megegyezni az átmenet politikai és jogi feltételeiről, a szabad választásokról és az ország többpárti, polgári demokratikus átalakításának forgatókönyvéről. Az Ellenzéki Kerekasztal egysége csak a záródokumentum aláírásakor, 1989. szeptember 18-án bomlott meg. A Magyar Szociáldemokrata Párt különvéleménnyel egészítette ki a jegyzőkönyvet, amit Fidesz és az SZDSZ nem írta alá, a köztársasági elnökválasztás módja miatt. A megállapodás szerint az elnököt a későbbiekben ugyan az országgyűlés választotta volna, de az átmeneti időszakban közvetlen módon került volna megválasztásra. A Fidesz és az SZDSZ is a kommunista állampárt által szorgalmazott megoldásban az MSZMP hatalomátmentési kísérletét látta.

Ettől függetlenül a sarkalatos törvények 1989. októberében a magyar Országgyűlés képviselői elé kerültek. A parlamenti vita során a keményvonalas állampárti képviselők ellenezték a törvények elfogadását, de a Németh Miklós vezette kormány és Pozsgay Imre „képviselőcsoportja” az Ellenzéki Kerekasztallal kötött megállapodás mellé állt. Ahogy a parlamenti vita során Pozsgay fogalmazott: „ha a Tisztelt Ház elfogadja a kormány által előterjesztett javaslatot, akkor valóban a békés átmenet erőivel fog össze, azokkal, amelyek felül tudnak emelkedni pártszempontjaikon, és együttműködést ajánlottak fel aláírásukkal, támogatást adva a békés átmenethez. Az új választási törvénytervezet szerint a következő Parlament másféle lesz, mint amilyen a jelenlegi. Nálunk többpárti politikai küzdelem alakult ki, amely csak ebben a választási formában fejeződhet ki. Ezt kell most megértenie minden képviselőnek, félretéve a régi koncepció jegyében született megfontolásokat.”

1989. október 18–21. között a magyar Országgyűlés elfogadta az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróság felállításáról, a politikai pártok működéséről és gazdálkodásáról, a parlamenti képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv, illetve a büntetőeljárási törvények módosításáról szóló törvényjavaslatokat, amelyek „sarkalatos törvényekként” vonultak be a 30 évvel ezelőtti magyar rendszerváltoztatás történetébe. A sarkalatos törvények elfogadásával az Ellenzéki Kerekasztalnak sikerült elérnie, hogy Lengyelországgal ellentétben Magyarországon a kommunista állampárt ne menthesse át hatalmát és a szocialista tömbből először, 1990. március 25-én és április 8-án, a magyarok választhattak szabadon.

Nagy Gergely