1991. június 19-én délután 15 óra 1 perckor, több mint 46 év után véget ért Magyarország szovjet megszállása. Az utolsó szovjet csapatok már három nappal korábban, június 16-án elhagyták hazánkat, 19-én őket követte a Déli Hadseregcsoport utolsó parancsnoka Viktor Silov altábornagy, a megszálló Szovjet Hadsereg utolsó magyarországi képviselője. 2001-ben az Országgyűlés nemzeti emléknappá nyilvánította június 19-ét. 

1991. június 16-án Magyarország-szerte a rendszerváltoztatás egyik legfontosabb eseményének, a Hősök terén lezajlott újratemetésnek a második évfordulójáról emlékeztek meg. Ugyanezen a napon az ország keleti csücskében, Záhonynál, a Tisza-hídon elhagyta hazánk területét az utolsó szovjet megszállókat szállító katonavonat. Az országban már csak Viktor Silov tábornok és stábja tartózkodott a szovjet csapatok részéről, ők három nappal később, június 19-én lépték át a magyar–szovjet államhatárt.

A Krassó György alapította Magyar Október Párt 1989 augusztusában „politikai mozgókonyhát” indított útjára Budapesten. A szokatlan, ugyanakkor látványos akció keretében a rendszerváltoztató párt három napon keresztül, augusztus 4. és 6. között több fővárosi helyszínt is felkeresett, ahol zsíroskenyeret és rántott levest osztottak az érdeklődőknek. Krassó György nem egy hétköznapi kampányrendezvényt kívánt megszervezni, ehelyett arra kívánta felhívni az állampárt figyelmét, hogy ha nem változtatnak a gazdaságpolitikájukon, sokaknak hamarosan zsíroskenyérre és rántott levesre sem fogja futni.  

Az 1988-as labdarúgó-Európa-bajnokság bajnokaspiránsának tartott „Vörös Hadsereg” bivalyerős játékerőt képviselt és egészen a torna döntőjéig úgy tűnt, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően alakul a végkimenetel. A nyugatnémet bajnok Werder Bremen edzője, Otto Rehhagel így jellemezte a csapatot: „A szovjetek behunyt szemmel is érzik egymást, összhangjuk csodálatos. Ha megszerzik a labdát, azonnal gyorsvonatként robognak előre. A védekezésből a támadásra történő villámgyors váltást tökéletes taktikai fegyverré alakították.”

1991. június 12-én 57 százalékos többséggel az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (OSZSZSZK) elnökévé választották Borisz Jelcint, a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának egykori póttagját. Ezzel a Szovjetunióban létrejött a kettős hatalom rendszere. A hadsereg és a KGB irányítása még a szovjet elnök és főtitkár Mihail Gorbacsov kezében maradt, de a Szovjetunió legnagyobb, sőt alapító tagállama, Oroszország felett már nem tudta megőrizni a befolyását. Ugyanakkor 1991 júniusa még nem hozta el a döntő „jelcini” pillanatot. Gorbacsov már nem, Jelcin pedig még nem volt politikai befolyása csúcsán. 

1989. április 27-én, a FIDESZ választmánya három órás figyelemfelkeltő ülősztrájkot hirdetett a Belügyminisztérium épülete elé, így tiltakozva a rendőrök által elkövetett brutalitások miatt. A rendszerváltoztató párt emellett a Rendőrség átalakítását és a minisztériumon és a rendőri szerveken belüli pártirányítás azonnali megszüntetését követelte. A párt akciója rávilágított arra, hogy a rendőrök sok esetben még mindig erőszakosan léptek fel a rendszerváltoztató kezdeményezésekkel és magukkal a kezdeményezőkkel szemben is, s ez nagy valószínűséggel nem egyéni rendőri akciók következménye, hanem magasabbról érkező utasítás, vagy hallgatólagos beleegyezés eredménye volt.