A rendszerváltoztatás előtt tömegesen érkeztek hazánkba Románia és a NDK állampolgárai, akik az ekkor még mindig vasszigorral működő diktatúrák helyett a rendszerváltoztató Magyarországon kerestek menedéket, remélve hogy innen utazhatnak tovább Nyugatra. Csilla von Boeselager, a magyar származású vegyész kezdeményezésének köszönhetően sikerült létrehozni számukra az első menekülttáborokat, ahol emberhez méltó körülmények között várhattak sorsukra a menekültek. A bárónő elhatározása pillanatára így emlékezett vissza: „Ez volt az a pillanat, amikor szépen csendesen bekopogott az Úr a szívem ajtaján, azzal a feladattal, melyre azt mondom, hogy a hivatásom. Megismertette velem a menekült, a kirekesztett, a szegény, a rokkant státuszt, hogy tudjam, mi van annak a lelkében, s mennyire rászorul az együttérzésből fakadó aktív segítségre az, aki ilyen helyzetben él.”
Csilla von Boeselager 1941. május 17-én Fényes Csillaként látta meg a napvilágot, ám családja a második világháború idején a Vörös Hadsereg elől menekülve elhagyta Magyarországot, s Németországon át Venezuelába menekült. New Yorkban szerzett kémikusi diplomát, ezt követően az NSZK-ba költözött. Itt ismerkedett meg Wolfhard von Boeselager báróval, akivel 1973-ban házasságot kötöttek.
Az 1980-as években ismerkedett meg a nyugatnémet máltai segélyszervezet, a Malteser Hilfdienst tevékenységével, amelynek önkéntes munkatársa lett. Hogy tényleges segítséget nyújthasson a szervezetben, elvégzett egy elsősegélynyújtó tanfolyamot is. Fordulatot hozott az életében, amikor megismerte Ugron Imrét, a német nyelvterületen élő magyar máltai lovagok frissen megválasztott elnökét, akivel együtt fogtak hozzá annak a megtervezésének, hogyan segíthetnének Magyarországnak. Évtizedekkel később visszatért hazájába, ahol segélyező munkájának és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat létrehozásának köszönhetően többezer rászoruló kapott menedéket és segítséget az ország területén. A második világháború után közel kétmillió magyar lett újra román állampolgár, aki nem csupán a kommunista elnyomással, de a román soviniszta politikával is kénytelenen voltak szemenézni. Ceaușescu diktatúrája még inkább felerősítette a magyarellenes elnyomást, amelynek hatására sokan a menekülést választották, s Magyarországra távoztak a segítség és a jobb élet reményében. Ez a segítség az 1980-as évtized második felében már nem maradt el, a magyar és a román állam között azonban a kapcsolatok romlását eredményezte, ugyanis Magyarország nem utasította ki az ide érkezőket. A menekültek egy része magyarországi ismerősöknél, rokonoknál lelt szállásra, egyes települések élelemmel, pénzadományokkal támogatták mindazt a nagyjából 60.000 embert, akik 1988 őszéig érkeztek Magyarországra legális vagy illegális úton. Csilla von Boeselager az NSZK-ból szervezett segélyszállítmányokat a betegek és hátrányos helyzetűek támogatására, s idővel a menekültek részére.
A küldeményeket a Szent Család egyházközség plébánosa, Kozma Imre atya fogadta Budapesten. A Római Katolikus Egyház magyar vezetője, Paskai László prímás nem támogatta a segélyakciót mert a kommunista hatóságok elutasítására, tiltakozására számított. Azt javasolta, kézitáskában szállítható adományokat hozzanak, amelyeket még „eltűr” a hatalom. Kozma atya szembement a javaslattal, s a zugligeti templom pincéjében helyezte el a nagy mennyiségű, nem kézitáskában beérkezett adományokat. A magyarországi kórházak látogatásakor a bárónő asszony szomorú állapotokat tapasztalt, például alapvető életmentő eszközök, így a defibrillátorok hiányát. Ezért az NSZK kórházaitól kért és kapott segítséget a magyar kórházak felszereltségének javítására. Az NSZK-ban a legkorszerűbb betegellátási berendezéseket használták, így az ott már kiszolgált, de még mindig működőképes készülékeket összegyűjtötte, és megszervezte Magyarországra szállításukat. Emellett orvosságokat és élelmiszert küldött a magyar kórházaknak. Az első ilyen szállítmány 1987. október 23-án érkezet. Majd ezután az adományokkal megrakott teherautók sorra érkeztek Zugligetre hetente többször, 1988 decemberéig közel negyven szállítmány, így egyre sürgetőbbé vált a segélyezés megszervezésének intézményesülése. Magyarországon ekkor még nem engedélyezték a civil szervezetek alapítását, ebből kifolyólag az NSZK-ban hozták létre az Ungarischer Malteser Caritasdienst szervezetét.. Hazánkban kicsivel később, csak 1989-ben alapították meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. Ez volt az első nem állami segélyszervezet az országban.
1989 áprilisában Békéscsabán nyitottak egy Máltai Központot, amely közelebb lévén a román határhoz egyszerűbben tudott segítséget nyújtani a menekülteknek. A magyar hatóságok ekkor már nem titkolták az NSZK-ból érkező máltai segítséget, s Csilla von Boeselager azon kérésének is helyt adtak, hogy a kórházak kápolnáit – amelyeket ezidőben raktárként használtak – nyissák meg az istentiszteletek számára, s legyen újból lehetőség a betegek lelki gondozására, amit az 1950-es évek elején betiltottak.
Időközben nem csupán az erdélyi magyarok, de a keletnémet menekültek elhelyezésében is szükségessé vált a szervezet közreműködése. Az NSZK-ból sátrakat és mobilkonyhákat hozattak Budapestre, ezek elhelyezésére a zugligeti plébánia körüli területet jelölték ki. Kozma Imre atya és egyházközsége, valamint a nyugatnémet önkéntesek önzetlen módon segítették a keletnémet menekülteket. Csak idő kérdése volt, hogy a két kommunista állam között mikor robban a politikai bomba, hiszen kétoldalú megállapodásoknak megfelelően Magyarországnak ki kellett volna szolgáltatnia a területére menekülő keletnémet polgárokat az NDK-nak. Ugyanakkor Magyarország 1989-ben csatlakozott a genfi Menekültügyi egyezményhez, ami felülírta a kétoldalú megállapodást. Erre hivatkozva nem történt meg a menekültek átadása. A bonni diplomaták Zugligetbe küldték a menedéket kérő keletnémet állampolgárokat, Csilla von Boeselager így írt erről naplójában: „Már augusztus 14-én feltettük a német diplomatáknak a kérdést, mit gondolnak, hány személyről és mennyi ideig kell gondoskodnunk. A válasz rövid volt és velős: százakról, ezrekről, hónapokon át.” A zugligeti tábor hamarosan megtelt, két nap alatt mintegy ezer ember keresett itt menedéket. Ezt követően további táborhelyeket nyitottak meg többek között Csillebércen és Zánkán. A helyi lakosok is kivették a részüket a segítségnyújtásból. Voltak, akik a saját házukban szállásoltak el menekülteket. Becslések szerint nagyjából kétszázezer NDK polgár töltötte „nyári szabadságát” ekkor Magyarországon.
Csilla von Boeselager a Máltai Szeretetszolgálat későbbi munkáiban is részt vett, például a romániai forradalom vagy a délszláv háború idején, amikor ismételten adományok gyűjtésére és azok elosztására volt szükség. A bárónőt rövid időn belül a „budapesti angyal” és az „Európa asszonya” jelzőkkel tisztelték meg, ő saját magát viszont inkább „Európa legjobb koldusának” hívta. Csak később derült ki, hogy karitatív tevékenységét végig súlyos betegen látta el, emiatt többször utazott kezelésre az NSZK-ba. 1992-ben végleg tolószékbe kényszerült, de emberbaráti tevékenységében ez sem akadályozta. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke, 1994. február 23-án hunyt el. Lánya így emlékezett vissza rá: „Olyan volt, mint a meleg tűz egy hideg szobában, maga köré gyűjtötte az embereket. Nagyon nagy benyomást tett az emberekre, a környezetében mindenki azt szerette, amit ő szeretett, mindenki azt akarta csinálni, amit ő akart.”
Lakatos Dorina