A szervezet neve egybeforrott Kozma Imre atya zugligeti plébános nevével. Imre atya arra tanította közösségét, hogy a kereszténységet nem elméletként kell felfogni, hanem mint gyakorlatot kell cselekedni. Személyes példamutatásával elöljárva már az 1980-as évtizedben megkezdte a segélyezést plébániai hittancsoportjával. Segítették a közösség szegény családjait, élelmiszert és gyógyszert szállítottak erdélyi településekre, betegeket látogattak és gondoztak. Közben 1985-ben az NSZK-ban élő Csilla von Boeselager báróné találkozott a német területen élő magyar máltai lovagok vezetőjével Ugron Imrével. A találkozó óriási hatással volt a bárónéra, aki innentől kezdve élete végéig a karitatív tevékenységnek szentelte mindennapjait, s tette mindezt a Máltai Segítőszolgálat keretében.

A báróné és segítői hatalmas mennyiségű adományt gyűjtöttek össze, már csak egy kérdés volt, hogyan és miképpen juttatják azt el Magyarországon a rászorulóknak? Paskai László bíborostól kértek segítséget, aki azonban nem tudott érdemben segíteni a lovagrend képviselőinek. Ekkor váratlan helyről érkezett mentő ötlet. A bíborossal való találkozás után, még a prímási palotában egy apáca hívta fel a figyelmét a bárónénak, hogy ismer egy papot aki egészen biztosan tud majd segíteni az adományok szétosztásában. Az szerzetesnővér által említett pap volt Kozma Imre atya. Imre atya és a báróné 1987-ben találkoztak első ízben. Ez az alkalom sorsdöntő pillanat volt mindkettejük életében. Kozma Imre atya segítségével a Magyarországra érkező több száz kamionnyi adomány mindig sikeresen eljutott a rászorulókhoz. Óriási mennyiségű orvosi eszköz érkezett a máltaiakon keresztül, amelyekkel a siralmas hazai kórházi állapotokon sikerült enyhíteni. Az első adományok gyűjtéséről így emlékezett meg 1988 végén a báróné: „Beszéltem a főpapunkkal, hogy hirdessék ki a plébániákon: Magyarország részére ruhákat gyűjtünk. Aztán, mert orvosság is kellett, megkerestem a környékünkön több patikust. Sikerült szerezni három intenzív ágyat, s vagy kilenc éjjeli szekrényt, mert az ezeket előállító gyár véletlenségből, amiről addig én nem tudtam, ott volt a közelünkben. Az első szállítmányom tavaly október 23-án érkezett.” – nyilatkozta a Magyar Nemzet 1988. december 24-i számának. Az első kamiont még 35 további követte 1988-ban, míg egy évvel később a számuk már száz fölé növekedett. 

1988-ban merült fel az az ötlet, hogy hozzanak létre egy a segélyek magyarországi szétosztását koordináló önálló magyar máltai szervezetet. Erre ekkor Magyarországon a diktatúra törvényei miatt nem volt lehetőség, így a Magyar Máltai Segítőszolgálat megalapítására 1988 decemberében végül az NSZK-ban került sor. Fél éven belül azonban a rendszerváltoztató hangulatban elfogadott egyesülési törvény lehetővé tette a szervezet magyarországi bejegyzését is. Erre, mint fentebb említettük 10. sorszámmal, 1989. február 4-én került sor. Ez mindenképpen megkönnyítette a karitatív munkát végzők életét, hiszen ezt megelőzően a hatóságok nem nézték jó szemmel a zugligeti segélyakciók szervezését és a töméntelen mennyiségben érkező adományok szétosztását. A kamionok végállomása a zugligeti plébániatemplom volt, a fiatalok a vámtisztviselők eljárását követően Imre atya vezetésével itt pakolták le a rakteret, majd kezdték meg a segély elszállítását a célállomásokra.

Az 1989-es esztendő döntő fontosságú volt Magyarország, Európa és a Szeretetszolgálat életében. Folytatódott a magyarországi és az erdélyi segélyezés, s a nyár folyamán a keletnémet menekültek befogadásával Európa legnagyobb humanitárius segélyakcióját szervezte meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Balogh Gábor

Borítókép: Wikimedia Commons

Folytatása következik!