A Magyar Szabadság Éve

A Stasi vége

A kommunista diktatúra bukása után csak Németországban oszlatták fel teljesen a titkosszolgálatot. 30 évvel ezelőtt nem ismert polgárjogi aktivisták, hanem ismeretlen NDK-s polgárok szállták meg a majdnem 100.000 emberből álló megfigyelő-apparátus szolgálati helyeit. 1990. január 15-én a berlini főhadiszállást is elfoglalták – most került sor először azoknak a méltatására, akik ebben részt vettek.

Az Állambiztonsági Minisztérium [Ministerium für Staatssicherheit = Stasi] az NDK-ban legkésőbb a „Das Leben der anderen [A mások élete]” című film óta a totális államfelügyelet szimbólumává vált. Ám az azonban, hogy hogyan és milyen módon sikerült Németországban a békés forradalom alatt a teljhatalmú apparátust szétzúzni, csak ritkán téma. Pedig a SED (Német Szocialista Egységpárt) legfontosabb hatalmi eszközéről van szó, amelynek segítségével Kelet-Európában 40 évig tartották fent az uralmat.

Az államfő és pártelnökelnök Erich Honecker 1989. október 18-i leváltása után az új NDK-s vezetés először mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Stasi apparátusát egy megreformált NDK-ban is megtarthassa. E célból 1989. november 17-én átnevezték az Állambiztonsági Minisztériumot Nemzetbiztonsági Hivatallá (Amt für Nationale Sicherheit, AfNS). Ezzel egyidőben terhelő tartalmú akták garmadája lett megsemmisítve.

Amikor ez kiderült, 1989. december 4-én Erfurtban körülbelül háromszáz tüntető vonult a Stasi kerületi hivatala elé. Mivel államügyészek és újságírók kíséretében érkeztek, ezért beengedtek a házba egy delegációt. Nem sokkal később mások is betódultak az épületbe és gondoskodtak arról, hogy azokat a szobákat, amelyekben az akták voltak, lepecsételjék. A Stasi tevékenységét ettől fogva éjjel-nappal polgárok felügyelték. Az erfurti példa után, még ugyanazon a napon Lipcse, Suhl és Rostock kerületi hivatalait, valamint 20 körzeti hivatalt foglaltak el; másnap további 20 hivatallal is ugyanez történt. 

Csak a berlini Stasi-központot kerülte el a békés forradalom – talán azért, mert visszariadtak az erődítményszerű épületbe való behatolástól, vagy talán azért, mert a fővárosban az ellenzékiek túlságosan fixálódtak az SED-del [Sozialistische Einheitspartei Deutschlands = Német Szocialista Egységpárt] és a kormánnyal kapcsolatos politikai konfliktusokra. Az 1989. december 7-én megalakult Kerekasztal is csak arra szorítkozott, hogy felszólítsa a kormányt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalt civil ellenőrzés alatt oszlassa fel.

A határozattal a magát időközben SED-PDS-sszé (PDS = Partei des Demokratischen Sozializmus = Demokratikus Szocializmus Pártja) átnevezett párt új elnöke, Gregor Gysi is egyet értett. Helyettese később arról számolt be, hogy a párt vezetése korábban abban állapodott meg, hogy a párt megmentése érdekében feláldozzák a Stasit. Mert a lakosság felől formálódó nyomás a tekintetben, hogy mindkét intézményt oszlassák fel, egyre inkább erősödött.  

1989. december 8-án az NDK új miniszterelnöke, Hans Modrow, közölte a Stasi vezetésével, hogy megszűntetik a hivatalt. Ugyanakkor az apparátusból nyugat-németországi minta alapján egy bel- és egy külföldi hírszolgálatot [Verfassungsschutz, Auslandsnachrichtendienst] akartak volna létrehozni, összesen 14.000 alkalmazottal. 1989. december 14-én az NDK Minisztertanácsa ennek megfelelő határozatot hozott. Annak ellenére, hogy a Kerekasztal ülésein az ellenzék képviselői azt követelték, hogy az 1990 májusában megrendezendő szabad választások előtt ne jöjjön létre új titkosszolgálat, Modrow ragaszkodott a terveihez.

A fordulatot aztán egy olyan szereplő hozta el, amely a németországi békés forradalomról szóló beszámolókban csak ritkán lesz említve – a munkásság. 1990. január 3-án Suhlban és Dessauban figyelmeztető sztrájkokra került sor, hogy tüntessenek a magas kifizetések ellen, amelyeket Modrow a kilépő Stasi-alkalmazottaknak akart juttatni. Január 11-én kelet-berlini építőmunkások vették fel a sztrájkot és a parlament [Volkskammer] előtt tüntettek, egy nappal később a taxisok fülsértő dudakoncertet rendeztek az NDK parlamentje körül. Amikor aztán már a blokkpártoknak, a CDU-nak és az LDPD-nek (Liberal-Demokratische Partei Deutschlands) a képviselői is azzal fenyegettek, hogy kilépnek a kormányból, ha a választások előtt egy új titkosszolgálat jön létre, Modrow beleegyezett. Január 13-án az NDK-s Minisztertanács úgy döntött, hogy a terveket elhalasztják.

Ezzel tulajdonképpen eleget tettek az ellenzék követeléseinek. De a kormánnyal szembeni bizalmatlanság időközben akkorára dagadt, hogy már senki nem hitt a bejelentéseknek, amíg a Stasi a központjában ellenőrzés nélkül tovább működhetett. A vidéki Stasi-hivatalokat elfoglaló polgári bizottságok egyik találkozóján ezért az a megegyezés született, hogy a majdnem két négyzetkilométer nagyságú kelet-berlini területet január 15-én a „bevált módszerekkel” szintén ellenőrzés alá kell vonni. Ezzel egyidőben a Neues Forum nevű polgári mozgalom arra szólított fel, hogy tüntessenek a Stasi-központ előtt és a bejáratot kövekkel és malterral szimbolikusan falazzák be. 

1990. január 15-én került sor a Stasi-központ látványos megrohamozására. 17 óra körül egyre nőtt a bejárati kapu előtt a tüntetők száma. Amikor a kapu hirtelen megnyílt, kb. 2000 ember nyomult be a területre. De nem az irodákat foglalták el, úgy, mint máshol, hanem az ellátó részre vonultak, ahol ablakokat törtek be, bútorokat törtek össze és papírokat téptek szét. Az SED központi orgánuma, a Neues Deutschland ezt követően egy „fekete hétfőről” írt, az NDK kormánya pedig „felelőtlen erőkről” beszélt, akik a kezdődő szürkületet kihasználva elfoglalták és feldúlták az épületet.

A Kerekasztal polgárjogi aktivistáit ugyanúgy meglepték a történések, mint a kormányt. Ezért gyorsan elterjedt az a pletyka, hogy az ostromot az állambiztonság játszotta meg. Ennek bizonyítékául azzal érveltek, hogy a kaput belülről nyitották ki, és a tüntetők éppen a jelentéktelen ellátó részre vonultak be.

Ma biztosra vehető, hogy ez az összeesküvés-elmélet nem állja meg a helyét. Már 14 órakor megjelent a központban a vidéki polgári bizottságok egy delegációja, akiket be is engedtek. Mint ahogy abban korábban megállapodtak, a rendőrség és a katonai államügyészség képviselői a legfontosabb szobákat már lepecsételte. 15 órakor a körülbelül 7000 Stasi-alkalmazott legtöbbjét elővigyázatossági okokból hazaküldték. A fennmaradt iratokból kiderül, hogy a Stasi vezetése mindenféle eszkalációt el akart kerülni.

Amikor az est beálltával a tüntetők egyre jobban összetömörültek a kapu előtt, az épületben levőkben nőtt az aggodalom, hogy ennek emberek fogják a kárát látni. Martin Montag katolikus pap ezért a belső oldalon azt az utasítást adta egy rendőrnek, hogy nyissa ki a kaput. Mivel senki nem ismerte ki magát a területen, és a többi épület már sötét volt, a tűntetők az ellátó részbe zúdultak. Hogy a békés forradalom története során először került sor erőszakra, az nemcsak a Stasival szemben érzett dühvel függ össze, hanem elsősorban azzal, hogy a kapu megnyitása a tüntetés rendezőit teljesen meglepte és átmenetileg elvesztették az események felett a kontrollt.

Még aznap éjjel a felelősségteljes tüntetők gondoskodtok arról, hogy a tömeget ismét kivezessék az épületből, és a bejáratokat felügyeljék. Soraikból került ki annak a polgári bizottságnak a kb. 100 tagja, akik mindezek után a Stasi feloszlatását ellenőrizték – ez a SED-diktatúra legyőzésének egy mozzanata, amelyet Németországban csak ritkán méltatnak. Először 2020. január 15-én köszönte meg Frank-Walter Steinmeier német államelnök, a résztvevőknek a bátorságukat, aminek az köszönhető, hogy az állambiztonság dokumentumai fennmaradtak.

Hubertus Knabe