A Magyar Szabadság Éve

A szabadon választott Országgyűlés első elnöke – Szabad György

Szabad György életében a 20. század valamennyi a magyarságot ért kollektív traumáját elszenvedte. Üldözték Romániában, mint a magyar kisebbség tagját, zsidó származása okán a második világháború alatt munkaszolgálatra kényszerítették, ahonnan a háború végén az út nem a szabadságba, hanem szovjet fogságba vezetett. 1945-öt követően előbb polgári származása és rövid kisgazdapárti párttagsága vált „legfőbb bűnévé” a kommunista diktatúra szemében, majd a deportálásból hazatért felesége 17 holdas öröksége miatt kuláklistára tették, s földjét elvették a fiatal gazdálkodótól. Ekkor mindössze 25 éves volt, másnak a fenti sorscsapások töredéke is elég lett volna, hogy összeomoljon a nyomás alatt, Szabad György azonban erőt merített az őt és családját ért tragédiákból, így lett a múlt század egyik legelismertebb történésze, rendszerváltoztató politikus és az első szabadon választott Országgyűlés első elnöke. Addig azonban hosszú utat kellett megtennie.

Szabad György négy évvel Trianon után, 1924-ben született Aradon. Az anyaországtól elszakított magyar közösség tagjaként nem csak a román állam magyarellenességét tapasztalta meg, de hamarosan szembesülnie kellett a zsidósága és a család polgári életformája miatti üldöztetéssel is. A család 1932-ben költözött át a csonka országrészbe. Ebben a Romániában elharapózó magyarellenesség és az antiszemitizmus játszott kulcsszerepet. Egy vonatút alkalmával édesapját a soviniszta román szervezet tagjai, a vasgárdisták igazoltatták, s amikor kiderült magyar és zsidó származása, vasrudakkal verték meg, majd ledobták a vonatról. A Magyarországra való átköltözés sem sokáig jelentett védelmet az üldöztetés elől. A második világháború súlyos csapást mért a családra. Édesapja elkeseredésében 1941-ben öngyilkos lett, jónéhány családtagja vált a holokauszt áldozatává. Szabad György ugyan túlélte az 1944-es esztendőt, de munkaszolgálatosként, majd a szovjetek hadifoglyaként megtapasztalta a kiszolgáltatottság és a jogfosztottság újabb dimenzióit.

Szabadulása és hazatérése után, 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, azonban 1946-ban, Sulyok Dezső és társai kommunista nyomásra történő pártból való kizárását követően kilépett a pártból. Fiatal egyetemistaként látta azt, hogy az országban egy totalitárius diktatúra van kiépülőben, s ehhez saját párttagságával nem akart asszisztálni. Az 1940-es évek második fele Szabad György számára a családalapítás és az egyetemi tanulmányok mellett a gazdálkodásban merült ki. Egyetemi tanulmányai mellett a felesége által örökölt földön gazdálkodott, egészen 1949-ig. Ekkor az erőszakos kollektivizálás hatására kényszerből lemondtak földjük tulajdonjogáról. Így ezt követően teljes mértékben tanulmányaira koncentrált. Még 1942-ben tett sikeres érettségi vizsgát, ekkor azonban zsidó származása miatt nem jelentkezhetett egyetemre. A háborút követően az addigra már ELTÉ-re átkeresztelt Budapesti Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomát, de elvégezte a könyvtár és a levéltár szakirányokat is. Tanárai között a magyar történettudomány legnagyobb alakjai foglaltak helyet: Domanovszky Sándor, Hajnal István, Kosáry Domokos, Léderer Emma vagy éppen Ember Győző. De Szabad generációjának oktatásában már részt vettek a pártból vagy egyenesen Moszkvából importált kommunista apparatcsikok is, úgy, mint Molnár Erik, Andics Erzsébet és Mód Aladár.

A fiatal történész tehetségére hamar felfigyeltek tanárai, így nem meglepő módon egyetemi tanulmányait követően azonnal az Országos Levéltár munkatársa, s rövid időn belül az ELTE oktatója lett. Itt érte az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése, részt vett az október 23-i felvonuláson, de a kari Forradalmi Bizottság tagjává is megválasztották. A szabadságharc leverését követően a Bizottság titkárává választották. 1956-os szerepvállalása miatt nehéz idők köszöntöttek be az életében: „Tudom, voltak, akik a történész pártgyűléseken azzal kezdték: addig ne is beszéljünk másról, amíg Szabad György eltávolításáról nem esett szó. Az egyik tanszéki kollégám például elcsodálkozott, hogy lát, mert úgy tudta, hogy letartóztattak. Majd bejött a szobámba, és kijelentette: A tanszéken újra el kell osztani a telefonokat, neked már úgysem lesz rá szükséged… Vagy felhívtak a rendőrségtől, és közölték, most nem politikai vizsgálat céljából keresnek, csupán érdeklődni akarnak, mintegy tanulmányi szempontból, mivel is foglalkozom éppen.” – emlékezett vissza a nehéz időkre egykori tanítványának, Pavlovits Miklós újságírónak adott interjújában (Aradtól az Országgyűlésig. Magvető, Bp. 2017.). A kádári diktatúra fennállása alatt az állambiztonsági szervek megfigyelés alatt tartották. Szabad maga is megjegyezte, előadásain rendre feltűntek „ismeretlen arcok”, akik az egyetemistákat megszégyenítő módon szorgalmasan jegyzetelték a professzor mondatait.

A diktatúra évtizedei alatt agrártörténeti tanulmányai mellett jelentős tudományos eredményeket ért el a reformkor és vezetői személyiségei, mindenekelőtt Kossuth Lajos politikai pályájának kutatásában. Részt vett a korszak történészvitáiban, ahol mindig meg tudta őrizni függetlenségét. Az állampártnak soha nem kötelezte el magát, s ez a hatalom birtokosait kifejezetten ingerelte is, de Szabad ellenállását nem tudták megtörni, sem a megfigyeléssel, sem a külföldre való távozás és vendégprofesszori állás ígéretével sem. Kutatásai egyben felkészülésként is értékelhetőek későbbi politikai szerepvállalása tekintetben: „Egyetemi oktatóként és kutatóként, tehát szóban és írásban nagyon tudatosan olyan korszakokkal és olyan problémákkal foglalkoztam, amelyek a képviseleti demokrácia magyarországi megalapozását jelentették. Az 1980-as években tanítványaim sürgetése és a szituációban rejlő lehetőségek felismerése kimozdítottak abból az állapotból, hogy csak közvetve, a képviseleti demokrácia múltjának és lényegének az értelmezésével szolgáljam a jövőt.” – emlékezett vissza 1994-ben. Ezért fogadta el 1987-ben a lakiteleki találkozóra szóló meghívást. Tudta jól, hogy a találkozón való részvétel nem kockázatmentes vállalkozás, ezért előtte feleségével beszélte át a részvétel kérdését, aki azonban határozottan támogatta férjét szándékában.

A lakiteleki találkozón rövid felszólalásában a demokratikus berendezkedés és a parlamentarizmus megteremtését nevezte meg a Magyarország előtt álló legfontosabb célként. Emellett fölszólította a sátor közönségét: „Szakmai és közéleti tevékenységünk során ne mindent elnyelő és mindent magánkörben megemésztő közeggé váljunk, hanem éppen ellenkezőleg, váljunk állandóan reflektálóvá.” A találkozón elfogadott nyilatkozatot, mint közismert, az összejövetelen résztvevő állampárti vezető, Pozsgay Imre publikáltatta egy a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Itt Pozsgay beszélt magáról a találkozóról is, és megnevezett néhány ismertebb résztvevőt, így Szabad Györgyöt is. Ezt követően félelemből sokan elfordultak tőle, azonban még többen felfigyeltek rá és elkezdték követni lassan kibontakozó közéleti szerepvállalását. Ennek fő színtere kezdetben a népligeti Jurta Színház volt, ahol a létrejövő ellenzéki csoportosulások, így a lakiteleki találkozón létrehozott Magyar Demokrata Fórum (MDF) is tartotta a rendezvényeit. 1988-ban már több szervezet is felkereste azzal, hogy csatlakozzon hozzájuk. Így tett a Szabad Kezdeményezések Hálózata is, ezt azonban elutasította, s egyben kifejtette, hogy soha nem csatlakozna egy olyan csoportosuláshoz, amely magát „hálózatnak” titulálja. A névválasztást komolytalannak tartotta, hiszen Magyarországon a hálózat kifejezés egyfajta titkos, a nyilvánosságot részben vagy egészben kizáró tevékenységi formát jelent. Egyértelművé tette, hogy az ő politikai közössége a Magyar Demokrata Fórum, amelyet pontosan azért választott, mert nyíltan politizált, nem bújt a színfalak mögé. 1988. szeptember 3-án a második lakiteleki találkozón kötött szorosabb ismeretséget Antall Józseffel. Kapcsolatuk korábbról származik, de ezt követően mélyült el, olyannyira, hogy a rendszerváltoztató miniszterelnöknek Szabad György lett az egyik, ha nem a legfontosabb politikai szövetségese.

1989 márciusában az MDF első országos gyűlésén Szabad Györgyöt az elnökség tagjává választották. Néhány nappal később megérkezett az MDF-hez a Független Jogász Fórum felhívása egy közös Ellenzéki Kerekasztal létrehozása céljából. Szabad a kezdetektől elkötelezett támogatója volt az összefogásnak, mivel pontosan látta, hogy ha az ellenzéki szervezetek egyenként próbálnak meg egyezkedni az állampárttal, az „le fogja szalámizni”, meg fogja osztani őket, így viszont lehetőség adódik közös álláspont megfogalmazására. Az MDF Szabad Györgyöt küldte el az egyeztetésekre. Szabad delegálása, Kónya Imre, a Független Jogász Fórum alapító tagja szerint „történelmi szerencse” volt. A pártból a tárgyalásokon mellette kezdetben a miskolci Furmann Imre, valamint Sólyom László vettek részt. Idővel azonban Szabad mellett Csengey Dénes és Für Lajos lettek az MDF fő képviselői a tárgyalásokon. A nyáron meginduló Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon az MDF delegációja kiegészült Antall Józseffel, akit Csoóri Sándor és Szabad György ajánlott a párt vezérkarának. Az állampárt egyes tagjai, így például Fejti György, próbálta lassítani a tárgyalások előmenetelét. Szabad György azonban figyelmeztette, itt már nem az a kérdés, hogy az állampárt mit enged és mit nem. Mindenképpen békés megegyezésre van szükség, különben „minket is el fognak söpörni”, zárta le a vitát, ezzel utalván arra, hogy a magyarországi rendszerváltoztatás olyan előrehaladott állapotban van, olyan erős a társadalom részéről a változás iránt megnyilvánuló akarat, hogy itt már nincs helye visszakozásnak. A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások lezárását követően az SZDSZ, a FIDESZ és a szociáldemokraták bojkottját helytelenítette, a novemberi „négyigenes” népszavazást pedig úgy értékelte, mint az emberek megtévesztését, akik a hazai sajtóviszonyok, az elégtelen tájékoztatás miatt nem látják mi az igazán fontos, eldöntendő kérdés, s mi az, ami már eldöntött.

A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokat követően Szabad György a tudományos életbe való teljeskörű visszatérését tervezte, azonban Antall József és más vezető politikusok meggyőzték arról, hogy a történészprofesszornak a politikában a helye. Így került fel az MDF listájára. A kampánynyitó nagygyűlésen, beszédében az MDF középpártisága mellett érvelt: „Mert mit csinál az az ember, akinek egy tátongó szakadék felett, egy keskeny pallón kell átkelnie? A palló bal oldalán megy? Netán a jobb oldalon? Középen! És még inkább, ha nem egyedül kell a szakadékon átkelnie, hanem nyakában a feleségével, a gyerekeivel, az egész nemzetével!” Szabad György az első szabad választásokon győztes MDF színeiben lett az Országgyűlés képviselője. Köztiszteletben álló személyiségként mindenki úgy gondolta, hogy ő lesz a Magyar Köztársaság első elnöke, azonban az MDF és az SZDSZ között kötött megállapodás értelmében – amely az Országgyűlés működőképességét garantálta – az elnöki hivatalt végül az SZDSZ-es Göncz Árpád kapta meg. Szabad György az Országgyűlés első elnöke lett. Hivatali idejét a ciklus utolsó napjáig kitöltötte. Nehéz feladatra vállalkozott, hiszen hazai minta ez esetben nem volt adott, a pártállam örökségétől pedig mihamarabb szabadulni kellett. Mindezt figyelembe véve a legjobb kézbe került az Országgyűlés irányítása. Szabad György elnöksége alatt megújult és korszerűvé vált az Országház és az üléstermek infrastruktúrája, a képviselők számára megszerezte az egykori MSZMP székházat – közismertebb nevén a Fehér Házat –, a Házbizottság élén állva biztosítani tudta a parlament zavartalan működését. Elnöksége alatt alapvető fontosságú, a rendszerváltoztatás folyamatát kiteljesítő és az ország működőképességét biztosító törvényeket fogadtak el a képviselők. Az Országgyűlés üléseit profi módon vezette, tudott rendszabályozni, de ha kellett humorral oldotta fel a kényes helyzeteket. Óriási tudását mutatja, hogy szinte bármilyen a Ház elé került ügyben naprakész volt, s mindig tudott történelmi párhuzamok felemlítésével segítséget nyújtani a képviselőknek az egyes ügyekben. Rátermettségét politikai ellenfelei is elismerték/elismerik.

Az 1994-es országgyűlési választásokon ismét mandátumot szerzett az MDF színeiben. A következő négy évben, mint országgyűlési képviselő szolgálta a hazáját. 1996-ban kilépett pártjából, egyben alapítója lett a Magyar Demokrata Néppártnak, azonban a két évvel későbbi választásokon mandátumot már nem szerzett. A 2000-es években számos rangos kitüntetéssel méltatták szakmai- és közéleti tevékenységét. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, hat évvel később pedig a Széchenyi-díjat vehette át. Ereje teljében rendszeresen látogatta a FIDESZ rendezvényeit, azonban korára való tekintettel egyre inkább visszavonult a közélettől. Az első szabadon választott magyar Országgyűlés elnöke 2015. július 3-án halt meg.

Balogh Gábor

A szerző ajánlja az érdeklődő olvasóknak a Gerő András szerkesztésében megjelent A polgári átalakulásért. Emlékkötet Szabad György tiszteletére (KKETTKK, Bp. 2016.) című kiadványt.