A Magyar Szabadság Éve

Álomszövők – Nőnek lenni a Kádár-korban

Kormos Valéria újságírónő 1990 előtt a Nők Lapjánál töltött közel két évtizedet, a rendszerváltoztatást követően a Magyar Nemzet főmunkatársa, később főszerkesztője lett. Ezideáig megjelent könyvei – így a Közalapítvány gondozásában kiadott A végtelen foglyai – Magyar nők a szovjet rabságban, 1945–1947 – fontos, a 20. századi magyar társadalom sorskérdéseit az egyén szemszögén keresztül tárgyaló munkák. Az Álomszövők című, legutóbb megjelent kötete a Kádár-korszak személyes nőtörténeteinek aprólékos, ám mégis diszkrét bemutatása. 

Kormos Valéria könyvéből megtudhatjuk milyen volt nőnek lenni a Kádár-korszakban. Különböző egyéni életutak bemutatásán keresztül tárja elénk a rendszer működését: hogyan működött az állambiztonsági megfigyelés, a karhatalmi zaklatás, az ellehetetlenítés, a konszolidációról harsogó propaganda ellenében. Valójában borzasztó nehéz volt a Kádár-korszak kirekesztettjeként boldogulni, s ezt az író tökéletes közelségbe hozza az olvasó számára a szemünk láttára feltárt életutak tekintetében. Íme, néhány feltárt női sors a „legvidámabb barakkból”.

Constantin Benedikta szerzetesnővér kislány kora óta a kommunista diktatúra elnyomása alatt élte mindennapjait, s csupán erős és határozott személyiségének köszönhette, hogy a zaklatások ellenére mégis azt az életutat járta be, amelyet fiatalon elképzelt magának. Már 1957-ben a kommunista hatóságok látóterébe került, s egészen 1987-ig megfigyelés alatt tartották. Benedikta nővér dacolva az állami tiltással, aktívan részt vett tiltott egyházi összejöveteleken, amely tevékenysége miatt volt, hogy egész nap vallatták, vagy éppen munkahelyéről próbálták meg eltávolíttatni. Benedikta nővér számára végül is „akkor fejeződött be a Kádár-korszak, amikor nem kellett rejtőzködnie amiatt, hogy novíciákat oktat.” A nővér története csak egy a sok közül, az első sorstörténet az álomszövők között.  

Az írónő ismert személyek élettörténetét is elénk tárja, így megismerkedhetünk F. Dózsa Katalin művészettörténész, muzeológus, kutató, a hazai divattörténet megalapítójának életútjával. A szabadelvű és nagyszájú kislányból az 1970-es évekre elismert művészettörténész lett, akit a Budapesti Történeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Múzeum alkalmazott. A rendszer elől azonban egy múzeumban sem lehetett elbújni, ahogy ő maga fogalmaz a vele készült interjúban: „a múzeumi világ is be volt hálózva.” Saját bevallása szerint nem hitte, hogy a rendszer még az ő életében összeomlik. A Nemzeti Múzeumban tágabb mozgástérrel rendelkezett, mint más területen dolgozó fiatal értelmiségiek. Ösztöndíjakat kapott és utazhatott is. Karakteres stílusa miatt nem próbálták beszervezni, csupán megfigyelés alatt tartották. 1975-től folyamatosan hívták Nyugatra, így elutazhatott New Yorkba, ahol a Metropolitan Múzeumban az Osztrák–Magyar Monarchia viselettörténeti kiállításának előkészítésében segédkezett. „Csodálkoztak, miért kérem tőlük, hogy az esemény előtt legalább fél évvel küldjék el a meghívólevelemet. Nehéz lett volna elmagyarázni, milyen procedúrával jár, hogy kitegyem a lábam ebből az országból.” – mesélte az utazás kapcsán. Az 1980-as évektől egyre több külföldi kiállítás létrehozásán dolgozott, 1989-ben a Magyar Köztársaság kikiáltása is Londonban érte. Kormos Valériával folytatott beszélgetése során a rendszerváltoztatás korszakára úgy reagált: „nagyon jó volt akkoriban magyarnak lenni!”

Az írónő azonban nem csak a zaklatásokat és az állandó akadályoztatásokat elszenvedő nők oldaláról közelíti meg könyvében a kommunista diktatúrát, de a „rendszer embereire” is mutat számunkra példát. 1988-ban „Icától” kapott levelet, aki akkor ötvenkilenc éves volt, nyomozótiszt és szerette volna az írónővel megosztani saját történetét. A rendőrségi szolgálat előtt ügyész volt, őrnagyként ment nyugdíjba. Ica kommunista édesapa lányaként nevelkedett, ennek ellenére egyházi iskolában tanult, majd egészen fiatalon munkába kellett állnia. Tizenhat évesen már párttag lett. Tevékenyen részt vett a Rákosi-rendszer „építésében”, s úgy gondolja, nem igaz, hogy csak rossz dolgok történtek akkoriban. Kormos Valéria feltette Icának a kérdést: „Nem egyszerűen arról van szó, hogy nehéz szembenéznie bizonyos dolgokkal? Nehéz megtagadni a fiatalságát? – Erről is.” – gyónta meg az egykori funkcionárius.

S vajon milyen meghökkentő események húzódnak még Ica története mögött? Milyen további Kádár-kori életutakat mutat be az olvasó számára Kormos Valéria? A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által 2019-ben kiadott Álomszövők. Nőnek lenni a Kádár-korban című kötetet elolvasva női sorsokon keresztül ismerhetjük meg a kommunista diktatúra igazi arcát.  

László Bernadett

 

Kormos Valéria: Álomszövők. Nőnek lenni a Kádár-korban. KKETTKK, Bp. 2019.

A kötet a Terror Háza Múzeum webshopjában, ide kattintva megvásárolható.