Hat éves volt, amikor elveszítette édesanyját, és nyolc, amikor a hadifogságot is megjárt édesapja meghalt – a gyermekek nevelését tizenhat évvel idősebb nővérük vállalta magára. A család Budapestre költözött, Magdi akkor látott életében először emeletes épületet, amikor – mezítláb – elment a csepeli általános iskolába. Hosszú kitérők után, egykori tanítójának köszönhetően lesz pedagógus, hogy majd’ negyven éves pályafutása során szegény gyermekek százaival hitette el: van remény kitörni a szegénységből. 1981-ben szerzett diplomát, egy csepeli iskolában kezdett tanítani. Több szülő azonnal az igazgatóhoz rohant, amikor meglátta a cigány tanítónőt. Az igazgató egy hónapot kért tőlük – ha akkor is elégedetlenek, átvihetik a gyereket másik osztályba. Pár hét múlva a szülők kértek bocsánatot Magditól. Sok szempontból akkor még formabontónak számítottak a módszerei: a gyerekekkel egy szőnyegen ülve tanult. Ha elfáradtak, párnán vagy éppen tanítónőjük ölében megpihenhettek. Játszottak, és közben nem is vették észre, mennyi mindent tanulnak. 1993-ban hozta létre mérnök-tanár férjével az ország első cigány nemzetiségi óvodáját Csepelen. Az óvoda nagyrészt a rendszerváltás után munka nélkül maradt, nyomorban élő cigány családok gyermekeinek óvodai nevelését vállalta fel. Az intézmény Magdi vezetése alatt mintegy kétszáz gyereknek adott esélyt a normális életre, húszan közülük diplomát, nyolcvanan érettségit, a többiek szakmát szereztek.