A Magyar Szabadság Éve

Dr. Kónya Imre

Magyarország volt belügyminisztere

1947-ben született Budapesten. 1971-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát summa cum laude minősítéssel. 1988. szeptember 10-én lépett be a  Magyar Demokrata Fórumba, majd november 5-én hat társával együtt létrehozta a Független Jogász Fórumot, amelynek 1989 januárjában első választott vezetője lett. Ebben a minőségében vezette 1989. március 22. és június 13-a között a Független Jogász Fórum által kezdeményezett Ellenzéki Kerekasztal üléseit. 1990-ben beválasztották az MDF elnökségébe. 1993-ban a párt alelnöke lett, mely tisztségét egy évig viselte, majd 1995-től 1996 márciusáig ismét elnökségi tagként dolgozott. 1993 és 1994 között a Boross-kormányban belügyminiszterként szolgált. Az MDF 1996 májusában lezajlott tisztújító kongresszusa után kilépett a pártból és részt vett a Magyar Demokrata Néppárt megalapításában. A 2002-ben megtartott országgyűlési választásokon az MDNP elnökségi tagjaként a Centrum pártszövetség listáján szerepelt, de a pártszövetség nem jutott be a parlamentbe. 2017-ben Nemzetközi Adalbert-díjjal, majd 2019-ben a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki.